Visszatérés (2003. szeptember) A Fiumei úti köztemető bejárata előtt újságpapírokkal és nejlonszeméttel játszott a szél. A napot sűrű felhőréteg zárta el. Néhány öreg néni és pár beszívott csöves igyekezett a temető belseje felé. Egyiküknek sem tűnt fel, hogy egy idős, erősen barázdált arcú ember forgolódik a kapunál, aki – miközben egy-egy göröngyöt pöckölt le ódivatú zakójáról – azt próbálta kitalálni, hogy hol is van valójában. Kádár Jánost ugyanis váratlanul érte a feltámadás. Hosszú idő telt el a temető kapujában, amíg valakit meg mert szólítani. „Hogyan jutok el a Jászai Mari térre?” – kérdezte egy szakadt ruházatú, borzas embertől. „Megmondom, főnököm, csak adjál pár forintot!” Kádár János elkomorodott. „Hát maga miért nem dolgozik?” – kérdezte. A hajléktalan-forma férfi erre szó nélkül otthagyta. Ekkor egy csoport kínai jött szemben. Izgatottan vitatkoztak, rá sem néztek Kádár Jánosra, aki ámulva fordult utánuk. Végül egy kismama igazította útba, akinek ugyan nagyon ismerős volt Kádár János, és erősen gondolkodott is azon, hogy hol látta már ezt az embert, de végül nem jutott eszébe, és lemondóan tovább tolta a babakocsit. Kádár János felszállt a villamosra. Pető Iván a Magyar Hírlapban cikket írt a döntést megmagyarázva, „Kádárnak maradnia kell” címmel | A Jászai Mari téri fehér házban gondjai támadtak a belépéssel. „Kihez jött, uram?” – kérdezte az ifjú kormányőr. „Nincs leadva a neve” – tette hozzá unottan. „A Magyar Szocialista Munkáspárt tagja vagyok” – válaszolta Kádár. „Akkor kérjen belépőt az MSZP titkárságán” – felelte a kormányőr. Kádár megvonta a vállát és elballagott a Parlament felé. A Miniszterelnöki Hivatal kapujában az idős őr azonnal felismerte és beengedte. „Jó napot kívánok!” – lépett be a Kancellária éttermébe Kádár János, ahol döbbent csend fogadta. Szekeres Imrének kiesett a szájából az aszpikos kaszinótojás. A miniszterelnök kabinetfőnöke elsápadt és „valami erőset” kért a pincértől. Lendvai Ildikónak szó szerint égnek állt a haja és megnémult, amire még soha nem volt példa. Újhelyi István rendületlenül mosolygott, és tovább nézegette magát a laptopjába rejtett kistükrében. Gál J. Zoltán ijedtében összekeverte a mobiltelefonjait és végül mindegyiken az édesapját hívta. Kádár János eleinte bizonytalanul toporgott az előtérben, de amikor meglátta a sok ismerős arcot, odalépett Nagy Sándorhoz, aki megpróbált úgy tenni, mintha nem vette volna észre és elmélyült a „Kistérségi projektek” feliratú dossziéban. „Szabad?” – kérdezte Kádár. „Hogy vagyunk? Gáspár elvtárs hol van?” – érdeklődött és azzal a lendülettel le is ült az asztalhoz. Nagy Sándor enyhén remegni kezdett. Segítségkérően tekintett körbe, azonban mindenki elkapta a tekintetét. Keller László azonnal elrohant, és sajtótájékoztatót hívott össze, ahol a kivetítőn pálcával mutatta be, hogy a Fidesz-közeli cégek már 1988-ban is súlyos közpénzeket tulajdonítottak el. Kádár János egy kicsit csodálkozott a furcsa fogadtatáson, de aztán kért egy grízes tésztát a pincértől. Az SZDSZ parlamenti frakciója Kádár visszatértének hírére rendkívüli ülést tartott. Kiszivárgott hírek szerint heves vita támadt arról, hogy mit kell tenniük. Pető Iván és Kuncze Gábor ellenezte a koalícióból való kilépést, szerintük ugyanis a párt körüli kritikus értelmiség „túldimenzionálja a kérdést”, és tekintettel kell lenni a belpolitikai realitásokra, valamint a fokozódó nemzetközi helyzetre is. Állítólag mégis 17:3 arányban megszavazták, hogy ki kell lépniük a koalícióból. A szavazás után rögtön a helyszínre érkezett Medgyessy Péter és Kovács László. A késő esti órákban az SZDSZ-frakció újra megtárgyalta az ügyet. Ismét 17:3 lett a szavazás eredménye, csak ezúttal fordítva. Pető Iván a Magyar Hírlapban cikket írt a döntést megmagyarázva, „Kádárnak maradnia kell” címmel. Kis János is jelentkezett egy írással, de az övét anyagtorlódásra hivatkozva elutasították. Az MTV „Este” című műsorában Eörsi Mátyás védelmébe vette a döntést, és azt mondta, hogy „inkább száz Kádár, mint egy Orbán”. A Munkáspárt közleményben üdvözölte Kádár János visszatérését. Este a Lelkiismeret ’88 csoport minden előzetes bejelentés nélkül lezárta az Erzsébet hidat. A Fidesz folyamatosan követelte a „D-209”-es lemondását és Kádár távozását. A TV2 műsorában Dávid Ibolya pártja mérsékeltségét hangsúlyozta, és élő adásban új kalapot húzott. A Metro újságban Bolgár György publicisztikát írt a kádári időkről. Az írás végkicsengése az volt, hogy ugyan nem volt teljesen hibátlan a Kádár-korszak, de mindenképpen élhetőbb és szabadabb világ volt, mint a tomboló nacionalizmus korszaka 1998 és 2002 között. A Hócipő címlapján egy hatalmas, kacsintós Kádár-képpel jelent meg. Az újság belső oldalain még 17 Kádár-fénykép szerepelt. Farkasházy Tivadar próbálta hívni a Kádár-titkárságot valami elmaradt kitüntetés ügyében, de a hívott szám megváltozott. A Heti Hetes nem foglalkozott Kádár János visszatérésével, ehelyett az adásidő kétharmadában Orbán-vicceket meséltek. A műsor végén Verebes István közölte, hogy Orbán Viktor jelentéktelen, és nem kell vele foglalkozni, majd elmesélt egy Orbán-viccet. A 168 Órában Mester Ákos lágyan csipkelődős hangú levelet írt „a Nagy Visszatérőnek” „Kedves Kádár János!” címmel. A Népszava egész egyszerűen nem jelent meg, a hírek szerint ugyanis a hír hallatán a szerkesztő urak túl sok pezsgőt ittak meg a szerkesztő hölgyek cipőiből. Kádárt meglepte a nagy felhajtás. A tévécsatornák szinte percenként kértek tőle interjút, de már a kérdéseiket sem nagyon értette. Zavarták a jupiter-lámpák, a sok ismeretlen ember és a nagy zaj. Nem tudta mire vélni azt sem, hogy egykori hűséges munkatársai miért feszengenek a jelenlétében. Megtudta, hogy a felesége meghalt, és végképp elment a kedve mindentől. Elhatározta, hogy visszamegy a temetőbe. A Nagy Imre-szobornál még megállt egy percre, megnézte Medgyessy Péter koszorúját, aztán a Fiumei út felé vette az irányt. Útközben két ember kért tőle autogramot, de amikor a temetőben visszafeküdt a gödörbe, csönd telepedett a temető öreg fái közé. Másnap a sajtó gyorsan napirendre tért Kádár eltűnése fölött.
|