Szürke gazdaság a rozsda zónában
Kis-Kína Budapesten (2003. augusztus) Tejkaramella, vadászbicska, 9 voltos transzformátor, pittyegő ébresztőóra. Ezek voltak tizenéves korom nagy szerzeményei a szocializmusban talán egyedüliként virágzó „közös piacon”, népnyelven a lengyel piacon. Azóta sok minden megváltozott, először a rendszer, aztán a közös piac. Igaz, az előbbi megbukott, az utóbbi viszont továbbra is prosperál, de most már kínai piac néven. Orczy tér, végállomás – mondja egykedvűen a 83-as troli vezetője. Imbolygó léptekkel hagyjuk el a kb. 50 fokos járművünk belsejét és a melegtől aléltan indulunk el a Józsefvárosi Piac főbejáratának felkutatására. Nincs túl nehéz dolgunk, hisz az utat parkoló román, lengyel, ukrán és ki tudja még milyen autóbuszok szegélyezik. A bejárat környékén már nagy a nyüzsgés. A főbejárat előtt megálló 28-as villamosról pedig tömegek zúdulnak le és indulnak el, hogy átlépjék Kis-Kína kapuját. A bejárat fölött öles kínai betűk, alatta magyar kiírás. A bejáratnál nagy a nyüzsgés. Cséndzs, dollár, forint, korona – hangzik mindenfelől. Szóba elegyedünk az egyik hivatásos pénzváltóval, Nasszerrel. Törve, ízes arab akcentussal beszéli a magyart. Egyiptomból érkezett 17 évesen, több éve űzi ezt a mesterséget. Nyolc testvére van otthon Egyiptomban, ő itt Magyarországon próbál szerencsét. Barátkozó típus, ugyanúgy, ahogy általában a többi arab pénzváltó is. Szeret itt lenni, több magyar „piacos” barátja is van. Elindulunk a bódésorok felé. Szűk sikátorok vezetnek végestelen végig, több sorban. Az utcácskák szűkek, felettük ponyva. Ez véd a nap, de az eső ellen is. Sétánkat csak néha zavarja meg egy-egy árus „kocsi, kocsi, kocsi” kiabálása. Ezzel jelezve, hogy utat kér magának és targoncájának. A választék igen széles. Elsősorban ruhaneműk: alsó és felső ruházat, sportruhák. Természetesen mind (hamis) márkajelzéssel. Kapható is Adodis melegítő, Trumpf fehérnemű, Reobak cipő. De vannak kitűnő Funai televíziók, Sany rádiók. De manapság már megszokott, hogy még a márkajel „másítására” sem ügyelnek. A parfümkollekciók például megszólalásig hasonlítanak az eredeti márkához. De nem minden hamisítvány itt sem. Vannak ismeretlen márkajelzésű, de igen rossz minőségű áruk. Meg vannak eredeti, de lejárt szavatosságú portékák is. A paletta igen széles. Amit nem lehet a pultról megkapni, az előkerülhet a pult alól. Vagy ha ott sincs, néhány napon belül beszerezhető. Egy bőrcuccokat árusító standnál ismerkedünk össze Tiborral. Ő csak nyári munkaként vállalta a piacozást, besegít a hivatalosan is kereskedő ismerősének. A fizetését naponta kapja kézből-kézbe, ez így mindenkinek megéri: neki nem kell belőle adózni, és a főnök sem fizeti a munkaadókat terhelő járulékokat. Az árubeszerzés a főnök dolga. Tibor nem tudja pontosan csak sejti, hogy a termékek Isztambulból és Tarvisióból érkeznek. Újdonsült barátunk minden reggel fél ötkor kel. Hatkor nyit a piac. A fő roham nyolc és tizenegy között van. Ekkor jönnek a „bevásárlóturisták”. Ők nagy tételben vásárolnak. Ebből van a bevétel. Utána már csak a budapesti bennszülöttek csemegéznek egy-egy portéka erejéig. Az árak is így vannak megszabva: 1 db: 350 Ft, sok db: 300 Ft. Alkudni természetesen lehet, sőt kell is. Az árak az alapján változnak, hogy ki hány darabot visz. Tibor szereti az alkalmi munkáját. Csak azt fájlalja, hogy nincs szabad napja, a piacozásban ugyanis ismeretlen fogalom a hétvége. Elmondása szerint vasárnap azért nincs olyan nagy pörgés, hamarabb be lehet zárni a boltot. Tibor állítása szerint nagyon jó a piac eladóinak közössége. Itt nincsenek etnikai feszültségek. Nagyon jó viszonyt ápol a szomszédos standon áruló romákkal. Szinte már családtag lett. Jelzi ezt az is, hogy „tesókám”-nak szólítják. A nyelvi nehézségek ellenére, szót ért az arab pénzváltókkal is. A kínaiakkal és a vietnámiakkal azonban más a helyzet. Ők egy külön kasztot képviselnek. Velük nincs pacsizás, dumálás. Ők nem bántanak minket, mi is békén hagyjuk őket. – fejtegeti. Kérdésünkre, hogy veszélyes hely-e a Józsefvárosi Piac, Tibor elmondja, hogy a világ egyik legbiztonságosabb területéről van szó. Látott ugyan már verekedést, de ha valaki nem hülye, akkor ezeket megúszhatja. Búcsút intünk újdonsült barátunknak és az étkezdék felé vesszük az irányt. A választék itt is széles skálán mozog. Kapható itt magyaros gulyás, vannak közel-keleti specialitások is, de a legnagyobb részt mégis a távol-keleti herkentyűk foglalják el az ízpalettán. Színük és állaguk nem valami bizalomgerjesztő, ezért végül maradunk a már jól megszokott sajtos-tejfölös lángosnál. A jófajta koleszterinbomba elfogyasztása után elindulunk hazafelé. A kijáratnál még bekukkantunk egy apró élelmiszerboltba. A kínálat nem a megszokott, ugyanis itt a Coca-Colán kívül minden kelet-ázsiai termék, még kínai és vietnámi újságokat is lehet kapni. A 28-as villamost épp elkapva dübörgünk el a nyüzsgő városrész mellett. A tervek szerint 2004 februárjában bezárják a józsefvárosi kínai piacot, mert a terület tulajdonosa, a MÁV nem hosszabbítja meg a piac szerződését. A bezárással háromezernél is több – elsősorban ázsiai – kereskedő kerülhet utcára. Akik már most jelezték, hogy nem hajlandók megválni eddigi munkahelyüktől.
|