A szá­zad má­so­dik fe­lé­ben az eu­ró­pai sző­lős­ker­te­ket meg­tá­mad­ta és nagy­részt el­pusz­tí­tot­ta a fi­lo­xé­ra, és a pi­a­ci hi­ányt pót­lan­dó gyors fej­lő­dés­nek in­dult a bor­gyár­tás, a bor­ha­mi­sí­tás. En­nek vis­­sza­szo­rí­tá­sá­ra Ma­gyar­or­szá­gon – Eu­ró­pá­ban har­ma­dik­ként – Auszt­ria (1880) és Fran­cia­or­szág (1888) után 1893-ban szü­le­tett meg a ha­zai bor­tör­vény „a mes­ter­sé­ges bo­rok ké­szí­té­sé­nek és azok for­ga­lom­ba ho­za­ta­lá­nak ti­lal­ma­zá­sá­ról” cím­mel. (E tör­vény 1908. és 1924. évi mó­do­sí­tá­sai már a bo­rok ké­szí­té­sét, for­gal­ma­zá­sát is sza­bá­lyoz­za, és de­fi­ni­ál­ja a bor­tí­pu­so­kat is.) A tör­vény elő­ké­szí­té­se so­rán már 1884-ben el­ké­szült a Bo­rá­sza­ti Törzs­könyv. Ez a Ko­ro­na or­szá­ga­it hat bo­rá­sza­ti ke­rü­let­re osz­tot­ta, ame­lyek­ből ket­tőt tel­jes egé­szé­ben elcsa­tol­tak: a Király-hágóntúlit és a Horvát-szlavón-országit.
Az er­dé­lyi bo­rok­ról – aki kós­tol­ta, tud­ja mi­ért – nem ér­de­mes so­kat ír­ni. Ke­vés van be­lő­le, az sem túl jó mi­nő­sé­gű, nincs fi­ze­tő­ké­pes ke­res­le­te és, mond­ják, igény sin­csen rá. (El­len­ben vol­na mit me­sél­ni a pá­lin­kák­ról, de ez nem té­má­ja je­len so­ro­za­tunk­nak.) A faj­tá­kat a fe­hé­rek ural­ják kb. 4:1 arány­ban. A fő faj­tá­kat a riz­lin­gek ad­ják (olasz és raj­nai), de ta­lá­lunk sauvignon blanc-t, tra­mi­nit és semillon-t is, ez utób­bit a sze­gény em­ber chardonnay-jának is hív­ják, de van fur­mint – ha­tá­ron tú­li (el­csa­tolt) hungaricum! – és ta­lál­ha­tunk chardonnay-t is. A vö­rö­sök több­sé­gét a cabernet-k és a kékoportó ad­ják, de ta­lá­lunk he­lyi ér­de­kes­sé­ge­ket is, pl. sárfeketét (feteasca negra).
A horvát-szlavón bor­ke­rü­le­ten im­már há­rom or­szág, Szlo­vé­nia, Hor­vát­or­szág és Ju­go­szlá­via osz­to­zik. A rend­kí­vül szi­go­rú, a bor­ké­szí­tést fo­lya­ma­tát (és nem mint ná­lunk: ad­mi­niszt­rá­ci­ó­ját, for­gal­ma­zá­sát, szál­lí­tá­sát, sőt kós­to­lá­sát) sza­bá­lyo­zó jog­sza­bály­ok ki­fe­je­zet­ten jó út­ra te­rel­ték a szlo­vén ter­me­lő­ket és év­ről év­re egy­re több mi­nő­sé­gi pin­cé­szet kí­nál­ja a raj­nai riz­lin­get és tra­mi­nit. Hor­vát­or­szág és Ju­go­szlá­via a ha­zánk­ban is is­mert faj­ták mel­lett pe­dig a leg­in­kább a Dingac-csal büsz­kél­ked­het.
So­ro­za­tun­kat a kö­vet­ke­zők­ben a ha­zai bor­vi­dé­kek is­mer­te­té­sé­vel foly­tat­juk (és leg­fel­jebb ki-ki­te­kint­ge­tünk az el­csa­tolt ré­szek­re) – Szek­szárd­tól in­dul­va jár­juk kör­be az or­szá­got, hogy a vé­gén Vil­lány­ban zár­juk a sort. So­ro­zat­in­dí­tónk­tól eltérően mi­dig aján­lunk né­há­nyat a ré­gió leg­jobb és leg­jel­leg­ze­te­sebb bo­ra­i­ból, kü­lön fi­gyel­met for­dít­va a min­den­nap­ok­ra: a leg­jobb ár/ér­ték ará­nyú ol­csób­bak­ra.

Aján­ló: Ma­gyar­or­szág bo­rá­sza­ti tér­ké­pe (ki­egé­szí­tő köny­vecs­ke rész­le­tek­kel az 1884-es Bo­rá­sza­ti Törzs­könyv anya­gá­ból). Meg­ren­del­he­tő az UFI szer­kesz­tő­sé­gén ke­resz­tül.