A hír­ben nem az a meg­le­pő, hogy Tarzan a ro­mán mi­to­ló­gia ré­szé­vé vált. Tud­juk, hogy ke­le­ti szom­szé­da­ink leg­szí­ve­seb­ben már a ne­an­der­völ­gyi ős­em­bert is ro­mán­ná nyil­vá­ní­ta­nák, csak­hogy tel­jes egé­szé­ben piros-sárga-kékre má­zol­has­sák Er­dély tör­té­nel­mét. Még akár azt is el­néz­het­nénk a tu­dó­sí­tás szer­ző­jé­nek, hogy új­ság­író lé­té­re lát­ha­tó­an ha­di­lá­bon áll a ma­gyar nyelv szin­tak­ti­kai és sti­lá­ris sa­já­tos­sá­ga­i­val. Az azon­ban még­is­csak ki­ütöt­te a biz­to­sí­té­kot az Ufi szer­kesz­tő­sé­gé­ben, hogy ma Ma­gyar­or­szá­gon ilyen hi­he­tet­len alul­mű­velt­ség­ről és fa­ra­gat­lan­ság­ról ta­nú­sá­got té­vő írá­sok lát­nak nap­vi­lá­got. Hi­szen nem kell sem tör­té­nész­nek, sem mell­dön­ge­tő ir­re­den­tá­nak len­ni ah­hoz, hogy egy ma­gát új­ság­író­nak ne­ve­ző va­la­ki – ha már le­küzd­he­tet­len in­gert érez, hogy tör­té­nel­mi össze­füg­gé­sek­ről ír­jon – leg­alább mi­ni­má­lis té­ma­ér­zé­keny­ség­gel ren­del­kez­zen. Nos, ezen a pon­ton Szaszand lát­vá­nyo­san el­bu­kott.
Úgy tű­nik, még az sem za­var­ta, hogy frap­páns cím­vá­lasz­tá­sa – „Tarzan ro­mán volt” – el­lent­mon­dás­ban áll há­rom sor­ral lej­jebb tett meg­ál­la­pí­tá­sá­val, mi­sze­rint „a sváb csa­lád­ból szár­ma­zó Johnny még gye­rek volt, ami­kor szü­lei ki­ván­do­rol­tak az Egye­sült Ál­la­mok­ba.

Mindazonáltal javasoljuk Szaszandnak, hogy legyen következetes, és ne engedjen mélyen lapuló irredenta hajlamainak

” Ezek után iga­zán nem vár­hat­juk el Szaszandtól, hogy tud­ja: a Weissmüller név­ből még a leg­el­ve­te­mül­tebb ro­mán nyel­vé­szek is csak hos­­szas eti­mo­ló­gi­ai elem­zés után tud­ná­nak ki­mu­tat­ni géta-dák és la­tin mor­fo­ló­gi­ai ele­me­ket. Mind­ezek fé­nyé­ben pe­dig Szaszand szá­má­ra meg­old­ha­tat­lan fel­ad­vány len­ne an­nak a tény­nek az ér­té­ke­lé­se, hogy 1904-ben Ro­má­nia igen mes­­sze volt (még) Te­mes­vár­tól: „Tarzan” vél­he­tő­leg so­ha­sem járt ab­ban az or­szág­ban, amely a ro­mán tör­té­net­írás és Szaszand jó­vol­tá­ból a „ha­zá­já­vá” vált. Rá­adá­sul a kis Johannes szü­le­té­se­kor a di­na­mi­ku­san fej­lő­dő, sváb és zsi­dó pol­gá­ra­i­nak as­­szi­mi­lá­ci­ó­ja ré­vén ro­ham­lép­ték­ben ma­gya­ro­so­dó bán­sá­gi met­ro­po­lisz – az 1910-es cen­zus ta­nú­sá­ga sze­rint – 43 szá­za­lék­nyi né­met- és 40 szá­za­lék­nyi magyarajkú la­kos mel­lett csu­pán 10 szá­za­lék­nyi ro­mán anya­nyel­vűt szám­lált.
Mind­azo­nál­tal ja­va­sol­juk Szaszandnak, hogy le­gyen kö­vet­ke­ze­tes, és ne en­ged­jen mé­lyen la­pu­ló ir­re­den­ta haj­la­ma­i­nak. Úgy tű­nik, nem vet­te Bächer Iván nyo­ma­té­kos fi­gyel­mez­te­té­sét mi­nap a Nép­sza­bad­ság­ban, mi­sze­rint Nagy­vá­rad ma Oradea né­ven Ro­má­ni­á­hoz tar­to­zik. Mi­nek itt temesvározni, mi­kor ren­del­ke­zé­sünk­re áll a vá­ros ősi la­tin ne­ve? Az echte timisoarai Johnny fo­rog­na a sír­já­ban, ha hal­la­ná.