Rá­jöt­tem én, hogy lesz az UFI-ból tö­meg­lap, az ös­­szes kom­mu­nis­ta nosz­tal­gi­á­já­nak Ká­ba kö­ve, hó­nap ele­jén szét­kap­ko­dott tö­meg­izé. Hát mű­vé­szet kell. Iga­zi. És a nagy nap tisz­te­le­té­re most vers kö­vet­ke­zik. Ké­rem, a Vi­lág­iro­da­lom (Üveg-) Gyöngy­sze­mei so­ro­zat­ból szer­kesz­tek (ez ko­moly!), nincs vi­ta, ami pe­dig 1977-ben gyöngy­szem volt meg drá­ga­kő, az ma sem le­het ér­ték­te­len mo­le­ku­la­rács. Oly­annyi­ra nem, hogy vá­lasz­ta­nom is ne­héz a kö­tet­ből, amely a Le­nin él cí­met vi­se­li még ma is. Jöjjön tehát Gyemjan Bednij, aki a pó­lyás Uljanovot kö­szön­ti ra­fi­nált, körképes-montázsos-kollázsos zsá­ner­tech­ni­ka vé­gén el­he­lye­zett ütős, egy­sze­rű, őszin­te sor­ral (szin­te lát­juk, mi­lyen szí­nes, kel­le­mes élet le­he­tett Orosz­or­szág-szer­te, ami, per­sze, Le­nin no­vem­be­re után csak még ké­nyel­me­sebb lett, pél­dá­ul szá­mot­te­vő­en csök­kent a zsú­folt­ság, az egy négy­zet­mé­ter­re ju­tó ku­lá­kok, bur­zsu­jok, el­haj­ló pro­le­tá­rok szá­ma):

Senki se tudta – Egy­sze­rű min­den­na­pi nap volt.
Köd ül­te meg a fa­la­kat,
A sar­kon döng­ve pa­ran­csolt
A zord rend­őri aka­rat.
A temp­lom zson­gó fél­ho­má­lyán
Csil­lant a fő­pa­pi fö­veg,
Nyüzs­gött a kocs­ma aj­ta­já­nál
Már haj­nal óta a tö­meg.
Ko­fák ká­rál­tak utcahosszat,
Mint méz fö­lött a méh do­nog,
Kar­ton­ru­hák­ban di­va­toz­tak
A kis­pol­gá­ri kis­as­­szony­ok.
A vá­ros­há­za ka­pu­já­ban
Meg­állt egy szo­mo­rú pa­raszt –
Be­tűz­te né­mán, egy­ma­gá­ban
A ron­gyos, sár­ga fal­ra­gaszt.
A tűz­ol­tó az őr­to­rony­ban,
Mint vad a lán­con, kör­be­járt,
Lent rossz ba­kan­csok tal­pa kop­pant,
Ma­sí­roz­tak a ka­to­nák.
Jöt­tek a sze­kér­ka­ra­vá­nok,
Von­ta­tók ta­pos­ták a port,
Egy di­ák ré­sze­gen kó­vály­gott,
Odább tusz­kol­ta egy cso­port.
Egy bur­zsuj lump, va­la­mi gyá­ros:
- Eriggy a frász­ba, rongy kö­lyök! (…)
És nem tud­ta a száz­fáj­dal­mú hon,
Sen­ki Orosz­hon rop­pant te­re­in
Nem tud­ta, hogy ez egy­sze­rű na­pon
Meg­szü­le­tett Le­nin.