Pél­dá­ul egy olyan hely­re, ahol a sa­ját fi­ze­té­sét a dup­lá­já­ra eme­lő, dús­gaz­dag mi­nisz­ter­el­nök nem az ol­csó de­ma­gó­gi­á­ra épít­ve do­bá­ló­zik a bank­fel­ügye­let el­nö­ké­nek – egyéb­ként tör­vény ál­tal rög­zí­tett – fi­ze­té­sé­vel, hi­szen mér­ték­adó, európéer szak­em­ber­ként ő tud­ja a leg­job­ban, hogy a fel­ügye­let­re vo­nat­ko­zó jog­sza­bály­ok ér­tel­mé­ben a PSZÁF-ot döntően a ver­seny­szfé­ra tart­ja el, hi­szen a ban­kok, a bró­ker­há­zak, a biz­to­sí­tók for­gal­muk meg­ha­tá­ro­zott szá­za­lé­kát kö­te­le­sek be­fi­zet­ni a fel­ügye­let kasszá­já­ba. Mi azért eb­ben a hó­nap­ban utá­na­já­runk a ket­tős ál­lam­pol­gár­ság ügyé­nek (meg­le­pe­tés: a szo­ci­a­lis­ták már megint csa­csi­sá­got be­szél­nek), a vi­tor­lá­zás szép­sé­ge­i­ről írunk, a Máv-élet­ér­zés­ről szá­mo­lunk be, és Oli bá­tyánk a bi­zo­nyos kö­rök­ben hó­dí­tó, tren­di­nek vélt in­tel­lek­tu­á­lis reny­he­sé­g­ről, az Új Jobb­ol­dal­ról mond­ja meg a fran­kót.