Az SZDSZ tá­mo­ga­tá­sa nél­kül nincs kor­mány­több­ség Ma­gyar­or­szá­gon, ezért a sza­bad ma­da­rak tár­sa­dal­mi tá­mo­ga­tott­sá­guk­nál és par­la­men­ti súly(talanság)uknál jó­val je­len­tő­sebb ér­dek­ér­vé­nye­sí­tő ké­pes­ség­gel ren­del­kez­nek a ka­bi­ne­ten be­lül. Így párt­já­nak egyet­len, tár­cát vál­la­ló emblematikus fi­gu­rá­ja szin­te bár­mit meg­te­het – elég itt, ha kér­dé­ses tisz­ta­sá­gú in­gat­lan­ügye­i­re, vagy a mi­nisz­té­ri­u­má­ban ed­dig nap­vi­lág­ra ke­rült kor­rup­ci­ós je­len­sé­gek­re utal­ni –, a gya­kor­lat­ban el­moz­dít­ha­tat­lan. Be­be­to­no­zott­sá­gá­nak má­sik oka, hogy csak rend­kí­vül szűk kör­ből vá­lo­gat­hat­nak, hi­szen or­dí­tó al­kal­mat­lan­sá­guk okán több SZDSZ-es po­li­ti­kus – pél­dá­ul Fo­dor Gá­bor – már ment­he­tet­le­nül meg­bu­kott. Így még az egy­sze­rű, köz­ér­zet­ja­ví­tó hely­cse­rék­re sincs „meg­fe­le­lő” em­ber. Ezért is fe­les­le­ges a szo­ci­a­lis­ta aj­kak­ról időn­ként fel­tö­rő – s né­ha a har­ma­dik eme­le­tig is el­hal­lat­szó – si­ko­lyok­nak ko­mo­lyabb je­len­tő­sé­get tu­laj­do­ní­ta­ni. Más­részt a cé­lok te­kin­te­té­ben a két kor­mány­párt kö­zött már nincs lé­nye­gi kü­lönb­ség, az el­té­ré­sek pusz­tán tak­ti­ka­i­ak, me­lye­ket a leg­plasz­ti­ku­sab­ban ta­lán Lé­vai Ka­ta­lin fo­gal­ma­zott meg, ami­kor az if­jú­ság „pa­ci­fi­ká­lá­sát” kö­ve­tel­te. A kü­lönb­ség csak an­­nyi, hogy kis ré­teg­párt jó­val kí­mé­let­le­neb­bül és nyíl­tab­ban va­ló­sít­hat­ja meg ezt a cél­ját, ki­ter­jeszt­ve át­ne­ve­lé­si cél­ját az egész or­szág­ra. Az SZDSZ szá­má­ra az ok­ta­tás­ügy, a kul­tú­ra je­len­tő­sé­gét az a tény ad­ja, hogy az ezen a te­rü­le­ten moz­gó ér­tel­mi­sé­gi hold­ud­var­nak meg­ren­de­lé­se­ket és ezen ke­resz­tül sú­lyos kor­mány­za­ti mil­li­ó­kat jut­tat­hat. Más­részt az ezek­kel fog­la­la­tos­ko­dó szak­em­be­re­ik ki­él­he­tik a bal­ol­dal­ra ál­ta­lá­ban is jel­lem­ző kí­sér­le­te­ző haj­la­mu­kat, s meg­pró­bál­hat­ják a jö­vő nem­ze­dé­ke­ket, de az egész tár­sa­dal­mat is sa­ját ké­pük­re for­mál­ni. Nyu­ga­ti test­vér­párt­ja­i­kat is mes­­sze meg­ha­la­dó akcionizmusuk az­zal a ténnyel ma­gya­ráz­ha­tó, hogy a ma­gyar „bű­nös” nem­zet. Ez a bűn ab­ban állt, hogy már elő­de­i­ket, a pol­gá­ri ra­di­ká­li­so­kat sem az­zal az ájult tisz­te­let­tel fo­gad­ta a ha­zai tár­sa­da­lom, ami a leg­újabb kül­ho­ni di­va­tok itt­ho­ni kép­vi­se­lő­i­nek járt. Et­től kezd­ve lett oly­annyi­ra „zsák­ut­cás” az or­szág és egy­ér­tel­mű­en „ret­rog­rád” a nem­zet, hogy min­den meg­szál­ló hir­te­len mo­der­ni­zá­ló­vá lé­pett elő, s lett el­fo­gad­ha­tó a ha­ta­lo­mért foly­ta­tott küz­de­lem­ben az an­tant ép­pen úgy, mint kis kö­zép-eu­ró­pai csat­ló­sa­i­nak se­gít­sé­ge, vagy ép­pen a szov­jet meg­szál­lás. Mind­eme esz­mei alap­ve­tés mel­lett – sőt, egyes go­nosz­ko­dók sze­rint he­lyett – az SZDSZ po­li­ti­ká­já­nak dön­tő té­nye­ző­je, hogy ki­vá­ló üz­let rej­lik a kül­föl­di ér­de­kek ha­zai kép­vi­se­le­té­ben.
Ma­gyar Bá­lint ed­di­gi ál­dá­sos­nak nem ne­vez­he­tő te­vé­keny­sé­gé­nek is­me­re­té­ben ér­de­mes ag­gód­nunk. Hi­szen ab­ban biz­to­sak le­he­tünk, hogy még ak­kor újabb és újabb öt­le­tek­kel nyi­to­gat­ja a már szin­te ön­vé­de­lem­re is kép­te­len­né tett tár­sa­dal­mat, ami­kor a leg­meg­ve­sze­ke­det­tebb li­be­rá­li­sok számára is nyil­ván­va­ló­vá vált: a pá­ci­ens már ré­gen meg­halt.