Olvasnivaló • Hogyan tovább, vidéki Magyarország?
Kortárs regiment (2005. április) Habzsolunk mindent, mi szemnek ingere, finomságokat kínálunk az intellektuális élvezetekre fogékony ínyenceknek: szabadságharc legyen meg térerő. Más nem is kell. Hermann Róbert: 1848–1849 magyar háborúja. Múltunk, 2004. 4. szám, 108-145. o. A szerző tudja, hogy mennyi pénz volt Görgei Artúr retiküljében 1849. január 12-én, biztos információi vannak arról, hogy a 18. honvédzászlóalj nyári zsávolyruhái – üzemi baleset folytán – eresztették a színüket és tisztában van egy hatfontos tüzérüteg fogatolásához optimálisan felhasználható bőrszíj hosszával is. Hermann Róbert mindent tud a szabadságharcról: ez nem újdonság senkinek, aki látta a mágust a tévében, vagy hallotta őt előadni. Szeretjük a szuperlatívuszokat, de itt elakad a szavunk, ennél jobb összefoglalást a szabadságharc hadtörténetéről, három tucat kurta oldalban még nem olvastunk. A szerző mindent tud, pörget-forgat, varázsol: olvasmányos, egyúttal kielégíti a bennünk megbúvó ólomkatona-öntőt, magyar hazafit és osztrákfalót. És hát a végeredmény, amit mindig is tudtunk: ha nincsen a muszka, lenyomjuk Bécset, mint a bélyeget. Ez a tanulmány túl van azon, hogy kötelező legyen. Aki nem olvassa, az egy Hegedüs hadnagy, egy Zichy gróf, egy Latour. Kötelező és kész.
Márkus Béla: Hozsánna néked, Wass Albert? Kortárs, 2005. 3. szám, 114-128. o. A szerző a határon túli magyar irodalom egyik legjobb magyarországi ismerője, annak a debreceni irodalomtörténeti iskolának képviselője, amely nem napiáldozó a Jauss és Gadamer képével díszített irodalomtörténészi házioltár előtt. Olvashatóan és jól ír, például. És éppenséggel idegenszívűséggel sem vádolható (ezt csak egészen hülye olvasóink kedvéért kellett leírnunk, a többiektől elnézést kérünk – a szerk.). A czegei grófról két, vele foglalkozó emlékkönyv kapcsán tesz fel kínos kérdéseket. A Wass-életmű irodalomkritikai értékelése alig kezdődött meg, a körülötte burjánzó mítoszok (öngyilkossága, állítólagos Nobel-díjra jelölése, külföldi ismertsége, háború alatti tevékenységének természete) ezt szinte lehetetlenné is teszik. Márkus Béla alaposan dokumentált, világos tanulmányban veri el a port a Wass-biznisz haszonélvezőin, anélkül, hogy tiszteletlen vagy kegyeletsértő lenne a halott íróval. A tisztánlátás ugyanis nem komcsi ármány, hanem legsajátabb tulajdonunk. Olvassuk el tehát a Farkasvermet illetve a Halálos köd a Holtember partján-t és nagyjából látjuk az oeuvre ívét – ezt már mi mondjuk.
Kemény Bertalan: Interpelláció az aprófalvak ügyében. Polgári Szemle, 2005. február, 14-31. o. A Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány új lapjában megdöbbentő tényeket sorol a szerző, a Magyar Tanya- és Falugondnoki Szövetség elnöke. Jelenleg körzetesítés folyik, írja, amelynek célja a „szakemberek” által életképtelennek ítélt kistelepülések megszüntetése – legalábbis erre utal az egyre jobban felgyorsuló vonat- és buszjárat-megszüntetés, iskola- és postabezárás. A föld már nem nyújt, nem nyújthat megfelelő megélhetést (a fölbirtokviszonyok amúgy is nagyon kedvezőtlenek, a 300 hektár feletti gazdálkodóegységek az összes egység 0,5 %-át teszik ki, mégis a földterület 60,7%-át birtokolják – a Horthy-korszakban ez a két arány 0,2 és 32,6 volt). A szerző hideg fejjel elemzi a kitörési lehetőségeket, mi mégis leginkább a megszűnő falusi iskolák helyett „közösségi terek kialakítását” javasló, tüntető gazdákat pocskondiázó miniszterelnöknek szeretnénk hasonló belátást és együttérzést kívánni – javíthatatlan reménykedők vagyunk.
Bónusz trekk Lippai Péter alezredes: Magyar könnyűgyalogság a második világháborúban. Regiment, 2005. 1. szám, 12--15. o. Furcsa figurák vagyunk, annyi bizonyos: anno általános megdöbbenést keltettünk gimnáziumi osztályunkban, amikor arcunkon némi pírral megmutattuk sorozási papírunkat, amelyen az „A – Korlátozás nélkül alkalmas” pecsét díszelgett. Persze, persze, tudjuk, hogy olajezredesek, meg szabójánosésjuhászferenc, a barom Kovács kiképző őrmesterről nem is beszélve. Mégis rendes reakciósként megdobban a szívünk, amikor néhány szent őrült megpróbál úgy tenni, mintha kerek lenne a világ, jól működő magyar hadsereggel. A cikkből megismerjük a határvadász- és hegyicsapatok megszervezésének körülményeit, utólag is szomorkodunk, hogy az 1941. április 12-én bevetésre induló első magyar ejtőernyősvadász-zászlóalj jelentős része a szállítógép lezuhanása miatt megsemmisült. Borzongtunk a Halálzóna című képriporton, amelyben a szolnoki 25/88-as könnyű vegyes zászlóalj felderítői vetnek lest. Most már legalább mi is tudjuk, milyen szempontok alapján kell a tűzmegnyitás előtt a biztosítást kijelölni.
|