„A székely hősök halhatatlanok” • Nyema lakótelep
Székelyudvarhely (2003. október) Városokba is lehet szerelmes az ember, persze. S aki mindenestül szereti megélni a szerelmet, az bizony jól teszi, ha megismeri Erdélyországot a sok várható csalódással együtt. Mert az igaz, hogy az elmúlt évtizedekben egykor büszke, gyönyörű városok vesztették el bájukat, hamvasságukat és kényszerűen meghajoltak a romboló, eszement, modernizációnak nevezett, valójában lélekölő átformálások előtt. Mátyás király szülővárosa például a tébolyult nagyipari lázálmok erőszakának és a román sovinizmusnak esett áldozatul, Ady magyar Párizsa már (és még) nem híd Kelet és Nyugat között, hogy a többi nagy hagyományú településről most ne is ejtsünk szót. Néhány kivétel azért akad, és Székelyudvarhely ilyen. Ez a város továbbra is egy ékszerdoboz a Hargita lábánál, a Nagy-Küküllő völgyében. Hangulatában leginkább Kőszeghez vagy Egerhez hasonlítható. Ide már megérkezni is jólesik: a város lelke egy szelíd későnyári délutánon szinte körbeöleli az embert. Nem bánjuk meg, ha első utunk a templom melletti temetőbe vezet. Nem azért, hogy megnézzük, megvannak-e még a magyar sírkövek (bár ez mindig izgalmas kérdés az EU-tagságot megcélzó Romániában), hanem annak okán is, hogy feltöltődjünk Udvarhely emlékeivel és levegőjével. S a sírok nem hazudnak. Kihagyhatatlan a séta a békés, örökké csendes főtéren, a templomok között is. Orbán Balázs szobrán mindig ott a piros-fehér-zöld koszorú, miként a székely katona emlékművénél, a vállán puskát tartó vasszékely lábánál is. „Gyopárt a Hargitáról hozzatok, a székely hősök halhatatlanok” – hirdeti a felirat. Miért van az, hogy a székelyek nem akarnak „megtanulni kicsik lenni?” Talán nem nézik eleget Kovács Lászlót az ATV-ben. Üdítő emlék: a főtéren tavaly még harminc forintért kaptunk fagylaltot. Az árak némileg emelkedtek azóta, de a minőség változatlanul jó. Otthon érezhetjük magunkat a könyvesboltban is, ahol minden látogatásunk során újabb és újabb ritkaságokat fedezhetünk fel. Olyanokat, amelyekkel a budapesti Múzeum körúti antikváriumokban nem találkozhatunk. S bár a Küküllő-menti séta hangulatát idén még elvette egy muzeális jellegű és üzemképtelennek tűnő kotrógép látványa, bizakodhatunk abban, hogy a jövőre már újra szép lesz a vízpart. Székelyudvarhelynek, a polgáriasult székelység központjának valószínűleg abból ered a varázsa, hogy a többi erdélyi magyar városhoz képest sikeresen, viszonylag épen vészelte az elmúlt nyolcvanöt év megpróbáltatásait. Otthon érezhetjük magunkat a könyvesboltban is, ahol minden látogatásunk során újabb és újabb ritkaságokat fedezhetünk fel | Elkerülte az iparosítás, aránylag kevés lakótelepnek nevezett barakkcsoportot húztak fel a városban, és az erőszakszervezetek kivételével nem sokan költöztek be a Kárpátok túloldaláról. Az utak persze borzalmas állapotban vannak, ám összességében a város megúszta a pusztításokat és 1990 óta egyértelműen emelkedő pályára állt. Egymást érik a kávézók, éttermek, új vállalkozások: él a város. De új veszély is fenyegeti Székelyudvarhelyet: a román államegyház és a csendőrség intézményeinek betelepítése azzal járhat, hogy meggyöngül a város magyar jellege és kultúrája. Székelyudvarhelyre pedig nem ártana odafigyelni, hiszen nemcsak minta lehet sok gazdagabb magyar kisváros polgármesterének arra, hogyan lehet szűkös körülmények között is boldogulni, hanem mert végvár is. Magyar végvár.
|
Helyek
Dzsungel pizzéria (A Küküllő partján, a központtól pár száz méterre.) Tavasztól őszig nyitott, teraszos étterem, remek és kiadós pizzák. Talán a legjobb hely a városban. Októbertől az eddigi pincediszkó helyén pub nyílik, mert hogy nem csak az ócsítás gyűrűzik be Budapestről.
Alcatraz diszkó (Kossuth Lajos utca.) Alsó-középkategóriás árfekvés és bor, kommunikatív közönség, tánc hajnalig. Megbízható hely.
Irish Pub (A Vásártér mellett.) Feltörekvő vállalkozók kedvelt helye, ennek megfelelő hangulattal. Az erdélyi árszinthez képest drága, de a sajttál finom. A pesti Fregattra emlékeztet.
Korona Panzió és kávézó (A fő téren) Palacsinta-imádóknak.
|