OFFLINE | puncs | sport
A magyar vízilabda válogatott világbajnoki címet szerzett Barcelonában
A nagy csobbanás
(2003. augusztus)
Az elmúlt hónapban ezernyi magyar a helyszínen, többszázezer a képernyők előtt szurkolta végig a rendezési hiányosságokkal tarkított, rétestészta hosszúságúra nyúlt vízilabda-világbajnokságot. Nem veszett kárba a sok legurított sör és megfáradt hangszál: a magyar férficsapat 1973 után ismét felállhatott a világbajnoki dobogó legfelső fokára.

Jómagam egy­sze­rű, de fa­na­ti­kus szur­ko­ló­ja va­gyok a pó­ló­sok­nak (fi­úk­nak és lá­nyok­nak egy­aránt), ezért tö­re­del­me­sen be kell val­la­nom, hogy hal­vány dunsz­tom sincs a sport­ág szak­mai fi­nom­sá­ga­i­ról, nem fú­jom kí­vül­ről az em­ber­elő­nyös fi­gu­rá­kat, vagy a le­for­du­lás­sal ki­ala­kult hely­ze­tek meg­ol­dá­sát. Vi­szont kez­dő egye­te­mis­ta ko­rom­ban a mis­kol­ci se­lyem­ré­ti uszo­dá­ban majd meg­ful­lad­tam, ami­kor le kel­lett úsz­nom 400 mé­tert azért, hogy a tor­naórák­ra a kö­te­le­ző úszás­ok­ta­tás he­lyett tet­sző­le­ges sport­ágat (je­len eset­ben ko­sár­lab­dát) vá­laszt­has­sak. Mi­dőn el­ké­kült fej­jel, na­gyo­kat fúj­tat­va a me­den­ce szé­lé­hez evic­kél­tem, csak a túl­élés­nek örül­tem, most azon­ban lá­tom, ez mind sem­mi ah­hoz ké­pest, amit a mo­dern kor ví­zi­lab­dá­zó­ja rú­gás, csí­pés, ha­ra­pás, ütés for­má­já­ban haj­lan­dó el­szen­ved­ni a ke­gyet­len el­len­fél­től, aki gya­kor­la­ti­lag ar­ra tö­rek­szik, hogy víz­be fojt­sa.
E fi­zi­kai tor­tú­ra ha­zánk fi­a­i­nál iga­zi lel­ki ter­ror­ral pá­ro­sul: a ma­gyar pó­ló­nem­zet, ná­lunk az arany a ter­mé­sze­tes, az ezüst ku­darc, a bronz szé­gyen, rosszabb he­lye­zés­sel ha­za se jöj­je­nek. A mai csa­pat ki­ala­ku­lá­sa az 1996-os at­lan­tai olim­pia ne­gye­dik he­lye után vet­te kez­de­tét, a fris­si­ben ki­ne­ve­zett Ke­mény Dé­nes szö­vet­sé­gi ka­pi­tány egy-két ré­gi mo­to­rost meg­tart­va az édes­ap­ja edzet­te ju­ni­or vá­lo­ga­tott­ból töl­töt­te fel ke­re­tét. A mix ki­vá­ló­an si­ke­rült, a Ke­mény-csa­pat 1996 és 2000 kö­zött Vi­lág­ku­pát, két Eu­ró­pa-baj­nok­sá­got, majd Sidney-ben olim­pi­át nyert. A fi­úk­ból is­te­nek let­tek, egy or­szág hor­doz­ta a te­nye­rü­kön őket. 2001-ben kö­vet­ke­zett a Mar­git­szi­ge­ten egy újabb EB, ott élénk fog­csi­kor­gás után bronz­érem si­ke­re­dett, majd egé­szen Bar­ce­lo­ná­ig úgy tűnt, min­dig el­dob­nak egy ba­nán­hé­jat előt­tük az utol­só mé­te­re­ken. Ha­bár so­kan ki­áll­tak mel­let­tük, né­há­nyan egy­re han­go­sab­ban haj­to­gat­ták, hogy fe­jük­be szállt az olim­pi­ai győ­ze­lem, meg­fá­rad­tak, el­ké­nyel­me­sed­tek, kép­te­le­nek lesz­nek töb­bé győz­ni. A „vál­ság” ide­jén a vá­lo­ga­tot­tak több­sé­ge ele­in­te kül­föld­ön ke­re­sett ví­zi­lab­dás mér­ték­kel szá­mít­va több ha­lom pénzt, az­tán egy-egy ha­zai te­le­fon­szol­gál­ta­tó cég fel­ka­rol­ta a Va­sast és a Hon­vé­dot, s ez­zel meg­kez­dő­dött az az­óta is tar­tó ha­za­ván­dor­lás.
Az idén biz­ta­tó kez­det után a har­ma­dik he­lyet csíp­te meg a csa­pat a rijekai Eu­ró­pa-baj­nok­sá­gon, va­gyis pis­lá­kol­ni lát­szott a fény az alag­út vé­gén. A vi­lág­baj­nok­ság cso­port­küz­del­mei so­rán Ka­na­dá­val, Ro­má­ni­á­val, és Hor­vát­or­szág­gal ke­rül­tünk egy cso­port­ba, a csont nél­kül a leg­jobb nyolc­ba ju­tás­hoz cso­port­el­ső­ség kel­lett. De­bü­tá­lás­ként ki­szen­ved­tünk egy ik­szet (7:7) a hor­vá­tok el­len, majd a ro­má­no­kat há­rom ne­gyed­nyi kín­ló­dás után négy fá­val (9:5) ver­tük, a ka­na­da­i­ak el­le­ni kön­­nyed für­dő­zés (13:3) em­lí­tés­re sem ér­de­mes.

A ma­gyar pó­ló­nem­zet, ná­lunk az arany a ter­mé­sze­tes, az ezüst ku­darc, a bronz szé­gyen, ros­­szabb he­lye­zés­sel ha­za se jöj­je­nek

A gesz­te­nyét vé­gül a hor­vát–ro­mán der­bin dé­li szom­szé­da­ink Fatovics ne­vű já­té­ko­sa ka­par­ta ki ne­künk, mi­u­tán or­dí­tó gól­hely­zet­ben, sen­ki­től nem za­var­va a ka­pu­fá­ra bom­báz­ta a lab­dát, amely há­ló­ba ke­rü­lé­se ese­tén Hor­vát­or­szág cso­port­el­ső­sé­gét je­len­tet­te vol­na. E he­lyett mi fúj­hat­tunk egy ki­csit, ők pe­dig csont nél­kül es­tek ki az egye­nes ki­esé­ses sza­kasz el­ső mér­kő­zé­sén az auszt­rá­lok el­len. Ne­künk a nyolc kö­zött a har­ma­dik szom­széd­ként Szlo­vá­kia, s ve­le egy újabb hen­ger (13:5) kö­vet­ke­zett. Míg a má­sik ágon több elit ala­ku­lat vért iz­zad­va küz­dött egy­más el­len, mi kü­lö­nö­sebb eről­kö­dés nél­kül sé­tál­tunk be a leg­jobb négy kö­zé. Az elő­dön­tő­ben a gö­rö­gök a nya­kunk­ra tet­ték a kést, de Be­ne­dek és Vá­ri re­mek­lé­sé­nek kö­szön­he­tő­en hos­­szab­bí­tás után 9:8-ra vé­gül a mi­e­ink di­a­dal­mas­kod­tak.
A ma­gyar vá­lo­ga­tott a jú­li­us 26-i fi­ná­lé­ban az ola­szok­kal né­zett far­kas­sze­met. A csa­pat az egész tor­na leg­jobb já­té­kát pro­du­kál­va né­mi rá­adás után 11:9-re ver­te le a tal­já­no­kat. A dön­tő­re új ütő­kár­tyá­kat hú­zott elő Ke­mény Dé­nes a pak­li­ból, ez­út­tal Biros Pé­ter és az újonc Ma­da­ras Ádám je­len­tett 3-3 ta­lá­la­tá­val meg­old­ha­tat­lan fel­ada­tot az el­len­fél­nek. Ami ezek után kö­vet­ke­zett, azt tu­laj­don­kép­pen le­he­tet­len vis­­sza­ad­ni. Für­dés, ex­tá­zis, ne­ve­tés, sí­rás, or­dí­tás, bu­li, kön­­nyek. Rég­óta várt, ezer éve vá­gyott ün­nep­lés, mely a bar­ce­lo­nai éj­sza­ka után Fe­ri­he­gyen foly­ta­tó­dott. Ne­künk, szur­ko­lók­nak a fe­lejt­he­tet­len él­mé­nyek mel­lett az azo­no­su­lás le­he­tő­sé­ge ma­rad; ki­húz­zuk ma­gun­kat, majd a sö­rös­kor­sót a ven­dég­lá­tó egy­ség pult­já­ra he­lyez­ve a mell­ka­sunk­ra csa­punk: mi va­gyunk a leg­na­gyob­bak. Így, ki­rá­lyi töb­bes­ben. Ne­künk ezek után le­het nagy ar­cunk, de nek­tek, fi­úk a min­ket súj­tó elé­ge­dett­ség he­lyett ennyit üzen­he­tek: Athén­ban ugyan­ezt vár­juk tő­le­tek. Kö­szön­jük.



Így tetszett a cikk:
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10

Felhasználónév: Jelszó:
Ha hozzá szeretne szólni regisztrált felhasználóként a felsorolt témákhoz,
de még nem regisztrált, kattintson ide!
ÚJ ÜZENET    

A hozzászóló neve
(nem regisztrált felhasználó esetén):    
Az üzenet tárgya:    
Az üzenet szövege:    
  

Szóljon hozzá a fórumban!

Szeptembertől Reakció néven jelenik meg az UFi. Mi a véleménye az új címről?
Az UFi jobb volt
Tetszik, de az UFi is jó volt
A Reakció jobb cím
Egyik sem tetszik
A szavazás állása
   Vadász János
   Népszabadság
   Wass Albertről
   Pörzsölő szeretet
   Lendületben a reakció
   Városba zárva
   
   
    Yann Martel: Pi éle­te
    Más a lelkem
    Érdekvédők
    Éles váltás
    Egy õszinte hang

    Kizökkent az idő
    Tisza István és az elsõ világháború
    Wass Albertről
    Pörzsölő szeretet
    „A két Huszár”