Cserna-Szabó András: Félelem és reszketés Nagyhályogon
Szép, de (már) kicsit kevés (2003. szeptember) Csernának már két novellagyűjteménye jelent meg a Magvető kiadónál, ami, tekintve, hogy a két első könyvéről van szó, elég nagy teljesítmény. A legnagyobb szépirodalmi kiadó százszor is meggondolja, kiad-e debütáló szerzőt (úgy látszik, olykor be is jön a lapkérés, már ha csak Varró Dániel első könyvére gondolunk). Nos, Cserna továbbra is marad a kiadónál, és ez nem véletlen: bármikor benne van egy igazán nagy könyvsiker lehetősége. Más kérdés, hogy a novellák nem fogynak. A novelláknál már csak a versek fogynak rosszabbul: az igazi kiadói érdek a regény. Minden sorában figyelem-reméltó, szépre csiszolt munka; a tizenöt anyagból nagyjából a fele-harmada a nagyokat idéző szerkesz-téssel büszkélkedhet | Akkor mi van? Cserna nem tud regényt írni? De tud, csak még nem írt. Háromszor egymás után, ugyan összeszedettebben és a problémákra fókuszáltabban, a meglehetősen light poénokat ugyan vaskosabbakra cserélve, de Cserna-Szabó András megint novelláskötettel jelentkezett. Egyfelől nagy kár, mert minden adottsága megvan egy nagyobb lélegzetvételű műhöz, másfelől biztató, hogy a novellákat valamennyire összetartja a címben jelölt település. Harmadrészt: ez egy jó könyv. Minden sorában figyelemreméltó, szépre csiszolt munka; a tizenöt anyagból nagyjából a fele-harmada a nagyokat idéző szerkesztéssel büszkélkedhet. A leszakadt kisemberek világa Cserna számára elölről-hátulról, széltében-hosszában bejárt világ, legalábbis nem lehet ilyen jól lefesteni egy szubkultúrát teljesen kívülállóként. Cserna foglalkozott az anyaggal, az anyag foglalkozott Csernával, és ebből egy olyan jóféle mutatvány állt össze, amely éppen azzal, hogy jó, gondolkodtatja el az embert, hogy vajon a szerző érzi-e: ez aprómunka. Mert az. Született novellistákat is jegyez a magyar irodalom (gondoljunk Hunyady Sándorra), ez tény. De mintha itt több erőről lenne szó. Jópár míves írást olvashattunk a Magyar Konyhában a szerzőtől, amelyben azt is bizonyította, hogy egyfajta mikszáthi és krúdis kedéllyel szemléli a világot és a rotyogó fazekak, illatos sültek környékét is megfelelő kiindulópontnak tartja ennek a fenemód bonyolult világnak a megértéséhez. A szereplők felbukkanása a szomszéd novellákban, az azonos, mégis ezer oldalról bemutatott világ, a hosszabbakra kihúzható történetek mind-mind arra utalnak, hogy akár az asztalra is lehetne ütni. Akkor meg miért nem? Várnánk már Cserna-Szabótól a Nagyot, az Igazit, a Művet, amelyre azt tudjuk mondani: a történetek után itt a Történet.
|