És most ké­rem, ad­ja ma­gát az ele­mi ere­jű kér­dés: de hogy jön­nek mind­eh­hez a kom­mu­nis­ták? Se­hogy, a Rá­day ut­ca fog­hí­jas la­kó­ja (egy ka­mé­le­on­nak van fo­ga?) köz­tisz­te­let­nek ör­ven­dő pol­gár, akit hagy­junk szé­pen meg­hal­ni. Rá­adá­sul ne is kom­csiz­zunk, in­kább fi­no­man vizs­gál­juk meg, mit tesz egy szociáldemó(knak mon­dot­tak ál­tal ve­ze­tett) kor­mány egy adott ügy­ben.
Igen, szo­bor­ügy. Nem ta­lá­lom­ra vá­lasz­tot­tam ki a té­mát, de ak­kor sem ké­ne gör­csöl­nöm sok alap­anyag­gal – akad, akad bő­ven. Fe­ne egye meg, akad. Ha ki­fe­je­zet­ten az emeszpés szom­széd­ság­po­li­ti­kát vizs­gál­nám, a leg­na­gyobb jó­in­du­lat­tal sem jut­na eszem­be más, mint ba­los mi­nisz­ter­el­nö­ke­ink (mit mond­jak: Grósztól Medgyessy-ig) leg­ked­vel­tebb sport­ja, nem, nem a va­dá­szat, in­kább az, hogy kur­tán-fur­csán úgy sze­ret­nek le­ha­jol­ni a szap­pa­nért, hogy ro­mán tár­suk ott áll a há­tuk mö­gött. És most megint. Hadd mond­jak egy el­is­me­rőt, tel­je­sen őszin­tén, Medgyessyről: mi­na­pi bu­ka­res­ti lá­to­ga­tá­sa­kor ő is fel­nyö­gött a tu­so­ló­ban, de leg­alább igye­ke­zett ha­mar le­lép­ni. És, mes­te­re­i­hez ké­pest, ezt is is­mer­jük el, alig­ha­nem ke­mény­nek is mu­tat­ko­zott, füg­get­le­nül at­tól, hogy sem­mi de sem­mi ered­mé­nye nem lesz. Sem­mi. Nem lesz szo­bor­cso­port Ara­don, és kész. Ha lesz, ak­kor csak Avram Iancuval (utá­na le­het néz­ni, ki volt ő), meg­bé­ké­lés park­ja lesz a ne­ve, ez­zel együtt pe­dig va­la­mely vá­ros­ban meg­kez­di mű­kö­dé­sét az az egy­elő­re ter­ve­zett mú­ze­um, amely a ma­gyar vé­reng­zé­sek­nek ál­lít em­lé­ket. (Hadd le­gyen ez most no comment-jellegű, nem me­gyek be­le össze­ha­son­lí­tá­sok­ba, ép­pen el­len­ke­ző elő­je­lű pél­dák fel­so­ro­lá­sá­ba – in­kább csak en­­nyit mon­dok, hogy jö­vő­re vá­lasz­tá­sok Ro­má­ni­á­ban, szo­bor­vi­ta, meg­bé­ké­lés park­ja meg a tetejibe egy jó kis mú­ze­um a Go­nosz erő­i­ről, így me­gyünk az Uni­ó­ba, így jön­nek a NATO-ba.)
Mind­egy. Szó­val a me­net­rend: 2001. aug.: az MSZP meg­sza­vaz­za a stá­tus­tör­vényt. 2001. dec.: ro­mán–ma­gyar különmegállapodás, ben­ne a mun­ka­erő kér­dé­se; MSZP: 23 mil­lió ro­mán mun­ka­vál­la­ló jön (rá­kér­dez­nék a szá­mok­ra: 1. a cse­cse­mők is? 2. az er­dé­lyi ma­gya­rok ro­má­nok? 3. Medgyessy ro­mán? 4. az, hogy „ro­mán”: szi­tok­szó? 5. ked­ves MSZP, nem akarsz elmenni a fenébe?). 2002. jú­ni­us, új ma­gyar kor­mány: a ro­má­nok be­ke­mé­nyí­te­nek, Ko­vács ész­re­ve­szi a szap­pant, de egy­elő­re nem zár ki sem­mit. Ugorgyunk. 2003. szep­tem­ber: Arad pol­gár­mes­te­re köz­li, a vá­ros­ren­de­zés az ő ügye, más­részt a derék városatyák igye­kez­nek a sa­ját tör­té­nel­mük­kel kap­cso­la­tos dol­go­kat el­he­lyez­ni a fő­té­ren.

Nem lesz szo­bor­cso­port Ara­don, és kész. Ha lesz, ak­kor csak Avram Iancuval (utá­na le­het néz­ni, ki volt ő)

Kis idő múl­va jön az öt­let: 1848–49 az ő tör­té­nel­mük is, a to­vább­gon­do­lást a köz­re hagy­ják; mai ro­mán köz­tu­dat: igen, ’48–49 kö­zös em­lék, mi­vel el­len­fe­lek vol­tunk. Ili­es­cu ki­vá­ló egész­ség­nek ör­vend, domnule Gojdu erő­sen csuk­lik a föld alatt. Most Medgyessy ke­mé­nyít be: el­megy Bu­ka­rest­be, ke­ve­seb­bet ma­rad, le­fúj­ja a négy­szem­köz­tit, és, ne ta­gad­juk, be is szól. Et­től füg­get­le­nül szap­pan. Mind­egy.
De a leg­gyö­nyö­rűb­bet Ko­vács Lász­ló arany gyön­gyöm bír­ta mon­da­ni eb­ben a fo­ko­zó­dott nem­zet­kö­zi hely­zet­ben. Né­meth Zsolt így szól: ne­ki, mint ma­gyar ál­lam­pol­gár­nak, szin­tén sa­jog a mi­nisz­ter­el­nök tu­so­ló­be­li pro­duk­ci­ó­ja. Tel­je­sen iga­za van. Ne­kem is. Er­re ez a Ko­vács: hogy Né­meth Zsolt hall­gas­son, nem ért ő a szak­sze­rű tisz­tál­ko­dás­hoz, kü­lön­ben is gyüttment, amo­lyan Er­dély­ből jött, it­ten meg okos­ko­dik, ahe­lyett, hogy a tökjó kis RMDSZ ne­vét ál­dat­ná. Azok ugyan­is ott ma­rad­tak. Szin­te lá­tom, ami­kor hall­ja ezt Né­meth Zsolt, és meg­döb­ben a ka­pott ma­gas lab­dán, olyan ma­gas, hogy nem is kell be­le­üt­ni, mert ami­kor si­mán le­esik, at­tól is meg­re­meg a föld a Köz­tár­sa­ság té­ren. Ek­ko­ra lá­va­kö­vön sült mar­ha­sá­got még a mostaniakhoz képest habzó szájó magyar nackónak tűnő Horn Gyula tu­dott mon­da­ni, ami­kor a MA­HART-ked­vez­ményt MALÉV-nak bír­ta ol­vas­ni egy saj­tó­tá­jé­koz­ta­tón. Szó­val Né­meth Pes­ten szü­le­tett, Medgyessy Ko­lozs­várt. Itt most te­gyük a ke­zün­ket a szí­vünk­re, és kér­dez­zük meg: va­jon Ko­vács ilyen mun­ka­vál­la­lói ex­pan­zi­ó­ra gon­dolt-e bol­do­gult felelőtlen-és-noneuropéer ko­rá­ban, pon­to­sab­ban 2001. de­cem­be­ré­ben? Hogy még a mi­nisz­ter­el­nö­ki szék­be is be­ül­nek. Ezek. Van egy olyan ér­zé­sem, hogy ha egy pakk zsír­kré­ta nem is őr­jí­te­né meg sze­gény Rá­day ut­cai ka­mé­le­ont, ha egy bizonyos (khm) na­pi­la­pot elő­fi­zet­nénk ne­ki, fél év alatt fel­dob­ná a tal­pát. Nem len­ne jó: öt ro­mán ka­mé­le­on ug­ra­na a he­lyé­re.