A Bu­da­pest­ről nya­ral­ni me­ne­kü­lő ma­gyar fő­sze­rep­lő (vá­gó­kép: nagy­to­tál a fu­tó Pé­ter­ről, mö­göt­te azt üvöl­tik, hogy vál­ság van) meg­hív­ja Hor­to­bágy­ra Adriant, aki ezt öröm­mel el­fo­gad­ja. A la­zí­tás­nak in­du­ló hét­vé­gé­ből dur­va mé­szár­lás lesz, pi­hés, ara­nyos ka­csá­kat te­rel­nek a be­gő­zölt két jóbarát elé, akik fran­kón le is szed­nek a kis ál­lat­kák­ból vagy ké­tez­ret, né­hány cim­bo­ra tár­sa­sá­gá­ban. Pé­ter olyannyira sze­re­ti az egye­nes be­szé­det és az őszin­te­sé­get (vá­gó­kép: Ha­zud­ni sen­ki­nek sem sza­bad – mond­ja a ka­me­rá­ba Pé­ter, és nem ér­ti a rö­hö­gést), hogy cse­szik a Köz­tár­sa­ság pol­gá­ra­i­nak or­rá­ra köt­ni a va­dá­sza­tot. Most pe­dig gye­re­kek, si­pirc az ágy­ba és egy szót sem aka­rok hal­la­ni, mert jön Pé­ter, és le­lő ben­ne­te­ket, mint egy rü­hös ka­csát.