OFFLINE | puncs | yo-hely
Horvát, magyar két jóbarát!
Fiume
(2003. december)
Fi­u­me nem­ze­ti em­lé­ke­ze­tünk At­lan­ti­szai kö­zé tar­to­zik. Va­ló­ban kü­lön vi­lág volt a ré­gi Ma­gyar­or­szá­gon, és csak­ugyan el­sül­­lyedt, mert még a múlt iránt ér­dek­lő­dők sem mind tud­ják, hogy a mai Rijeka azo­nos ve­le. Óvá­ro­sa ma olyan szi­get, me­lyet csak az egyik ol­da­lán ha­tá­rol ten­ger, más­fe­lől to­rony­há­zak sű­rű sor­fa­la fog­ja közre. A volt szo­ci­a­lis­ta tá­bor­ban gya­ko­ri je­len­ség itt azért kü­lö­nö­sen fé­lel­me­tes, mert a Karszt-hegy­ség me­re­dek lej­tő­i­re épült ház­gyá­ri ko­los­­szu­sok több­szö­rö­sen fö­lé­je ma­ga­sod­nak a te­le­pü­lés mag­já­nak. Nem kell fél­nünk, há­la Is­ten­nek agyon­nyom­ni nem tud­ták, így az óvá­ros, mely­nek szűk ut­cái el­ta­kar­ják a be­ton­gyű­rűt vi­rul és áraszt­ja a jó he­lye­ken nél­kü­löz­he­tet­len ele­met, a sa­já­tos han­gu­la­tot.

Az óvá­ros­nak van még egy sze­ren­csé­je: Fi­u­me nem ide­gen­for­gal­mi vá­ros. Ez bi­zo­nyá­ra nem min­den vá­ros­atyá­nak és üz­let­em­ber­nek tet­szik, a ma­gunk­faj­ta azon­ban tud­ja, hogy ma­nap­ság egy­re in­kább meg­be­csü­lés­re mél­tó, ha nem bot­lunk lép­ten-nyo­mon tu­ris­ták­ba. Kü­lön­ben Fi­u­me ki­kö­tő­vá­ros, nincs hí­ján sem az ide­gen­nek, sem a for­ga­lom­nak. Ten­ger­hez, ma­gyar! El­ső sé­tánk a ki­kö­tő­be ve­zet, me­lyet je­len­tős rész­ben az Oszt­rák–Ma­gyar Mo­nar­chia ide­jén épí­tet­tek ki, fel­töl­tés­sel vissza­szo­rít­va a ten­gert az öböl ere­de­ti part­vo­na­lá­tól. Ma is je­len va­gyunk, egy rak­par­ti hom­lok­za­ton nem­ze­ti zász­lónk szem­betű­nő­en lo­bog­va jel­zi a ma­gyar kon­zu­lá­tust. A kör­nyé­ken kocs­ma kocs­mát kö­vet, aho­gyan az ilyen he­lyen vár­ha­tó. Több­nyi­re ba­rát­sá­gos kis he­lyek. Sű­rű­sö­dé­sük­kel ös­­sze­függ, hogy itt van a Vá­ro­si Szín­ház és há­rom vá­sár­csar­nok is, kö­rü­löt­tük a szí­nes, lát­vá­nyos pi­ac. Ét­te­rem vi­szont kevesebb, nem­csak itt, az óvá­ros­ban sincs sok. Éhen azon­ban nem ma­ra­dunk, mert min­den ivó­ban akad va­la­mi egy­sze­rűbb ha­rap­ni­va­ló. Pizzaövezetben já­runk, ám az ét­ter­mek­ben a dal­mát kony­ha ural­ko­dik ros­ton sült hú­sa­i­val (bá­rány, kecs­ke), ren­ge­teg ten­ge­ri ál­lat­tal (a tin­ta­hal meg a po­lip el­ma­rad­ha­tat­lan) és pá­rolt zöld­sé­gek­kel. Ven­dég­lői ét­ke­zés­hez min­de­nütt kap­ni fő­leg Dal­má­ci­á­ból szár­ma­zó mi­nő­sé­gi fo­lyó­bort. A kocs­mák­ban in­kább sört isz­nak, ami­nek ezen a dé­li vi­dé­ken nincs nagy múlt­ja, de a bő vá­lasz­té­kon ez nem lát­szik. A leg­nép­sze­rűbb ha­za­it, a karlovackát, a Karsz­ton túl, Károlyvárosban fő­zik. Ínyen­cek­nek ajánl­juk bar­na vál­to­za­tát, me­lyet Tomiszlávról, az el­ső hor­vát ki­rály­ról ne­vez­tek el. A gaszt­ro­nó­mi­ai kí­ná­lat is mu­tat­ja, hogy Fiumében kul­tu­rá­lis ré­gi­ók érint­kez­nek, kárpát-medencei–középeurópai és ad­ri­ai–dél­eu­ró­pai je­gye­ket hor­doz, nem ta­gad­va le a bal­ká­ni és az itá­li­ai ele­me­ket.
A szé­les, han­gu­la­tos Kor­zón fel­tét­le­nül sé­tál­ni kell! Ter­ve­zői tud­ták, hogy többszáz mé­ter hosszú út­vo­na­lat sza­bá­lyos mér­ta­ni alak­zat he­lyett cél­sze­rűbb eny­he ív­ben haj­ló sétatéret ki­ala­kí­ta­ni, mely­nek egyik vé­gét a má­sik­ból épp csak meg le­het pil­lan­ta­ni. Kön­­nyebb a szem­nek, kel­le­mes ér­zés­sel töl­ti el az an­dal­gót és a bá­mész­ko­dót. A Kor­zó há­zai ta­nús­kod­nak leg­in­kább a vá­ros olasz múlt­já­ról: a si­ma zsa­lu­gá­te­res hom­lok­za­tok, copf és klas­­szi­cis­ta dí­szí­tő­ele­mek­kel bár­me­lyik észak-olasz vá­ros­ba il­le­né­nek. Az itt-ott föl­buk­ka­nó sze­ces­­szió in­kább Bé­cset idé­zi, az ek­lek­ti­ka pe­dig Bu­da­pes­tet. A haj­da­ni kor­mány­zó­sá­gi pa­lo­ta Bu­dán, a rak­part fő­he­lyén emelt Ad­ria-pa­lo­ta Pes­ten is áll­hat­na. Ha tud­juk, hogy 1918 ok­tó­be­ré­től szá­mít­va, ami­kor el­sza­kadt Ma­gyar­or­szág­tól, ura­lom­vál­tá­sok és meg­szál­lá­sok nyo­mán Fi­u­me nyolcszor cse­rélt zász­lót, cso­dál­koz­ha­tunk, hogy tör­té­nel­mi mag­ja még min­dig őr­zi a csak rá jel­lem­ző sa­já­tos ké­pet. Ezt még az egy-egy to­rony-, iro­da- és áru­há­zat a köz­pont­ba ron­dí­tó ju­go­szláv szo­ci­a­liz­mus sem tud­ta föl­dúl­ni.
Es­te hor­vá­tok­kal kocs­má­zunk. Új­don­sült ba­rát­sá­gos is­me­rő­se­ink élet­szín­vo­nal­ra, mun­ka­nél­kü­li­ség­re, a Nyu­gat szerb­ba­rát­sá­gá­ra pa­nasz­kod­nak és há­lál­kod­va em­lí­tik a ma­gyar fegy­ver­szál­lí­tást, mely a pol­gár­há­bo­rú dön­tő per­ce­i­ben se­gí­tett raj­tuk. Oda­kint hir­te­len eső­re for­dul. Ősz van, mégsincs hi­deg, és az­zal a jól­eső ér­zés­sel ké­szü­lő­dünk a más­na­pi ha­za­u­ta­zás­ra, hogy vég­re egy szomszédország, ahol di­csé­rik a ma­gya­ro­kat, sőt el­is­me­rik, hogy oly­kor tör­té­nel­met írunk.



Így tetszett a cikk:
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10

Felhasználónév: Jelszó:
Ha hozzá szeretne szólni regisztrált felhasználóként a felsorolt témákhoz,
de még nem regisztrált, kattintson ide!
ÚJ ÜZENET    

A hozzászóló neve
(nem regisztrált felhasználó esetén):    
Az üzenet tárgya:    
Az üzenet szövege:    
  

Szóljon hozzá a fórumban!

Szeptembertől Reakció néven jelenik meg az UFi. Mi a véleménye az új címről?
Az UFi jobb volt
Tetszik, de az UFi is jó volt
A Reakció jobb cím
Egyik sem tetszik
A szavazás állása
   Vadász János
   Népszabadság
   Wass Albertről
   Pörzsölő szeretet
   Lendületben a reakció
   Városba zárva
   
   
    Yann Martel: Pi éle­te
    Más a lelkem
    Érdekvédők
    Éles váltás
    Egy õszinte hang

    Kizökkent az idő
    Tisza István és az elsõ világháború
    Wass Albertről
    Pörzsölő szeretet
    „A két Huszár”