Szürke gazdaság a rozsdazónában
Sufni tévék (2003. szeptember) Valamikor a 70-es években a kiskertekben kezdődött. Amit már meguntunk otthon, azt levittük a telekre, „jó lesz az még a sufniban valamire”-felkiáltással. Kopott rojtszőnyeg, törött szék, lyukas szódásüveg, műanyag falimacska. Ezek alkották a hétvégi telkek sajátos magyar enteriőrjét. Aztán a 80-as évek lázadó fiataljai megunták a telekre járást, kivették a fater kezéből a slusszkulcsot és elindult a sufni tuning. Az ügyesebbje felfúrta az 1300-as Ladát, vagy levágta a kipufogócsövet, a többiek beérték a bólogató kutyával meg a hátsó légterelővel. A 90-es években kiteljesedett a fogyasztók ízlésvilága. Elkezdődött a TV Buhera korszaka. Úgy 92-93 táján az MSAT kezdte Cinivel, meg klipmixszel. Aztán jöttek a többiek, Budapest TV, ATV, Zenit TV, Főnix TV, Fix TV és még ki tudja, hány meg hány regionális mutáció. Egy mítosz végleg véget ért, lejárt a kakasülőn beszélő, fellegekben járó vitraytamások korszaka: kiteljesedett a rendszerváltás. Egy-két schvarcban dolgozó operatőr, néhány leselejtezett kamera, egy kék függöny, egy fikusz, és egy pösze műsorvezető, ennyi kellett. Kész volt a magyar sufni tévé. Először a beszélgetős műsorok jöttek. Lecsúszott sztárok, elfelejtett politikusok, klimaxos szexuálpszichológusok, Dél-Amerikában elismert magyar tudósok adták egymásnak a kilincset. A nyílt dilettantizmus, a könnyűfém-szerkezetű asztalok, a ZX Spektrum grafikák egyre több nézőt csaltak a tévék elé. Döbbenettel vegyes csodálkozással néztük a vendégek és vendéglátóik magánszámait, az intimpistáskodó jópofit, a szomszédasszonyos bizalmaskodást. Emlékszem, amikor a Butaság megfogta a kezem, leültetett a fotelbe, kivette a kezemből a távirányítót, és én csak bárgyún néztem. Ilyen nincs és mégis van – anyu ezt neked is látnod kell! Selypít és műsort vezet, csúnya és kihívóan öltözik, buta és okoskodik, és közben csak kacag, csak kacag. Éreztem, hogy a magyar televíziózásnak ezeket a pillanatait meg kell örökítenem. Máig büszke vagyok például arra, hogy Uhrin Benedek egyik első fellépését felvettem videóra, biztosan tudva, hogy kulturális mérföldkőhöz értünk. De persze nemcsak Benedeket lőtték az égig a minitévék. Anettka sem kerülte el a sorsát. Bugyi le, mell fel, és most a határ a csillagos ég. Sőt, Anettka odáig jutott, hogy már-már maga lett a TV. Mindenre elszánt csapatával komoly támadást indított a jó ízlés és a polgári hétköznapok ellen: provokatív témák, provokatív tanítványok. A néma, az antinő, és a melegimitátor. Kis testi hibával köztük az ember labdába sem rúghat, ide ordas nagy defekt kell. Itt van például a Hőemelkedés Petivel című betelefonálós melegmagazin, ahol csupasz valóját mutatja az emberi primitívség. De persze vannak mások, akik másképpen építik a jövőt. Fásy mester mulatósnak nevezett szellemi és zenei pokoljárásáért egy jól működő ország jól működő ízlésrendőrsége már régen letartóztatta volna a békéscsabai vendéglőst. De ő is továbblépett, és a politikusok nyelvközelben című karrierépítő műsorával bármelyik hónap doromboló cicus díjára jó eséllyel pályázna. Mindegy, a lényeg: Fásy mulat. És különben is az ATV egy Vidám Vasárnapon végleg elveszítette a gagyiság jelentette bájt. De persze az út nemcsak felfelé vezet ezekben a tévékben sem. A sufni tévé sokoldalúságát jelzi az is, hogy nemcsak sztárkeltetőnek, hanem sztároltatónak is kiválóak. Számtalan, szakmai önérzetében sértett, a világot jelentő deszkákról lecsúszott ember számára jelent ez a műfaj szociális védőhálót. Csala Zsuzsa, Nyertes Zsuzsa, Ilkei Csaba, Schmuk Andor, Rózsa György, Farkas Bertalan… Folytassam? Folytatják. Aztán persze itt vannak az emberi hiszékenység vámszedői. Az ő feltűnésük és tündöklésük, önmagában cáfolat mindenfajta evolúciós elméletre. Eleinte sajnáltam azokat az embereket, akik 240 forintért percenként gondolatban kártyát emelnek, hogy megtudják, az elkövetkező félévben nem számíthatnak komoly kapcsolatra, és akit most megismertek, biztos, hogy nem az igazi. Vagy ott van a főtáltos, aki a keresztnév alapján megmondja, hogy hogyan metszik az ember ágyát a vízerek, és merre vannak a Hartmann-csomók. Majd kijelenti a kedves betelefonálónak, hogy szellemileg az asztrál sík 4. emeletén van. Ja. Aztán persze azokkal is szívesen dumálnék, akik akkor éreznek bizsergést a bal mellük fölött, amikor a tévén keresztül mélyen a teleszakál Gyurcsok csodadoktor szemébe néznek. De hosszú tízpercekig bambulok akkor is, amikor egy általános iskolai körző és vonalzókészlet segítségével fejtik meg az élet és a jövő nagy titkait. Kedvencem azonban mégis az a 75 éves nagyothalló öreg bácsika volt, aki betelefonált az „Amit tudni akarsz” című, emeltdíjas, rejtvényfejtős társkereső magazinban, és amikor a varsói párttitkárfejű műsorvezető megkérdezte, hogy próbált-e már ismerkedni, ő csak félénken annyit válaszolt: háát, volt már rá példa. Se nem jó, se nem rossz, gagyi, de magyar!
|