Ami­kor áp­ri­lis­ban Ragáts Im­re MTV-s üvegzsebprogramot hir­de­tett, az em­ber akár azt is gon­dol­hat­ta, hogy ez va­la­mi. El­vég­re tu­dott do­log, hogy ná­lunk a fo­cis­ták fi­ze­té­si ada­ta­i­nak köz­zé­té­tel­ét is erős hör­gés kí­sé­ri, és ilyen hely­zet­ben ez bá­tor­ság. Ak­kor még nem tud­tuk, hogy Juszt Lász­ló adá­son­kén­ti 8 millája csak demó a sokk­ból. Mert jön ez a for­ró ősz, és tény­leg meg­kap­juk, amit meg­ér­de­mel­tünk.
T-Ak­ták. Ne időz­zünk so­kat an­nál, hogy el­kép­zel­jük a bi­zo­nyá­ra jól fi­ze­tett öt­let­észt, aki a hom­lo­ká­ra csap, és azt mond­ja: meg­van a cím! – in­kább ugor­junk Ani­tá­ra. Per­sze csak kép­le­te­sen, hi­szen jól tu­dom, mi­lyen ér­zés a fel­ka­va­ro­dott pú­dert be­lé­le­gez­ni, azt meg nem kí­vá­nom sen­ki­nek. Te­hát hogy ő a mi­nisz­ter­el­nök ne­velt lá­nya, akit apu, gon­do­lom, egy he­lyi hí­vá­sú te­le­fon­be­szél­ge­tés­sel sok­szo­ro­san kár­pó­tolt azért az em­lé­ke­ze­tes szom­bat es­té­ért, ami­kor, mint en­ge­det­len tinilánykát, nem en­ged­te el Pa-Dö-Dö-koncertre.
Tornóczky Ani­ta újab­ban tényfeltárogat. El­megy a ka­lo­csai női bör­tön­be, még a ru­há­za­tá­val is szo­li­da­ri­tást vál­lal az el­ítél­tek­kel, alig szól, és ami­kor szól, lát­ha­tó, hogy nem ér­dek­li az ügy. Egy do­log ér­dek­li. Hogy mik­ro­fon áll a szá­já­ra, azok­nak meg... hogy is mond­jam... ba­nán. No jó, az együtt­ér­zést nem osz­to­gat­ják csak úgy. A te­het­sé­get sem. Ne­ve­lő­apát sem – Tornóczky Ani­tá­nak ez utób­bi vi­szont be­jött. A First Babe (© Tóta W. Ár­pád) La­dy Di-ként jár-kel a sze­ren­csét­len sor­sú­ak kö­zött, és ugyan az utób­bi sem bán­ta, hogy köz­ben csat­tog­nak a fény­ké­pe­ző­gé­pek, odá­ig nem ment, hogy tény­fel­tá­ró új­ság­író­nak tart­sa ma­gát, és re­fe­ren­cia-lis­tá­já­ra gyűj­tö­ges­sen női bör­tö­nö­ket. Ka­lo­csa? Meg­volt. Pi­szok Tvrtko vit­te a lep­rá­so­kat. Hal­ló, gya­lá­zat a női bör­tön­ben? Gu­mi­bot­tal? Oké, La­ci, fog­lald a he­lyet, in­du­lok. Sőt, mon­dok job­bat: gu­mi­kesz­tyű­vel hall­gat­tak ki egy csa­lád­anyát? Oké La­ci, in­du­lok! De várj, Ancsi! Mi van? Tu­dod, ez az a Berkecz Má­ria. Ja, az ci­ki.
Ancsi ka­lo­csai mu­tat­vá­nyá­tól, nem mel­les­leg, a fél baloldali mé­dia le­pad­ló­zott. És ez a baj: hogy csak a mu­tat­vá­nyá­tól, nem pe­dig a je­len­lé­té­től, amely las­san egy éve tény, és amely je­len­lét, sok­kal töb­bet mu­tat ön­ma­gá­nál. A bal­ol­dali saj­tó nem hajlandó arra, hogy mind­ezt egyet­len el­szo­mo­rí­tó jel­ként ke­zel­je. Mi­ért nem le­het most le­ír­ni a ba­nán­köz­tár­sa­ság ki­fe­je­zést? Te­het­ség­te­len, te­le­ví­zi­ós mű­kö­dé­sét néz­ve sen­ki­nek te­kint­he­tő sze­mély dol­go­zik a ma­gyar köz­szol­gá­la­ti té­vé­ben, fő mű­sor­idő­ben, hor­ri­bi­lis pén­zért. Ap­ro­pó: mond­jon már va­la­ki egy, csak egyet­len ér­vet amel­lett, hogy ne jus­sa­nak eszem­be Elena Ceauşescu tu­do­má­nyos pub­li­ká­ci­ói! Egyet­len ér­vet! Csak egyet!