Költségvetéssy kilátások • Újra a gyermekeké, a takarékoskodásé, a szűkítésé meg az áfáé a jövő • Takarékos, ámde építő költségvetés?
2004: Csökkentett üzemmód (2003. november) Közhely: választási évben kevésbé, a többiben inkább spórolósnak mutatkoznak a kormányok. Szokás: egy valamirevaló baloldali párt a voksolást megelőzően az osztogató-esélykiegyenlítő szociáldemokrácia nemes hagyományaira hivatkozik, egyéb esetekben a jóléti állammodell fenntarthatatlanságát hirdeti. Tény: 2004-ben EU-választás lesz Magyarországon, a költségvetést szállító kormány feje mégis takarékosságról, illetve a hagyományos jóléti állam válságáról beszél. Sejtelem: Nagy lehet a baj. Kettőezernégy – hogy ne mondjuk: a jövő – már idén májusban elkezdődött. A többpénztazembereknek-koalíció főalakja ekkor szólt le népének (meg nekünk): 2004, bizisten, a reformok, az erőgyűjtés és a takarékosság éve lesz. Az MSZP országos aktívaértekezletén elhangzott bejelentésre a helyi kiskáderek reagáltak először. „Tudod kinek a kontójára takarékoskodjá', b…meg? Anyukádéra!” – mondta egy Hofi-karakterű, szakadozott embör. Üzenjük neki – így utólag –, hogy lassan a testtel: a takarékosság valójában a polgári erények egyike. Persze, ezt se magunktól tudjuk, hanem a tévéből. Ott mondta (még a nyárelőn) valaki – valaki, akit Tornóczky „Közszolg.” Anita csak Péternek szólít –, hogy „én azt gondolom, az állammal szemben az adófizető polgár elvárja a takarékosságot; azt mondja, hogy tessék megfontolni azt, hogy mire tetszik fordítani az én forintjaimat, mert én dolgoztam meg érte, és kontrollt akarok.”
Szóba se jöhet Skandinávia! Az m1-en keresztül megszólított adófizető polgár nyilván örült, hogy újra csiklandozzák a lelkit. Az Este után reggel lett, augusztus 19-e. Újabb Medgyessy-beszéd, ugyanazon a csatornán, élő-egyenesben az Örömkoncertről: „Mi, magyarok megszoktuk, hogy azt a kérdést tegyük fel: mit kaptunk az államtól? Eljött az ideje – Európa-szerte eljött az ideje –, hogy másképp fogalmazzunk. A hagyományos jóléti államok kora lejárt. Olyan, jobban működő államra van szükség, ahol az adófizetők forintjaival okosan, takarékosan bánnak.” Így is van. Európa kirakat-szociáldemokrata (inkább neoliberális) lényei valóban azt vallják, hogy a harmadik évezred gazdaságpolitikája akkor lesz sikeres, ha képes összhangot teremteni a gyors gazdasági fejlődés megkövetelte tőkekoncentráció és globális erőforrás-elosztás, valamint a még elviselhető elosztási elvek között. Vagyis akkor, ha az egyes országok leépítik „túlfejlett” jóléti rendszereiket, és csökkentik az állami kényszerszolidaritás mértékét. A kormányfő nyár óta érvényes államkoncepciójához – ha egyáltalán koncepcióról van szó – azonban illik hozzáfűzni valamit. A 2002-es parlamenti és az önkormányzati voksolás között rendezett száznapos pénzadogató-játékban ugyanez a Medgyessy Péter még a skandináv típusú, egyenlősítő állammodell, illetve szociáldemokrácia trendiségében hitt. Akkoriban szintén Európára hivatkoztak a méltán népszerű szocialisták – csak nem a nyugati, hanem az északi felére. A lényeg a lényeg: most takarékosság van (lesz) és csend és hó és halál. Illetve – ne legyünk igazságtalanok – más is. „Elsőbbséget a gyermekeknek! Ez nem jelszó, ez előrelátás” – így a miniszterelnök (ugyancsak az Örömkoncert előjátéka gyanánt), majd miután egyik szavát a másikba öltötte, jelentette: „Takarékoskodásunk a jövőt szolgálja. És higgyék el, meglesz a gyümölcse. Mert erőnket építésre használjuk.” Takarékosságra, építésre és főleg a gyerekre – e háromra. Helyes! Elvégre a gyermeki fantáziavilágon kívül más aligha bírja el a „visszafogva építkezni” meg az „építve takarékoskodni”, esetleg az „elvonva szociáldemokratáskodni” fordulatokat. Tehát: elsőbbséget a gyermekeknek (és a nevelt lányoknak)!
Akit kihagytak: Nyúl Béla A kormányfő tehát profin előkommunikálta a jövő „takarékos, ámde építő” költségvetését. László Csaba pénzügyminiszter – további hangulatjavító intézkedésként – „Az építés éve – a kormány 2004. évi gazdaság- és társadalompolitikai céljai” című opuszt is mellékelte a közelmúltban benyújtott, immár kész büdzsétervhez. E propagandagyanús kiadványban alig esik szó a takarékosságról – ellenben az egyszeri olvasó is megtudja, hogy az „építés/építkezés” – panel mit jelent valójában a jó kormányfiaknál: jövőt megalapozó fejlesztéseket, a vállalkozók versenyképességének növelését, valamint az úgynevezett jóléti fordulat eredményeinek megőrzését. Közelebbről: a kormányhatározatban rögzített 420 kilométer autópálya időarányos részének elkészültét (207 milliárd forintért), az árvízbiztonságot szolgáló Vásárhelyi-terv megvalósítását (8 milliárdért), a budapesti 4-es metró első szakaszának támogatását (15,8 milliárdért); a társasági adó csökkenését (18-ról 16 százalékra), a beruházásokat ösztönző adókedvezmények körének bővülését, az egyszerűsített vállalkozási adó (eva) kiterjesztését (a bevételi határ 15-ről 25 millióra nő); a nyugdíjak reálértékének 2,5 százalékos növekedését, a családi pótlék havi összegének egy-kétszáz forinttal történő emelkedését, továbbá – az iskolás gyermekek közel felének esetében – a tankönyvek ingyenességét, illetve a gyermekes családoknak járó szocpol-kedvezmény felduzzasztását. Ennyit. Az MSZP–SZDSZ-kettős pénzügyminisztériuma ennyit – pontosan egy szuszra való „jót” – kínál jövőre a plebs-nek. A „gyermeki” büdzsé készítői azt az ugyancsak jövőbemutató – egyébként totál értelmetlen és semmitmondó – summázatot is odacsapták az istenadta elé, mely szerint: 2004-ben a gyermek és ifjúsági célú kiadások összege eléri az 1147 milliárdot, vagyis a teljes költségvetési kiadás 19 százalékát. Már bocs', de kénytelenek vagyunk hozzátenni: a sánta kutyák (a gazdik nyugdíjának cseppnyi emelkedése és a metróberuházás okán) szintén VIP-kategóriás támogatottá válnak – számításaink szerint a teljes költségvetés 4,117 százalékát elhappolva. S ugyanígy kimutatható lenne a félszemű szuka macskákra meg a Nyúl Bélákra jutó költségvetési összeg is, csak hát jövőre nem az övék, hanem a gyermekeké az elsőbbség.
Gute Nacht! Mint írtuk – magától Medgyessy urunktól tudjuk –, nem csak az építés éve lesz 2004, hanem a takarékosságé is. A szívatások taglalását azonban aligha lehet belesűríteni egyetlen szuszba, úgyhogy későbbre hagyjuk. Most csak annyit: jövőre arról ismerszik majd meg a szociálliberális Magyarország, hogy irányítói keresztezik a társadalom jogos igényeinek rapid és látványos kielégítését a „sunyiban és apránként mindent, de mindent visszaveszünk”-eljárással. A múlt – az elmúlt másfél esztendő – ugyanis kötelez! De hogy is kezdődött az MSZP–SZDSZ-országlás? A 2002-es pártforduló után – főként a száznapos jóléti csomag kiadagolásának köszönhetően – eszeveszettül elszaladt a GDP-arányos államháztartási hiány. Úgy tűnt, a bruttó hazai termék 7, esetleg 8 százalékát is elérheti a deficit – aztán sieben, acht, gute nacht: megállt 9,2 százalékon. Ilyen előzmények után László pénzügyér bátorkodott egységesen 4,5 százalékra belőni a 2003-ra vonatkozó főbb makromutatókat; ekkora lett volna a gazdasági növekedés, a már emlegetett államháztartási hiány mértéke, illetve az infláció is. Az eredmény: a növekedés szerényebb, a deficit súlyosabb lett (év végéig elérheti a GDP 5,5-6 százalékát is, bár a kormány ma még 4,8-et mond). S hogy mi lesz ezután? Egy biztos: a pénzügyi tárca azt írta a 2004-es költségvetésről és az államháztartás hároméves kereteiről szóló jogszabályjavaslatba, hogy jövőre 3,8, 2005-ben 2,8, majd – az ugyancsak osztogatósnak ígérkező – 2006-os választási évben 2,5 százalékos lehet/lesz a GDP-arányos államháztartási hiány. Vagyis: brutális takarékoskodásba (nem építkezésbe, takarékoskodásba!) fúlhatunk, hiszen a hiány lefaragásának ára az elvonások mértékének radikális emelése. És ezt így hogy? – kérdezhetnénk a börtönriport-viselt Tornóczky Anitával.
Mindent vissza! Ezt így úgy, hogy – némi koalíciós hajcihő után – a kormányzat bevezeti az ideinél alacsonyabb, egyébként már korábban törvényben rögzített 18-26-38 százalékos szja-kulcsskálát. Ezt az örömhírt már minden földi halandó tudja. Azt már kevesebben, hogy eközben a szocik egy negyedik, úgynevezett elitkulcsban is gondolkoznak. Azt meg még kevesebben, hogy a főbb adókból és járulékokból 2004-ben közel 700 milliárd forinttal többet fog/kíván beszedni a kormány, mint idén. Vagyis csökkennek az szja-kulcsok, mégis irgalmatlanul megnőnek az állami adóbevételek, leginkább a 220 milliárdos áfabevétel-növekménynek, illetve a társadalombiztosítási terheknek „köszönhetően”. Szili Katalin házelnök ugyan figyelmeztette szeretett szocialistáit, hogy „ha a társadalomnak egy virágcsokrot átadunk, akkor nem lehetséges az, hogy aztán szálanként visszavegyük”, mégis valami hasonló történik. A „jóléti fordulattal” leginkább megvert rétegek – a nyugdíjasok, a családi pótlékból élők, a szociáldemokrácia egykori talpkövei, a szegénylegények – januárban azon találják magukat, hogy (az 5 százalékos áfakulcs bevezetése, valamint a 12 százalékos kulcs 15-össé kerekedése után) többet fizetnek majd a tankönyvért, a vajas kifliért, a pacsniért, a lecsókolbászért vagy a paprikáért. Az alkohol jövedéki adója eközben 15, a cigarettáé 35 százalékkal nő. Magyarul: a szegények fogyasztói kosarának domináns termékei drágulnak a leginkább, miközben a magasabb áfakulccsal sújtott luxuscikkek, -szolgáltatások ára alig változik. Nyilván nem illendő tovább borzolni az olvasók idegeit, de ettől még tény: az alacsonyabb jövedelműek kénytelenek lesznek eltekinteni a gazdagabbakra szignált 1–2 százalékos reálkereset-növekedéstől is, s ugyancsak a kevésbé tehetős ificsaládok szenvedik meg leginkább a jelenleg 240 ezer forintban maximált lakáshitel-adókedvezmény megfeleződését. A skandináv típusú szolgáltató-szociáldemokrácia alapelveinek teljes kiiktatását jelenti, hogy – az önkormányzatok elégtelen költségvetési támogatása miatt – jövőre csökkennek a családsegítő és gyermekjóléti szolgálatok rendelkezésére bocsátható források. Sőt, mi több: a büszke baloldaliak arról tájékoztatták a lakosságot, hogy a pozitív diszkriminációra „éhes” nemzeti kisebbségek alapítványainak 2004-ben (mintegy 413 millió forinttal) kevesebb állami tallér jut, a fogyatékkal élőket segítő akadálymentesítési program pedig úgy, ahogy van befullad.
Szerencse fel! A jóléti rendszerváltás beteljesítésére tehát – propaganda ide vagy oda – még várni kell (ha egyáltalán érdemes), csakúgy, mint „Az építés éve”-felütésű dokumentumban foglalt többi építő-újítás megvalósítására. A 200 milliárdos támogatásra érdemesült autópályaépítés-projekt szépséghibája például csupán annyi: teljességgel elképzelhetetlen, hogy ilyen soványka indulóösszeg mellett 2006-ra „kikövesedik” a kampányígéretek szerinti 800, vagy akár a kormányhatározat szerinti 420 kilométernyi útszelvény. Vagy: igaz ugyan, hogy a vállalkozók jól járhatnak majd a társasági adó csökkentésével és a beruházásösztönző-kedvezmények felfuttatásával, a mérleg másik serpenyőjében ott lapul a cégautók adójának, a cégbírósági, -bejegyzési eljárások illetékének drasztikus növekedése, vagy éppen az ökoadók – a vegyipari, építőipari és élelmiszeripari társaságokat sújtó levegőterhelési díj, illetve csatornavállalatok, textil- és faipari egységek gazdálkodását nehezítő vízterhelési díj – bevezetése. (Mielőtt felujjongnának a zöld-elkötelezettségűek, rögvest leszögezzük: az ökoadó-bevételeket „természetesen” inkább hiányfaragásra – semmint környezetvédelemre – fordítja majd a kormányzat. Ugyancsak közhelyszámba megy, hogy a közmű-vállalatokat terhelő öko-adó végül is nem másoknál, mint a fogyasztóknál fog lecsapódni.) Tagadhatatlan, hogy a vállalkozások számára – a pályázható EU-alapokon keresztül – új források is megnyílhatnak majd, ám a kormány ez esetben is „szemfüles” volt: az uniós pluszpénzekre hivatkozva lazán megfelezte-harmadolta a gazdasági tárcánál kezelt hagyományos, 20-20 milliárdos vállalkozásfejlesztési (turisztikai, kis- és középvállalkozói) célelőirányzatokat. Talán mondanunk sem kell, hogy Szili Katalin virágszál-elmélete nem csak részben, hanem egészében áthatja a költségvetést. A „megajándékozottak” többsége persze – ahogy az lenni szokott – csak éles helyzetben, vagyis jövő év januárjában kap majd észbe. Nem így az önkormányzati vezetők, akik már most pontosan tudják: papíron 7,9 százalékkal több pénzt kapnak az államtól, mint idén, ám kötelezően ellátandó feladatból is jóval több jut nekik. A törvényjavaslat például előírja a köztisztviselők-közalkalmazottak bruttó illetményének hatszázalékos emelését, ám erre egy árva petákot sem ad, mondván: hatékonyabb létszámgazdálkodással elérhető a szent cél. Nincs kizárva tehát, hogy a frissiben leépített több tízezer önkormányzati munkatárs együtt indul majd állást keresni az állami szférából kivont hétezres sereggel – hogy teret engedjen a féktelen takarékosságnak, az építkezésnek meg a cukipofi gyerekeknek. Ezek után merje valaki azt állítani, hogy nem trafált bele László Csaba, amikor a 2004-es költségvetés általános vitájának megkezdésekor egy régi szomáliai közmondást vett a szájára: „A szerencse sem segít, ha nem segítesz magadon”.
|