Magyar hajnal hasad? •Nix tabletta!
Borozás (2004. január) Ne engedjük magunkat tévutakra csábítani. A borozás az igazi magyar és harmadik út. (Se nem jobb, se nem bal: keresztény és nyakal. It hurts.) Borozni nem azt jelenti, hogy miután a lengyel karatecsapat kölcsönadott kék övein leereszkedünk a hotelteraszról, autósamponra alkudozunk egy benzinkútnál, mert a pia nagyon drága, viszont alkohol a Fobizánban is van. (Életből ellesett példa.) Azt sem jelenti, hogy vidéki nagyvárosunk főutcáján, a kocsi tetőablakán kilógva, sárgarépadarabokkal az inggalléron, belerikoltjuk az alföldi éjbe, hogyaszongya: „Jól nézzétek meg a listát, soha többé kommunistát!” – ez már a pőre politikai propaganda. De az sem borozás, ha egyik kezünkben a Hamvas Béla-összessel, a másikban egy mustfokolóval, arcunkon Szeremley Huba szakállával olyanokat lökünk, hogy a bor „szép”, meg „jó a tanninja”, továbbá „karcsú” és „vibráló”, illetve érett asszonyhoz hasonlítgatjuk. A két magatartást jól összegezte Németh László, a jelentős borászati szakíró: „sznobok és parasztok” – mondá, s ehhez tényleg nincs mit hozzátenni. A borozás névvel illetett magyar filozófiai hagyománynak kétségtelenül korlátokat szab a hazai egységek jelentős részének gyalázatos borkínálata. „Van fehér meg vörös” – mondja a sértődött felszolgáló (pincérnek lenni ugyanis rang és stallum) – e szavakért egy ép pszichéjű országban lassan, zizegve begyújtanák a lézerkardot. Ilyenkor azt kell válaszolni, hogy „Minek igyuk? Fehérnek vagy vörösnek?” (Vö. még rácsodálkozás az ötezresre: „Nincs kisebb?” „Miért, van kisebb is?”). Esetleg hozzáfűzhetjük, hogy ez tudtunkkal pusztán tabletta kérdése, illetve a szalmatörek és a műtrágya helyes keverési arányának megválasztása. Ha még nem vagyunk harcias kedvünkben, akkor törekedjünk arra, hogy a szoktatás első, nehéz lépésein gyorsan túllegyünk, tiltakozó májunkra pedig idejében májkosarat tegyünk. Ezek azonban csak szükségmegoldások. A cselekvő magyarság elengedhetetlen része napjainkban, hogy minden igaz hazafi begyűjtsön legalább két olyan borozócímet, ahol bort mérnek és jót. Címeit a lelkében melengesse, öntözze, messe és cserélje alattuk a földet. Amikor életképességét mindkét palánta bebizonyította, őket jó magyaroknak továbbadja, ez a harmadik évezred feladata. A borozás ugyanis a magyarság befoglaló formája. Aki alkalom nélkül boroz, azt csupán hajszál választja el a vedelőtől, élte a lét s nemlét gyepűjén portyáz. Szerelmi bánat, folyóirat-alapítás, névnap, választási vereség, bármi jó. Az utóbbi esetben azért vigyázni kell, mert szuicid hajlamaink átlökhetnek bennünket azon a bizonyos határon, és azon kapjuk magunkat, hogy hajnali háromkor színes otthonkás szocialista szavazókra vadászunk a budai alsó rakparton. Versenyszerű borozásnak minősül (bár a profizmus tényleg tilos), ha párkapcsolat végéből kifolyólag egy négyzetméter bort rendelünk, kétdecis poharakban, majd a következő négyzetméternél ráförmedünk a pincérre, hogy az üres poharakra rakja a következő fordulót, mert jó visszanézni a megtett útra. Az amatőrsport másik fajtája versenypálya kijelölése, és azokon váltakozó hosszok leúszása: de ezt nyolc borozó alatt nem érdemes kitűzni. A lényeg: a sorrendiséget nem szabad szem elől téveszteni. Nem azért iszunk, mert részegek akarunk lenni, hanem mert mindenféle flanc nélkül szeretjük a bort. Szeretünk részévé válni egy több évszázados magyar hagyománynak, el akarjuk siratni a szerémségi vagy a ménesi borvidéket, beszélgetni akarunk, pogácsát harapni, csípőseket mondani és nagyokat vitázni. Bár emelkedettebb állapotban többször megfogadtuk, hogy hatalomra jutásunk esetén egyrészt visszavesszük Balatongyörököt a huncut németektől, másrészt megtorló hadjáratot vezetünk a csongrádi borvidék ellen, azért – el kell ismerni – vannak élvezhető homoki borok is. Sőt: a borozás azokkal az igazi. Atyáink nemzedéke még nótázott, sőt esetleg egy-egy zsoltárt is megkockáztatott borozás közben – de ez csak protestáns közegben elfogadott. Jófej voltunkból kifolyólag mozgalmi dalokat énekelni gyökérség, úgyhogy az éneket most hanyagoljuk néhány évtizedig, amíg helyreáll a dolgok rendje. Mélyedjünk tehát el magyarságunkban. Beszéljen helyettünk a zöldveltellini.
|