Az ember a fellegvárban
Az USA, ha nincs (2003. november) Amikor barátom kezembe nyomta a könyvet – szó mi szó, naggyon gusztusos termék –, és ajnározni kezdte, eszembe jutottak gyermekkori írásai, amelyektől valami istenverte szentimentalizmus sose enged szabadulást, csak pakolom őket erre, arra. A szerzőt (barátomnak is bevallottam, úgyse hazudhatok) nem ismerem, de mivel ez a kötet a vadonatúj Agave Kiadó elsőszülöttje, éltem a gyanúperrel, hátha combos szívatás indul el itt, emberem álnéven kihozza a regényét, de jó fej, bár kicsit trágár ez a fiktív családnév. Erre ő becsületszavát adta, hogy létezik Philip K. Dick nevű pasas, s amikor látta, hogy ez a tét számomra kevés, megadta a kegyelemdöfést: na, nézd csak meg a Google-on, ő írta a Szárnyas fejvadászt is! (Ah!) Oké. Elfogadtam kezéből, vágytam is már rá. Már az alaphelyzet izgalmas, meglepően atipikus science fiction: a második világégetést Japán nyerte Németország oldalán, még 1947-ben. Hitler nemrég halt csak meg, természetes halállal, s most az utódlási harc folyik, Goebbels, Göring, Heydrich és Baldur von Schirach Bormann-nal, a Führer utódjával szemben taktikázza önnön politikai mesterjátszmáját. Az Európát teljesen uraló fritzek már a világűrt tömik tele konstrukcióikkal, japán fegyvertársaik pedig Csendes-óceáni Államok néven üzemeltetik a korábbi USÁ-t, plusz fél Dél-Amerikát. San Franciscóban is hemzsegnek a sárgák, és a tősgyökeres amik gazsulálnak nekik. A nagy vizet nem Concorddal, hanem Messerschmitt-rakétával szelik keresztbe-kasul üzletemberek, német dzsigolók, akik pontatlanul idézik Goethe Erlkönigjét (vagy írjuk más, nyomdai/szerkesztői betűhibák mellé a felesleges névelőt?), és mindenki, lett légyen betelepült japán, átutazó idegen, az elnyomókat kiszolgáló pinoc vagy morgó hazafias amerikai, egy többkötetes, bonyolult japán jóskönyv segítségével bonyolítja életét. A ködös, Nostradamus-ízű verses próféciák nélkül mintha elveszne az egyén e fenekestül felfordított világban. Van viszont egy másik kötet, amely szamizdatban terjed, s amelyért mindenki mindent megtenne: a japánok, hogy elkobozhassák, a legyűrtek, hogy erőt merítsenek belőle. Címe hasonlóan különös: Lassan vonszolja magát a sáska. Már a gondolatkísérlet miatt is megéri elolvasni a könyvet, de a megértésnek több rétege nyílik-csukódik. Aki a misztikumot szereti, még kigyűjtheti a jóskönyvet is belőle, ami, persze, ugyanolyan természetesen funkcionáló fikció, mint a többi, képzelet teremtette körülmény. Már lehet tudni, hogy a kiadó következője, Iain M. Banks brit író A játékmester c. opusza is sci-fi, de az se tucatdarab. Itt pedig gépek és emberek problémamentes szimbiózisáról esik szó, ahol bárki bármikor nemet válthat (pardon, ez rögvaló, nem álom!), és abban meg egy táblajáték dominálja úgy a cselekményt, ahogy a fent tárgyalt műben a jóskönyv. No, még valamit a végére. Mit is? Ja, igen. Azért az különös, hogy a legnagyobb presztízsű sci-fi irodalmi díjjal kitüntetett Dick a hatvanas évek elején úgy ír fantasztikus könyvet, hogy belekotor a történelembe, átépíti a tényeket, a közösen megélt múltat, féljelent: oda vizionál mást, ahol nem az volt, nem is az van. Mégis működik.
|