A na­pos ol­dal a mi kis rög­va­ló­sá­gunk né­ző­pont­já­ból a be­vá­sár­ló­köz­pont­ok ne­on­fé­nye­in ke­resz­tül ra­gyog ránk, mi­köz­ben de­re­se­dő hón­alj­jal ren­dít­he­tet­le­nül ró­juk a kö­rö­ket. Épp csak egy pil­lan­tást vet­ve a tal­pon­ál­ló­ban Ko­vács Lász­ló szel­le­mét virs­li­vel, csi­pet­nyi mus­tár­ral és bar­na ke­nyér­rel meg­idéz­ni pró­bá­ló jó­lé­ti rend­szer­vál­tók­ra. Úszunk a tö­meg­ben pláza szaty­ra­ink kö­zé ékel­ve, a meg­vál­tó szü­le­té­se ün­ne­pé­nek fel­lo­bo­gó­zott zász­lós­ha­jó­ja­ként. Ad­ven­ti jó­cse­le­ke­det­ként épp csak fel­csip­pent­jük a lép­cső­ház­ban el­he­lye­zett, Pe­tő Iván fo­ga­dó­órá­ját hir­de­tő szo­ci­a­lis­ta szó­ró­la­po­kat (ez ám a ko­a­lí­ció, hop­pá), hogy a „meg­cse­le­ked­tük amit…” jól­eső ér­zé­sé­vel he­lyez­zük el a kö­ze­li zöld, mű­anyag ik­ta­tó­ban.
Az ün­ne­pek kö­ze­led­té­vel hat­vá­nyo­zot­tan ural­ko­dik el raj­tunk a sze­re­tet és ös­­sze­fo­gás ere­je, mi­nek fo­lyo­má­nya­ként sok­kal en­ge­dé­ke­nyeb­bé vá­lunk. Nem kez­djük zse­bünk­ben a bics­kán­kat ta­po­gat­ni min­den egyes Gál J. kom­men­tár után, nem ser­cin­tünk pon­tot a 130 éves na­pi­lap ve­zér­cikk­ének vé­gé­re, és csak szil­vesz­ter éj­sza­ká­ján skan­dál­juk köz­te­rü­le­ten ar­ti­ku­lá­lat­la­nul Fábry Sa­nyi alig pa­lás­tolt óha­ját: „Lendvai Il­di­kót a Play­boy­ba!” Ad­dig vis­­sza­fog­juk ma­gun­kat.
Az ön­mér­sék­let egyéb­ként min­den­ki­nek jól jön, aki a kibekkelésre ját­szik, hisz – amint az vár­ha­tó – de­cem­ber után is lesz élet, s a jó­zan íté­lő­ké­pes­sé­günk meg­tar­tá­sá­nak ez az egyik fel­té­te­le. Sző­lő és lágy ke­nyér he­lyett ugyan egy ide­ig be kell ér­nünk Lász­ló Csa­ba mo­so­lyá­val, ám minket nem érint­het fel­ké­szü­let­le­nül a jö­vő. Nagy­já­ból tud­juk mi­re le­he­tett szá­mí­ta­ni. A las­san mö­göt­tünk ha­gyott év egy túl­élőtá­bor ké­pét ve­tí­ti elénk, csak a dísz­le­tek má­sok, mint a Survivorben.
De­cem­ber nap­jaiban kis kol­lek­tí­vánk is igyekszik hát­rébb pa­ran­csol­ni aga­ra­it a po­li­ti­kai köz­élet front­vo­na­lá­ról. „Öröm­ün­nep föl­dön égen, együtt a csa­lád­dal, együtt a nem­zet­tel” – vagy mi. Ez már aug. 20-án is be­jött! Te­mes­sük az ár­ko­kat. Ám ha mind­ezek el­le­né­re Ön azt kér­de­zi, hogy ké­pes-e új­sá­gunk szél­lel szem­ben is pon­to­san cé­loz­ni szel­le­mi víz­su­ga­rá­val, ol­tan­dó a szo­ci­a­liz­mus itt-ott fel­lob­ba­nó ap­ró rő­zse­tü­ze­it, nos er­re a vá­la­szunk: Mi az hogy, na­gyon is!