Ami­ó­ta az esze­met tu­dom, így megy ez. Tri­a­non előtt is csak a tör­té­ne­lem­köny­vek­ből tá­rul­ha­tott sze­münk elé a „négy ten­ger országa”-vízió, a szá­munk­ra gyá­szos ka­pi­tu­lá­ci­ót (bocs: bé­ke­szer­ző­dést) év­ti­ze­dek­kel kö­ve­tő­en ka­ja­ko­sa­ink­nak, ke­nu­sa­ink­nak ma­radt a Du­na, a Ti­sza, né­hány ér és po­cso­lya a za­jos si­ke­rek­hez el­en­ged­he­tet­len, em­bert pró­bá­ló fel­ké­szü­lés­re. Egyes lab­da­já­ték­ok­kal el­len­tét­ben őket nem ve­ti fel a bő­ség za­va­ra, az ál­la­mi tá­mo­ga­tás ma­xi­mum ivó­víz­re elég, az egyé­ni szpon­zo­rok to­lon­gás he­lyett egy­re csak vá­rat­nak ma­guk­ra, üz­le­ti he­lyett jó­részt ba­rá­ti kap­cso­la­to­kon alap­ul a me­ce­na­tú­ra. Anya­gi meg­be­csü­lés hi­á­nyá­ban vá­lo­ga­tott­ja­ink szá­má­ra ma­radt az el­szánt­ság, az aka­rat, a vir­tus, no meg a szin­tén si­ker­re éhes, bi­valy­erős ha­zai el­len­fe­lek. Fur­csa elegy, mos­to­ha hely­zet, de úgy lát­szik, ez is bő­ven ele­gen­dő a si­ker­hez. Ka­ja­ko­sa­ink és ke­nu­sa­ink hosszú év­ti­ze­dek óta ve­ze­tő ha­ta­lom­nak szá­mí­ta­nak a sport­ág­ban, Gainesville után százharminckét arany­érem­mel ál­lunk a vi­lág­baj­nok­ság­ok tör­té­ne­té­ben. No­ha a ha­zai vízeken a pecásokkal, vi­tor­lá­zók­kal, és ször­fö­sök­kel vé­res bajonettharcot foly­tat­va kell leg­jobb­ja­ink­nak fel­ké­szül­ni a so­ros meg­mé­ret­te­tés­re, ők új­ra és új­ra el­káp­ráz­tat­ják a köz­vé­le­mény sport­sze­re­tő ré­szét. Ez a vb a lá­nyok di­a­dal­me­ne­té­ről szólt, akik a meg­ren­de­zett ki­lenc ver­seny­szám­ból nyolc­ban a do­bo­gó te­te­jé­re áll­hat­tak, a ka­kukk­to­jás­ként szer­zett bronz e mel­lett már majd­nem ku­darc­ként hat. Ko­vács Ka­tit és Sza­bó Szil­vit pá­lya­fu­tá­suk alatt be­gyűj­tött 12-12 vi­lág­baj­no­ki el­ső­sé­ge mi­att csak egy­sze­rű­en „Sok­szo­ros”-nak hí­vjuk, de Syd­ney óta úgy fest, las­san mind­egy hogy ki in­dul a gyen­géb­bik nem kép­vi­se­lői kö­zül nem­ze­ti szí­nek­ben, az el­len­fe­lek ha­jói mint­ha ól­mot ci­pel­né­nek. Kis­sé vis­­sza­fo­got­tabb­ra si­ke­rült a ma­gya­rok fér­fi-szek­ci­ó­já­nak sze­rep­lé­se.

Anya­gi meg­be­csü­lés hi­á­nyá­ban vá­lo­ga­tottja­ink szá­má­ra ma­radt az el­szánt­ság, az akarat, a vir­tus, no meg a szin­tén si­ker­re éhes, bi­valy­erős ha­zai el­len­fe­lek. Fur­csa elegy, mos­to­ha hely­zet, de úgy lát­szik, ez is bő­ven ele­gen­dő a si­ker­hez.

A fér­fi ka­jak és ke­nu szak­ág ös­­sze­sen egy ara­nyat, két ezüs­töt, és egy bron­zot szer­zett, fog­juk fel úgy, hogy rá­pi­hen­tek a jö­vő évi athé­ni olim­pi­á­ra. Ko­ráb­bi di­a­dal­hal­mo­zó­ink egy ré­sze kü­lön­bö­ző tor­zsal­ko­dá­sok mi­att ki sem ju­tott (Storcz Bo­tond), míg má­sok (Kolonics, Vereckei, Kammerer) a Lanier-tavon sül­­lyed­tek el. Egye­sek az olim­pi­ai kvó­tá­kat szá­mol­ják, mi ezzel nem fog­lal­ko­zunk, biz­tos­ra ve­szük, hogy min­den szám­ban kva­li­fi­kál­juk ma­gun­kat Athén­ba. A fe­le­más sze­rep­lés szak­mai in­do­kai a benn­fen­te­sek szá­má­ra re­mé­lem vi­lá­gos, a vész­ha­rang-kon­ga­tás he­lyett la­pá­tot kell ra­gad­ni, és dol­goz­ni, mint ed­dig. A tizenkét olim­pi­ai szám­ban most há­rom arany­ér­met, il­let­ve 1-1 ezüs­töt és bron­zot gyűj­tött csa­pa­tunk, higgyék el, a gö­rög fő­vá­ros­ban en­­nyi mi­ni­mum új­ra össze­jön. A fér­fi­ak ma­guk­ra ta­lál­nak, a nők­nél vég­képp le­tűn­ni lát­szik a hor­mon­tab­let­tá­kon nö­ve­ke­dett NDK-s lá­nyok ide­je, az el­len­fe­lek a mi­e­ink meg­elő­zé­sé­hez las­san kény­te­le­nek lesz­nek ka­jak­nak ál­cá­zott mo­tor­csó­na­kot, vagy mo­dern­ko­ri Bú­vár Kun­do­kat igé­nyel­ni, mert szimp­la ha­jó­val és la­pát­tal már a ma­gyar lá­nyok há­tát is egy­re tá­vo­labb­ról néz­he­tik.