Vagy aki írá­sa­it ol­vas­ta már, an­nak atom­csa­pás­hoz ha­son­la­to­san meg­sem­mi­sí­tő ere­jű in­tel­lek­tu­á­lis hu­mo­ra, a mon­dat­szer­kesz­tés­nek ver­set idé­ző, gond nél­kü­li rit­mu­sa és nem utol­só sor­ban az örök ja­vak­kal mé­rő, kí­mé­let­le­nül ér­ték­pár­ti kri­ti­kai haj­lam tűn­he­tett fel. Vé­kony­ka, ám el­gon­dol­kod­ta­tó, ezért még­is több es­tés vers­fü­ze­te kap­csán vég­képp csak a Delete bil­len­tyűt nyom­ko­dom, mert sze­ret­ném bár a fen­ti két fel­té­tel­ből ki­ma­rad­tak fi­gyel­mét fel­kel­te­ni, még­sem gon­dol­nám, hogy so­rai he­lyett ne­kem kel­le­ne be­szél­nem.
For­gas­sa­nak be­le a Til­tott épít­ke­zé­sbe, töp­reng­je­nek ki­csit, és ért­se­nek meg en­gem. Enter.