A 2003-as esz­ten­dő jel­ké­pes fi­gu­rá­ja­ként bíz­vást le­het Gyurcsány Fe­ren­cet meg­je­löl­ni; a 2004-es év szim­bo­li­kus alak­ja pe­dig – hogy a cím a csa­lád­ban ma­rad­jon – min­den bi­zon­­nyal Gyurcsány Ferencné szül. Dobrev Klá­ra le­het. A nej 2002-ben a Nem­ze­ti Fej­lesz­té­si Terv és EU Tá­mo­ga­tá­sok Hi­va­ta­lá­nak el­nök­he­lyet­te­se lett. Olyan in­téz­mény­ben húz­ta meg ed­dig ma­gát, mely­nek lé­te ke­ve­sek in­ger­kü­szöb­ét lép­te át – je­len­tő­sé­ge azon­ban az uni­ós csat­la­ko­zás­kor fel­ér­té­ke­lő­dik. Ap­ró An­tal (a Ká­dár-dik­ta­tú­ra ve­ze­tő po­li­ti­ku­sa) uno­ká­ja így jö­vő­re vagy 160 mil­li­árd fo­rint­nyi EU-támogatás kö­ze­lé­ben tölt­he­ti hét­köz­nap­ja­it. Bi­zo­nyá­ra gon­dos­ko­dik majd ró­la, hogy ha más nem is, leg­alább övéi nagy ka­nál­lal la­ko­máz­has­sa­nak az uni­ós kon­dér­ból.
Az ugyan­is, hogy az el­ső, fé­lig már „oda­bent” töl­tött év nem csu­pán kel­le­mes meg­le­pe­té­se­ket tar­to­gat a ma­gya­rok­nak, már most lát­ha­tó. Elég, ha fel­üt­jük az idei országjelentést, mely­ben az EU ala­po­san le­te­rem­ti édes ha­zán­kat, mert nem épí­tet­tük ki az uni­ós pén­zek fo­ga­dá­sá­hoz szük­sé­ges in­téz­mény­rend­szert. A brüsszeliták szem­öl­dök­rán­co­lá­sa per­sze nem őszin­te; amint el­for­dul­nak, jót ka­cag­nak a mar­kuk­ba – hi­szen an­nál több ma­rad ne­kik a köz­pon­ti for­rá­sok­ból. Ve­gyük csak pél­dá­nak Fran­cia­or­szá­got. Ha va­la­ki, ak­kor az EU egyik ala­pí­tó tag­já­nak pol­gá­ra el tud iga­zod­ni a struk­tu­rá­lis és ko­hé­zi­ós ala­pok, a kü­lön­fé­le tá­mo­ga­tá­sok igény­lé­sé­nek rend­sze­ré­ben – gon­dol­hat­juk. Eb­ben nem is té­ve­dünk na­gyot, ám jó, ha tud­juk: a fran­cia gaz­dák a ne­kik szánt tá­mo­ga­tá­sok­nak még így is csak a het­ven szá­za­lé­kát tud­ják le­szív­ni – mi­köz­ben na­pon­ta órá­kat töl­te­nek a szá­mí­tó­gép előtt, és Brüs­­szel­lel vagy a re­gi­o­ná­lis köz­pont­juk­kal kom­mu­ni­kál­nak. Most egy pil­la­nat­ra huny­juk be a sze­mün­ket, és pró­bál­juk ma­gunk elé kép­zel­ni az egy­sze­ri ma­gyar föld­mű­vest ugyan­eb­ben a sze­rep­ben. Cso­da-e, ha töb­ben már te­met­ni jön­nek, s nem di­csér­ni a ma­gyar me­ző­gaz­da­sá­got?

Önsorsrontó palimadarak
A nagy uni­ós csat­la­ko­zás­ból kön­­nyen le­het hát csa­lat­ko­zás – s a bo­rú­lá­tás­ra nem cá­fol rá a magyariak kor­má­nya sem. A szep­tem­be­ri fel­mé­ré­sek sze­rint or­szá­gunk nép­ének nagy ré­sze ősz­re úgy ta­lál­ta, pénz­tár­cá­ja vé­ko­nyabb, mint jú­li­us­ban volt; noch dazu, nem sok re­ményt lát­nak a kö­vet­ke­ző egy esz­ten­dő­re sem. A jó­lé­ti rend­szer­vál­to­zást és a ha­gyo­má­nyos jó­lé­ti ál­lam vé­gét – sa­já­tos pa­ra­do­xon­ként – jó­sze­ri­vel pár­hu­za­mo­san meg­hir­de­tő kor­mány­erők pe­dig olyan csap­dá­ban ver­gőd­nek, mely­nek há­ló­ját ígé­re­te­ik­ből, a gaz­da­ság hely­ze­té­ből, az uni­ós csat­la­ko­zás­ból és a kül­ső kö­rül­mé­nyek­ből szőt­ték. Cso­da-e, ha a 2004-es költ­ség­ve­tés nem­hogy nem tur­bóz­za fel a csat­la­ko­zás ál­tal leg­in­kább ve­szé­lyez­te­tett ré­te­ge­ket, de még el is vesz tő­lük?
„A jö­vő évi költ­ség­ve­tés sa­rok­szá­mai mö­gül mint­ha hi­á­nyoz­na vagy leg­alább­is nem len­ne fel­is­mer­he­tő egy hos­szabb táv­ra te­kin­tő, kon­zisz­tens jö­vő­kép és cse­lek­vés­so­ro­zat” – ír­ja a GKI Gaz­da­ság­ku­ta­tó Rt. egyik mun­ka­tár­sa. Sze­rin­te „a je­len­le­gi el­kép­ze­lé­sek zöm­mel olyan meg­szo­rí­tá­so­kat tar­tal­maz­nak, ame­lyek nem, vagy nem kel­lő mér­ték­ben ja­vít­ják a ma­gyar gaz­da­ság nem­zet­kö­zi ver­seny­ké­pes­sé­gét”. Per­sze ne te­gyünk úgy, mint­ha a 2004-es bü­dzsé előz­mé­nyek nél­kül, vá­rat­la­nul húz­na a nad­rág­szí­jon. Már ko­ráb­ban lát­ni le­he­tett, hogy jó ide­je las­sab­ban dö­cög a ma­gyar gaz­da­ság; a 2,5 szá­za­lé­kos nö­ve­ke­dés mi­att ugyan még egyet­len pénz­ügy­mi­nisz­ter sem dől­ne kard­já­ba, a fo­lya­ma­tos lejt­me­net mi­att azon­ban ok­kal va­kar­hat­nák a fe­jü­ket. Az egyet­len vi­gaszt csak az je­lent­het­né, ha tud­nánk: a gaz­da­ság „nö­ve­ke­dé­se” 2003 el­ső fél­év­ében el­ér­te mély­pont­ját, s le­fe­lé már nem ve­zet út. No, ez az a kér­dés, mely­re ma még ud­va­ri gaz­da­ság­ku­ta­tók sem mer­né­nek mér­get ven­ni.
De néz­zük az adó­sza­bá­lyok vál­to­zá­sát – hisz jö­vő­re leg­in­kább ez érin­ti buk­szán­kat. A sze­mé­lyi jö­ve­de­lem­adó-táb­la mó­do­sí­tá­sa (a jö­vő­ben az ed­di­gi­nél ala­cso­nyabb, 18-26-38 szá­za­lé­kos szja-kulcsskála sze­rint nyög­jük a köz­ter­he­ket) nyo­mán ös­­sze­sen 187 mil­li­árd fo­rint­tal ma­rad több a zse­bünk­ben. Hur­rá! Hur­rá? A nyug­díj­já­ru­lék adó­ked­vez­mény­ének el­tör­lé­se ugyan­ak­kor összes­sé­gé­ben 88 mil­li­árd, a be­fek­te­té­si adó­hi­tel meg­szün­te­té­se 14 mil­li­árd, a la­kás­hi­tel­hez kap­cso­ló­dó ked­vez­mé­nyek át­ala­kí­tá­sa pe­dig 25 mil­li­árd fo­rin­tot va­rá­zsol ki a há­zi ma­lac­per­se­lyek­ből. És ak­kor még nem szól­tunk egyes ter­mé­kek és szol­gál­ta­tá­sok áfa-kul­csá­nak emel­ke­dé­sé­ről (a nul­lá­ból öt szá­za­lék lesz, ami 12 szá­za­lék volt, 15-re nő). En­nek ré­vén 210 mil­li­árd, más adó­vál­to­zá­sok­kal pe­dig to­váb­bi száz­mil­li­árd fo­rint­tal töb­bet csen­ge­tünk be az ál­lam­kas­­szá­ba. Ja, hogy né­hány ter­mék és szol­gál­ta­tás áfa-tar­tal­ma csök­ken? Re­mek. Gaz­da­sá­gi szak­köny­vek­ben a „Rit­kán elő­for­du­ló, önsorsrontó palimadarak” fe­je­zet­cím alatt tag­lal­ják azon vál­lal­ko­zó­kat, akik e nye­re­sé­get nem nye­lik le, ha­nem a meg­ta­ka­rí­tást ára­ik­ban ér­vé­nye­sí­tik, s hét­fő­től ol­csób­ban szá­mít­ják meg a cuc­cot.
Per­sze van­nak jó hí­rek is. Ezek kö­zé tar­to­zik, hogy szer­kesz­tő­sé­günk ki­de­rí­tet­te: a jö­vő év nyer­te­sei min­den két­sé­get ki­zá­ró­an a böl­cső­dé­sek lesz­nek – a kor­mány ugyan­is 2004-től a rá­szo­ru­ló gye­re­kek in­gye­nes ét­kez­te­té­sét rá­juk is ki­ter­jesz­ti. De va­jon na­pon­ta hány fo­rint köz­pénzt za­bál fel egy bölcsis?

Manifeszt ci­niz­mus
„Aki árt mond, mond­jon bért is. Mi úgy kezd­tük a kor­mány­zást, hogy bért mond­tunk” – ír­ta no­vem­ber vé­gén a szak­szer­ve­ze­tek­nek Medgyessy Pé­ter. Az, hogy a mi­nisz­ter­ta­nács – je­len idő sze­rint ka­pi­ta­liz­mus­ban uta­zó – el­nö­ke ide­jét lát­ta egy jó kis mun­kás­moz­gal­mi szlo­gen­nel nosz­tal­gi­áz­ni, nem lep meg ben­nün­ket. Az vi­szont már manifeszt ci­niz­mus, hogy a költ­ség­ve­té­si in­téz­mé­nyek dol­go­zó­i­nak hat, a köz­pon­ti in­téz­mé­nyek al­kal­ma­zot­ta­i­nak tíz szá­za­lé­ka ar­ra szá­mít­hat: a ki­rú­gá­sa után meg­ta­ka­rí­tott bér­ből eme­lik majd kol­lé­gái fi­ze­té­sét. S hogy a ma­ra­dék köz­al­kal­ma­zot­tak se érez­zék jól ma­gu­kat, ar­ról az a ren­del­ke­zés gon­dos­ko­dik, mely sze­rint 13. ha­vi fi­ze­té­sü­ket jö­vő­re nem de­cem­ber­ben, ha­nem csak 2005 ele­jén kap­ják meg. (Az ön­kor­mány­zat­ok ezen az áron kap­hat­nak plusz tíz­mil­li­árd fo­rin­to­kat a költ­ség­ve­tés­től – mely ös­­szeg vi­szont, bár a több­let­pénz jól hang­zik, ko­ránt­sem fe­de­zi a te­le­pü­lé­sek tény­le­ges szük­ség­le­te­it.) A kés­lel­te­tett fi­ze­tés ter­vét a kor­mány egyéb­ként a nyug­dí­ja­sok idén elő­ször ese­dé­kes 53. he­ti jut­ta­tá­sá­val akar­ta meg­va­ló­sí­ta­ni. Ez az öt­let azon­ban éle­me­dett ko­rú, er­go: több­sé­gük­ben szo­ci­a­lis­ta sza­va­zó hon­fi­tár­sa­ink­nál ki­csap­ta a biz­to­sí­té­kot. Lett nagy bot­rány, a Köz­tár­sa­ság té­ri párt­ház füg­gö­nye ket­té­ha­sadt, Ko­vács Lászlóék meg­szag­gat­ták ru­há­ju­kat, ha­mut szór­tak a fe­jük­re, és vis­­sza­von­ták az egé­szet – hogy az­zal ha­ma­ro­san egy ki­sebb ér­dek­ér­vé­nye­sí­tő ké­pes­sé­gű tár­sa­dal­mi cso­port­nál kel­le­met­len­ked­je­nek.
Jut eszünk­be, ér­dek­ér­vé­nye­sí­tés. A költ­ség­ve­tés ere­de­ti ter­ve­ze­te sze­rint jö­vő­re a fo­gya­té­ko­sok szer­ve­ze­te­i­nek is pénz­fo­gyat­ko­zást kel­lett vol­na el­szen­ved­ni­ük, amen­­nyi­ben tá­mo­ga­tá­suk csak­nem ne­gye­de ug­rott vol­na. A kor­mány élő lel­ki­is­me­ret­ének ki­ne­ve­zett Lé­vai Ka­ta­lin esély­egyen­lő­sé­gi mi­nisz­ter til­ta­ko­zás­ként nem hogy nem ver­te két kéz­zel az asz­talt, de még csak nem is sik­kan­tott a hír hal­la­tán; az­tán a meg­nyir­bá­lás öt­le­tét va­la­mi­ért még­is ad acta tet­ték. A meg­aláz­ta­tást azon­ban, hogy a fo­gya­té­ko­sok­nak va­ló­ság­gal kun­cso­rog­ni­uk kel­lett az idei ös­­sze­gért, Medgyessyék va­ló­szí­nű­leg ne­he­zen tud­ják fe­led­tet­ni. Ar­ról pe­dig, hogy nagy le­het a baj, a költ­ség­ve­tés egy má­sik té­te­le árul­ko­dik. Esze­rint a gyer­me­kek kor­má­nya 2004-ben az ide­i­nél 4,5 mil­li­árd fo­rint­tal ke­ve­sebb ál­la­mi tá­mo­ga­tást ad az ön­kor­mány­zat­ok­nak szo­ci­á­lis és gyer­mek­jó­lé­ti fel­ada­tok­ra, s négy­mil­li­árd­dal ke­ve­seb­bet szán a gyer­mek­vé­del­mi szak­el­lá­tás­ra.
Per­sze – mi­ként az ősi kal­már­meg­fi­gye­lés mond­ja – ahol nincs pénz, ott nincs pénz. Ám­bár a Ma­gyar Nem­ze­ti Bank egy­ko­ri hír­hedt al­el­nök­ének, a ma Medgyessy Pé­ter atyai ba­rát­ja­ként és lá­tens üz­let­tár­sa­ként is­mert Fe­ke­te Já­nos­nak volt egy öt­le­te. A mi­nap fel­ve­tet­te a mi­nisz­ter­el­nök­nek: mit va­ca­kol annyit, ve­gyen fel ál­lam­köl­csönt – az­tán utá­na az özön­víz. Igaz is, ah­hoz mind­ket­ten ér­te­nek, még a nyolc­va­nas évek­ből, ho­gyan kell el­adó­sí­ta­ni egy or­szá­got.

Az avokádó ára
És a ret­te­ne­tek so­ra ez­zel még nem ért vé­get. A kö­ze­li jö­vő­ben ugyan­is nem az év ele­ji ár­eme­lés lesz az egyet­len drá­gu­lás. És még csak nem is ar­ra a szo­kás­ra gon­do­lunk, hogy az euróra va­ló át­té­rés­kor majd – mi­ként az ed­di­gi eu­ró­pai gya­kor­lat mu­tat­ja – az élel­mes ke­res­ke­dők az új pénz­nem­ben fel­fe­lé ke­re­kí­tik az ára­kat. Ez le­gyen a 2008-as év gond­ja – ha ugyan a va­lu­ta­cse­re nem to­ló­dik ké­sőbb­re. Előbb még szá­mol­ni kell az uni­ós csat­la­ko­zás után me­net­rend­sze­rű­en ese­dé­kes ár­emel­ke­dé­sek­kel – me­lyek mér­té­két ma még le­he­tet­len meg­sac­col­ni. A ko­ráb­bi pél­dák azon­ban nem sok jó­val ke­cseg­tet­nek. Mi­e­lőtt Por­tu­gá­lia és Spa­nyol­or­szág be­lé­pett az unió előd­jé­be, az Eu­ró­pai Kö­zös­ség­be, a két or­szág ár­szín­vo­na­la a kö­zös­ség át­la­gá­nak 60, il­let­ve 72 szá­za­lé­ka volt – ha­ma­ro­san azon­ban el­ér­te an­nak 71, il­let­ve 87 szá­za­lé­kát.
Ma­gyar­or­szág fo­gyasz­tói ár­szint­je je­len­leg az EU-országok át­la­gá­nak 46 szá­za­lé­ka. „Meg­ala­po­zot­tan fel­té­te­lez­he­tő, hogy a csat­la­ko­zás után a ma­gyar ár­szín­vo­nal EU-átlagtól va­ló le­ma­ra­dá­sa is csök­ken­ni fog” – ír­ja Losoncz Mik­lós köz­gaz­dász; a nya­ka­te­kert ki­je­len­tés ma­gyar­ra így for­dít­ha­tó: az uni­ós Ma­gyar­or­szá­gon drá­gább lesz az élet. A ha­zai élel­mi­sze­rek pél­dá­ul 35-40 szá­za­lék­kal ol­csób­bak az uni­ós át­lag­nál – e kör­ben a mar­ha­hús­ért és a cu­ko­rért a ma­ga­sabb kö­zös­sé­gi árak mi­att nagy va­ló­szí­nű­ség­gel jó­val töb­bet kell majd fi­zet­ni. S té­ve­dünk, ha azt his­­szük, ez min­den: a cu­kor drá­gu­lá­sa ugyan­is to­vább­gyű­rűz­het, s a kon­zerv-, a sü­tő- és a cso­ko­lá­dé­ipa­ri ter­mé­kek árá­nak nö­ve­ke­dé­sé­hez is ve­zet­het. Kincs­tá­ri op­ti­mis­ták per­sze ez­út­tal is ta­lál­nak el­len­pél­dát. Egyes vá­mok meg­szű­né­se mi­att ol­csób­ban jut­ha­tunk hoz­zá bi­zo­nyos saj­tok­hoz, ha­lak­hoz és gyü­möl­csök­höz – mond­ják. Iga­zuk le­het. Sej­té­sünk sze­rint az ide­ha­za mél­tán nép­sze­rű Fontainebleu sajt, az avokádó és olyan tö­meg­ter­mé­kek, mint vö­rös sü­gér ára csök­ken majd.
Losoncz Mik­lós sze­rint az in­teg­rá­ció eb­ből a szem­pont­ból (is – a szerk.) ug­rás a sö­tét­be, amen­­nyi­ben a fo­lya­mat bo­nyo­lult­sá­ga, az ár­ala­ku­lás­ra ha­tó nagy szá­mú té­nye­ző mi­att még csak mo­del­lez­ni sem le­het, hogy az EU-csatlakozás után mi­lyen mér­ték­ben vál­to­zik a ma­gyar­or­szá­gi ár­szín­vo­nal. „A kü­lön­fé­le té­nye­zők mér­le­ge­lé­se alap­ján leg­fel­jebb az a kö­vet­kez­te­tés von­ha­tó le, hogy az élel­mi­sze­rek, a köz­szol­gál­ta­tás­ok és a ru­há­za­ti cik­kek több­sé­gé­nek az ára szá­mot­te­vő­en emel­ked­ni fog, míg sok mű­sza­ki cikk ese­té­ben in­kább ár­csök­ke­nés vár­ha­tó”. Nagy ügy – te­het­jük hoz­zá. Leg­fel­jebb több házimozit, és ke­ve­sebb zsem­lét ve­szünk.