Magyarok és gyöngytyúkok (2003. szeptember) „A kedvezménytörvény által bevezetésre került magyarigazolvány elsősorban szimbolikus jelentőségű – hiszen a határon túl élő magyarok az anyaországtól kaptak papirost arról, hogy »igazi magyarok«… A kettős állampolgárság kérdését eddig a Szerbia-Montenegróban élő magyarok – a baloldaliak szerint – »Fidesz-bérenc« szervezetei szorgalmazták, de sokáig ez az ügy nem volt a vajdasági magyarok politikai életének középpontjában.” (Hetek, 2003. augusztus 29.) Nem tartozom azok közé, akik úgy gondolják, hogy valaki csak kokárdában lehet igazi magyar, azt sem gondolom, hogy a magyarság elengedhetetlen feltétele, hogy valaki Volkswagenben mélynyomóval bömböltesse a Horthy Miklós katonáját, akkor sem érezném magam magyarabb magyarnak, ha tudnék hátrafele nyilazni, vagy ha folyamatosan tudnék rovásírni. Sőt azt sem hiszem, hogy mindennap úgy kell felkelnünk, hogy hű de jó, ma is magyar vagyok! De vannak határok. Ezért nem értem, miért csípi láthatóan a szemét egy kisegyház kis lapja kiskatonájának a magyar igazolvány és a vajdasági magyarok kettős állampolgársága. nem lesz kevesebb a szenteltvíz a fantás üvegben, sőt még a jó Isten sem fog csúnyán nézni, ha a vajdaságiak magyar útlevelet kapnak |
Finomabban kellene hozzáállni ezekhez a kényes kérdésekhez, finomabban kellene értelmezni a pártfegyelmet is egy magát karizmatikus kisegyháznak nevező gyülekezetnek. Mert az még lehet a Hit Gyülekezete magánügye – persze sokat elárul róluk –, hogy Németh Sándor az antikatolicizmus jelszavával nemcsak magát a római katolikus egyházat, hanem a spanyolokat és a portugálokat is lefasisztázza. Arról nem is szólva, hogy a Fidesz szinte minden lapszámban menetrendszerűen megkapja ezt a jelzőt. De még az is beleférhet, hogy néhány szépen csengő ezüstforintért pártjuk és kormányuk minden cselekedetét vastapssal jutalmazzák. Persze mindezek mellett az elismerést érdemel, hogy egy talajt vesztett fiatalt felkarolnak és nemcsak neki, hanem az egész magyar focinak perspektívát adnak. De nem a bölcsesség, nem a hosszú távú tervezés útján jár Németh Sándor és csapata, amikor ennyire pártos, ennyire pikírt módon nyilatkozik nemzeti, közösségi kérdéseinkről. Kár ennyire együtt tapsolni a kórussal. Biztos vagyok benne, hogy nem döcögne lassabban a hit szekere, ha objektívebb lenne a hozzáállás. Hiszen nem lesz kevesebb az állami támogatás, nem lesz kevesebb az állami befolyás, nem lesz kevesebb a szenteltvíz a fantás üvegben, sőt még a jó Isten sem fog csúnyán nézni, ha a vajdaságiak magyar útlevelet kapnak. Abban pedig száz százalékig biztos vagyok, hogy Németh Sándor balatoni villájában ettől még nem fognak halkabban dalolni reggelente a virágos kerti tó mellett azok a szép kerekre hízott gyöngytyúkok.
|