A tartótiszt magához rendelte ügynökét? • A Putyin–Medgyessy-találkozó margójára
Eligazítás Szentpétervárott (2004. január) A cím csak első látásra tűnhet meghökkentőnek. Az utolsó szovjet tanácsadók 1989 nyarán hagyták el Magyarországot, addig mindenütt ott voltak, ahol szovjet (orosz) érdekeket véltek felfedezni. S nemcsak tanácsokkal látták el magyar kollégáikat, hiszen – mint dokumentumok bizonyítják – maguk vezettek (az 1980-as évek végén is!) minisztériumi üléseket. Mindennek fényében elgondolkodtató a magyar–orosz kapcsolatok elmúlt másfél évének története. Moszkva egykori magyarországi politikai és katonai befolyását jelenleg váltja a potenciálisan nem kevésbé veszélyes gazdasági befolyás eszközére, amelyben készséges partnert talál a regnáló MSZP–SZDSZ-kormányzatban. Nem földtől elrugaszkodott elképzelés, hogy az orosz titkosszolgálatok kezében is lehet egy-két akta a D-209-es ügynökről. S mivel Medgyessy Péter szigorúan titkos tisztként aligha tevékenykedhetett James Bondként a KGB ellen, talán érthető is a buzgóság, amellyel a miniszterelnök kiszolgálja az orosz érdekeket, rászabadítva Magyarországra a nagyhatalmi érdekeket korszerűen megjelenítő orosz tőkét. Józan ésszel ugyanis mással nem magyarázható az a szolga-lelkű, sodródó külpolitika, amelyet magyar–orosz vonatkozásban (is) követ a jelenlegi magyar kormány. Medgyessy szinte parancsra cselekszik, akkor s annyiszor találkozik az orosz vezetőkkel, amikor csak azok akarják. Más kérdés, hogy a magyar belpolitikában ez akként jelenik meg, mintha bizalmas kapcsolat lenne az orosz elnök és a magyar miniszterelnök között. De lehet-e bensőséges viszony tartótiszt és ügynöke között? Aligha. A legutóbbi szentpétervári találkozó előkészítéséről a külügyminisztérium sem tudott, annak illetékeseit csupán az utolsó pillanatban vonták be a munkálatokba. Árulkodó adalék ez a Medgyessy–Kovács-kapcsolathoz is: nehogy már azt gondolja Kovács, hogy ő csinálja a külpolitikát – üzente e lépéssel a miniszterelnök a Bem-rakpartnak. Ugyan miként lehetne másként, mint tartótiszt–ügynök viszonyként értékelni azt, hogy Magyarország az MSZP–SZDSZ- kormányzás idején tágra nyitja a kaput az orosz tőke behatolása előtt, s ezzel veszélyezteti a stratégiai magyar ágazatok helyzetét? Egyes ágazatok kizárólagos orosz ellenőrzés alá kerülhetnek, s a magyar gazdaság ezzel zsarolható lesz. Ne legyen illúziónk: ha kell, akkor az oroszok élni is fognak a lehetőséggel. Szentpétervárott információink szerint főfogásként a gazdasági együttműködés, pontosabban az orosz gazdasági behatolás megerősítése volt terítéken. Putyin és a kirendelt Medgyessy megbeszélésén szó esett többek között a Dunaferr, a MOL, a MALÉV eladásáról – vagy legalábbis részleges orosz részvényvásárlásról a fenti magyar stratégiai cégekben –, valamint a haditechnikai együttműködés elmélyítéséről. (A Dunaferrt friss hírek szerint mégsem az oroszok, hanem az ukránok vehetik meg áron alul: túl feltűnő lehet, ha mindent ők visznek el.) S mit kapott a magyar fél cserébe mindezért? Mintegy 27 orosz régióban kezdhetnek magyar cégek saját maguk által szervezett előfinanszírozással lakásépítésekbe. Ismerjük el: ma már csak ilyen feltételekkel lehet dolgozni a rendkívül erős konkurrenciájú orosz piacon. Nem földtől elrugaszkodott elképzelés, hogy az orosz titkosszolgálatok kezében is lehet egy-két akta a D-209-es ügynökről | Amennyiben e projekt lehetőséget ad magyar vállalatok számára, ez üdvözlendő. Aligha hasonlítható össze ugyanakkor egy magyar finanszírozású oroszországi vállalkozás a stratégiai magyar ágazatok kiárusításával. Jelenleg a magyar–orosz kapcsolatok elsősorban az oroszoknak kedveznek, Magyarország számára nem, vagy csak kismértékben hoznak hasznot, s nem csak a gazdaságban van ez így. A műkincskérdésben semmivel sem jutottunk előbbre a mosolygós fotók s a reptérre történő közös kocsikázások ellenére. Sőt, mintha visszaléptünk volna, hiszen legutóbb Kaszjanov – jó orosz szokás szerint, amikor valamit el akarnak szabotálni – bizottságosdi játszására tett javaslatot. Az aligha zavarta őt, hogy már létezik közös műkincs bizottság, csak az orosz fél évek óta nem hajlandó részt venni munkájában. Nem kevésbé volt gyalázatos, ahogy az orosz fél megakadályozta a rudkinói magyar központi katonai emlékhely politikai szinten történő megnyitását. Számukra természetes, hogy a II. világháború óta a magyar önkormányzatok ápolják a hazai orosz sírokat, de az már nem, hogy az orosz földben nyugvó magyar katonát is megilleti a végtisztesség. Nekünk hálásnak kellett lenni Rudkinó megnyitásának engedélyezéséért, de nekik természetes volt, hogy a Szabadság-téren – a magyar szabadság egykori emlékhelyén – viszszaállítottuk a szovjet katonai emlékművet. Miféle paritás ez? Azt látjuk, hol itt az orosz érdek, de hol itt a magyar érdek? Ami a gazdaságban mutatkozó eredményeket illeti, az adatok alapján valóban élénkül a kereskedelmi forgalom, s benne a magyar export, a kérdés csak az, hogy ez minek köszönhető. Kormányzati intézkedések híján aligha Medgyessyéknek: egyes közgazdászok szerint csupán a fekete vámolás egy részének legálissá tétele áll a forgalomnövekedés mögött. Egyelőre hiányoznak a növekedést tartóssá tevő kormányzati lépések, márpedig enélkül az áhított keleti piac kisebb részét sem tudjuk tartósan visszaszerezni. Nagy visszatérésről persze szó sem lehet, ezt csak a realitásokról megfeledkező pártpolitikusok mondják újra meg újra, feltehetőleg propagandisztikus okokból, illetve a piac nem kellő ismeretéből fakadóan. Sajnos az nem vigasz nekünk, hogy nem ez az egyetlen, amihez nem értenek.
|