Világsikerek anyagiak hiányában • A kajakos lányok ismét arattak
Athéni elõkép-aranyesõ Gainesville-ben (2003. október) Az idei esztendő sportvonalon az olimpiai kvalifikáció jegyében zajlik. A szeptember 11–14. között Gainesville-ben rendezett harmincharmadik síkvizi világbajnokságon a mieink nem elégedtek meg holmi verejtékes kvótaszerzéssel, Magyarország 9 aranyéremmel, 2-2 ezüst- és bronzéremmel óriási sikert aratva az éremtáblázat élén zárt. Amióta az eszemet tudom, így megy ez. Trianon előtt is csak a történelemkönyvekből tárulhatott szemünk elé a „négy tenger országa”-vízió, a számunkra gyászos kapitulációt (bocs: békeszerződést) évtizedekkel követően kajakosainknak, kenusainknak maradt a Duna, a Tisza, néhány ér és pocsolya a zajos sikerekhez elengedhetetlen, embert próbáló felkészülésre. Egyes labdajátékokkal ellentétben őket nem veti fel a bőség zavara, az állami támogatás maximum ivóvízre elég, az egyéni szponzorok tolongás helyett egyre csak váratnak magukra, üzleti helyett jórészt baráti kapcsolatokon alapul a mecenatúra. Anyagi megbecsülés hiányában válogatottjaink számára maradt az elszántság, az akarat, a virtus, no meg a szintén sikerre éhes, bivalyerős hazai ellenfelek. Furcsa elegy, mostoha helyzet, de úgy látszik, ez is bőven elegendő a sikerhez. Kajakosaink és kenusaink hosszú évtizedek óta vezető hatalomnak számítanak a sportágban, Gainesville után százharminckét aranyéremmel állunk a világbajnokságok történetében. Noha a hazai vízeken a pecásokkal, vitorlázókkal, és szörfösökkel véres bajonettharcot folytatva kell legjobbjainknak felkészülni a soros megmérettetésre, ők újra és újra elkápráztatják a közvélemény sportszerető részét. Ez a vb a lányok diadalmenetéről szólt, akik a megrendezett kilenc versenyszámból nyolcban a dobogó tetejére állhattak, a kakukktojásként szerzett bronz e mellett már majdnem kudarcként hat. Kovács Katit és Szabó Szilvit pályafutásuk alatt begyűjtött 12-12 világbajnoki elsősége miatt csak egyszerűen „Sokszoros”-nak hívjuk, de Sydney óta úgy fest, lassan mindegy hogy ki indul a gyengébbik nem képviselői közül nemzeti színekben, az ellenfelek hajói mintha ólmot cipelnének. Kissé visszafogottabbra sikerült a magyarok férfi-szekciójának szereplése. Anyagi megbecsülés hiányában válogatottjaink számára maradt az elszántság, az akarat, a virtus, no meg a szintén sikerre éhes, bivalyerős hazai ellenfelek. Furcsa elegy, mostoha helyzet, de úgy látszik, ez is bőven elegendő a sikerhez. | A férfi kajak és kenu szakág összesen egy aranyat, két ezüstöt, és egy bronzot szerzett, fogjuk fel úgy, hogy rápihentek a jövő évi athéni olimpiára. Korábbi diadalhalmozóink egy része különböző torzsalkodások miatt ki sem jutott (Storcz Botond), míg mások (Kolonics, Vereckei, Kammerer) a Lanier-tavon süllyedtek el. Egyesek az olimpiai kvótákat számolják, mi ezzel nem foglalkozunk, biztosra veszük, hogy minden számban kvalifikáljuk magunkat Athénba. A felemás szereplés szakmai indokai a bennfentesek számára remélem világos, a vészharang-kongatás helyett lapátot kell ragadni, és dolgozni, mint eddig. A tizenkét olimpiai számban most három aranyérmet, illetve 1-1 ezüstöt és bronzot gyűjtött csapatunk, higgyék el, a görög fővárosban ennyi minimum újra összejön. A férfiak magukra találnak, a nőknél végképp letűnni látszik a hormontablettákon növekedett NDK-s lányok ideje, az ellenfelek a mieink megelőzéséhez lassan kénytelenek lesznek kajaknak álcázott motorcsónakot, vagy modernkori Búvár Kundokat igényelni, mert szimpla hajóval és lapáttal már a magyar lányok hátát is egyre távolabbról nézhetik.
|