Katalin, a képzet asszonya
A nem-bírom-nõ (2003. december) Vagyunk páran, kik flekkpénzért cikizzük a kereskedelmi tévék kölninek marketingelt izzadságfolyamait, ez se egy büszke mesterség, hiszen arra épül, ami vacak. Na, de amit most láttam… a kukacállapotából numerikussá bábozódott kettes csatorna magica – Havas Henrik boldogtalan emléke után szabadon – jogi show-t kezde szórni. A pulpituson a mára ítélőszéki szóvivővé avanzsált, dohányos férfi-hangú Sándor bírónő hűlt helyén csücsül Katalin. És ugyanazzal a másodosztályú, színészképzős blazírtsággal adja az unott, mégis szívtelen nőalakot, mint elődje, aki a pálcán kívül még az utat is törte a magyar televíziózásban. Alapeset, hogy mindenkit foglalkoztató ügyeket, az eljárásból és a fiktív al/felperesek érvanyagából eltanulható logikákat kellene forgatókönyvesíteni, ehhez képest a tanúk padján önkaparásos nézőkínzást generálva omlik össze egy őszülő harmincas szülő, mellesleg pedagógus, akinek tanárnő felesége érettségiző diákjával szűrte össze a levet. Kiscsávó pedig megruházta a tanár urat, akit most bordáinak töretésén túl sokkal jobban megvisel a tárgyalás maga. Apuci, a felszarvazott, egy szárazra gépelt monológ artikulálása közben homokot sír a szeméből, egy rostáig jutna Vas utcában, itt viszont ötmillió készülékbe elektronizálják; Katalin cárnő felfüggesztett börtönt szab ki, hozzátéve. Stílszerűen harangozzák már a következő adást: kolostorban molesztálja a pap a leányt – a gyóntatószék árnya rejti a bűnt. Brávó, tv2! Várom a folytatásokat: Szodómia a rabbiképzőben, vagy A Hit Csarnok mint melegház című epizódokat, nyilván ezeket is tervbe vették, hisz éljen az ökumené, ha már a tolerancia elhunyt. Hadd bíráljam ez egyszer én is a bíróságot, hisz ez most úgyis olyan trendi: csak azt sajnálom igazán, hogy sorozat lesz Katalin bírónőből, hogy a forgatókönyvírók hosszú bevételi terve nem olyan, mint a nemes ítélet indokló része. Nem egy ügyű.
|