Mivel a má­so­dik vi­lág­há­bo­rút kö­ve­tő békeszerződés egy­ér­tel­mű­en Ma­gyar­or­szág ká­rá­ra zaj­lott le, így a ma­rok­nyi ma­gyar kom­mu­nis­ta nem hi­vat­koz­ha­tott a Szov­jet­unió ke­gyé­ből ka­pott aján­dé­kok­ra. Nem vé­let­len, hogy a ha­zai ál­lam­párt a kí­nál­ko­zó le­he­tő­sé­gek el­le­né­re – lásd pél­dá­ul a ha­tá­ron tú­li ma­gya­rok nö­vek­vő prob­lé­má­it – alig-alig nyúlt a nem­ze­ti re­to­ri­ka és le­gi­ti­má­ció esz­kö­ze­i­hez. 1956-ot kö­ve­tő­en – a bor­zal­mas el­len­for­ra­da­lom mí­to­szán túl – már csak az „élet­szín­vo­nal-po­li­ti­ka” ma­radt meg le­gi­ti­má­ci­ós esz­köz­nek, mely azon­ban a het­ve­nes évek­re el­ve­szí­tet­te tar­ta­lé­ka­it és túl­mun­ká­val, va­la­mint a fel­pör­ge­tett ela­dó­so­dás­sal sem volt le­het­sé­ges a szo­ci­a­lis­ta „vív­má­nyok” meg­őr­zé­se. S mi­u­tán a jal­tai rend­szer össze­om­lá­sá­val Ma­gyar­or­szág nem ve­szít­he­tett sem­mit, így ért­he­tő, ha mind a gyen­gü­lő MSZMP re­form­erői, mind az újon­nan ala­kult pár­tok a töb­bi „test­vé­ri” or­szág­nál bát­rab­ban vál­lal­koz­tak a po­li­ti­kai kí­sér­le­te­zés­re.
A mí­toszdön­tés­re ala­pot az MSZMP Köz­pon­ti Bi­zott­sá­gá­nak (KB) tör­té­nel­mi al­bi­zott­sá­ga ál­tal el­ké­szí­tett je­len­tés szol­gál­tat­ta. Ezt a gré­mi­u­mot – me­lyet a Ma­gyar Tu­do­má­nyos Aka­dé­mia el­nö­ke, s egy­ben KB tag­ja, Berend T. Iván ve­ze­tett – az 1988. má­jus 20-22-e kö­zött meg­tar­tott párt­ér­te­kez­let hoz­ta lét­re. Mely­nek leg­na­gyobb szen­zá­ci­ó­ját, ak­kor Ká­dár Já­nos el­tá­vo­lí­tá­sa je­len­tet­te a párt el­ső tit­ká­ri poszt­já­ról. Az al­bi­zott­ság fel­ada­tát ké­pez­te, hogy a „múlt fel­tá­rá­sá­val” já­rul­jon hoz­zá az MSZMP meg­úju­lá­sá­hoz, az új párt­prog­ram ki­dol­go­zá­sá­hoz. Az év vé­gé­re el­ké­szült ta­nul­mány – mely ma­gá­ba fog­lal­ta a pár­ton be­lül ak­kor még eret­nek­nek szá­mí­tó „nép­fel­ke­lés” té­zi­sét – sor­sát az dön­töt­te el, hogy vé­gigjá­rat­ják-e ve­le az MSZMP-n be­lü­li szol­gá­la­ti utat, ami a meg­ál­la­pí­tás biz­tos ha­lá­lát je­len­tet­te vol­na.
Ne fe­led­jük, alig két hó­nap­pal az­előtt, 1988. no­vem­ber 29-én Grósz Kár­oly, az MSZMP el­ső tit­ká­ra hír­hedt sport­csar­no­ki be­szé­dé­ben még a „káosz”, sőt a fe­hér­ter­ror ré­mé­nek fal­ra fes­té­sé­vel sok­kol­ta az ös­­sze­gyűlt elv­tár­sa­kat.
A pár­ton be­lü­li re­form­szárny­hoz tar­to­zó Pozsgay ve­zér­ka­ri pon­tos­ság­gal ké­szí­tet­te elő az ak­ci­ót, olyan nap­ra idő­zít­ve a tör­té­nel­mi al­bi­zott­ság ülé­sét, és az ered­mé­nyé­ről be­szá­mo­ló be­szél­ge­tést, ami­kor Grósz kül­föld­ön, a davosi vi­lág­gaz­da­sá­gi kon­fe­ren­ci­án tar­tóz­ko­dott. Grósz már út­ban ha­za­fe­lé pró­bál­ta tom­pí­ta­ni a ki­je­len­tés élét, s Bu­da­pest­re ér­kez­ve meg­pró­bált el­len­tá­ma­dás­ba len­dül­ni.

1956-ot követően – a borzalmas ellenforradalom mítoszán túl – már csak az „életszínvonal-politika” maradt meg legitimációs eszköznek, mely azonban a hetvenes évekre elveszítette tartalékait...

De ez a kí­sér­le­te a Szov­jet­unió és a ha­zai ap­pa­rá­tus se­gít­sé­ge nél­kül, ele­ve ku­darc­ra volt ítél­ve. Grósz és csa­pa­ta egy­más után volt kény­te­len el­vi­sel­ni az üté­se­ket. Né­hány hó­nap­pal ké­sőbb új­ra­te­met­ték Nagy Im­rét és már­tír­tár­sa­it, akik Shakes­peare drá­má­ba il­lő mó­don ma­guk­kal ra­gad­ták a már bom­lott el­mé­jű Ká­dárt. Ve­le együtt pe­dig sír­ba szállt a rend­szer is.
Csi­nov­nyik­jai szét­fu­tot­tak, a párt ma­gán­had­se­reg­ének szá­mí­tó mun­kás­őr­sé­get fel­osz­lat­ták, a mun­ka­he­lyek­ről ki­til­tot­ták párt­ját. Egymás után alakultak a pártok, amelyek egymást túllicitálva jelöltek elnököket az új köztársaságnak. Így eshetett meg az is, hogy az FKgP például Habsburg Ottót jelölje köztársasági elnöknek. Az or­szág tehát a rend­szer­vál­toz­ta­tás lá­zá­ban ké­szült az el­ső iga­zi, az úgynevezett „négyigenes” nép­szavazásra. Köz­ben Antoniewicz Ro­land is be­is­mer­te, hogy szep­tem­ber­ben bi­zo­nyos pár­tok le­já­ra­tá­sa cél­já­ból ő ké­szí­tet­te a „Ma­gyar Nyi­las­ke­resz­tes Párt” új­já­a­la­ku­lá­sá­ról szó­ló röp­la­pot, to­váb­bá, hogy az ál­ta­la kü­lön­bö­ző fó­ru­mo­kon be­mu­ta­tott Ká­dár Já­nos Tár­sa­ság nem lé­te­zik.
Mind­eköz­ben az MSZMP má­so­dik vo­na­la Horn Gyu­la ve­zény­le­té­vel Grószt és né­hány tár­sát fel­ál­doz­va, 1989. ok­tó­ber 6-án a párt ne­vé­ből tö­röl­te a “mun­kás” szót és hoz­zá­lá­tott a párt új­já­szer­ve­zé­sé­hez és a ha­ta­lom vis­­sza­szer­zé­sé­hez.