Az in­di­ai gyar­ma­to­kon ép­pen száz éve szü­le­tett Ge­or­ge Orwell (ere­de­ti ne­vén Eric Arthur Blair) min­den bi­zon­­nyal még idő előtt be­kö­vet­ke­zett ha­lá­la­kor sem sej­tet­te, hogy re­gé­nyei mek­ko­ra kar­ri­ert fog­nak egy­kor be­fut­ni. Nem gon­dol­ta vol­na, hogy a (bár­mi­fé­le) to­ta­li­ta­riz­mus iga­zi ter­mé­sze­té­ről adott lát­le­le­te olyan pon­tos­nak bi­zo­nyul majd, hogy mű­ve­it az egész szo­ci­a­liz­must épí­tő félvilágban év­ti­ze­dek­re til­tó­lis­tá­ra te­szik, épp azok­tól zár­va el gon­do­la­ta­it, akik át­él­ték ezt a vi­lá­got és ma bor­zong­va is­mer­nek rá köny­ve­i­ben a meg­va­ló­sult kom­mu­niz­mus ter­mé­sze­té­nek egy-egy jel­leg­ze­tes in­téz­mé­nyé­re. Akár­csak Arthur Koestler ro­kon lel­kü­le­tű és szin­tén ki­vá­ló mun­ká­ja, a Sö­tét­ség dél­ben ol­va­sá­sa­kor.
Fő mű­vét, az 1984-et Orwell sú­lyos be­teg­ség­gel har­col­va, mond­hat­ni utol­só ere­jé­vel ír­ta meg, és a könyv vé­gül csak alig né­hány hó­nap­pal ha­lá­la előtt lát­ha­tott nap­vi­lá­got. Va­la­mi mi­att na­gyon fon­tos­nak tar­tot­ta be­fe­jez­ni ezt a ne­ga­tív utó­pi­át, amely tu­laj­don­kép­pen a szo­ci­a­liz­mus vi­lág­meg­vál­tó­nak hitt esz­mé­jé­ből vég­leg ki­áb­rán­dult em­ber csa­ló­dott­sá­gá­nak ter­mé­ke. Tö­ké­le­tes pró­zai ki­fe­je­zé­se an­nak, amit Il­­lyés Gyu­la egy mon­dat­ban írt le a zsar­nok­ság­ról. Bi­zo­nyá­ra ke­ve­sen tud­ják, hogy Orwell – még mint el­kö­te­le­zett szo­ci­a­lis­ta – el­ve­i­ért fegy­vert is fo­gott a spa­nyol pol­gár­há­bo­rú ide­jén, azon­ban lát­va a szo­ci­a­liz­must meg­le­he­tő­sen sza­ba­don ér­tel­me­ző elv­ba­rá­tai (köz­tük az ak­ko­ri­ban „bar­ce­lo­nai mé­szá­ros” be­ce­né­ven hír­hedt­té vált Gerő Er­nő) mű­kö­dé­sét, sür­gő­sen le­mon­dott a Franco-rendszer meg­dön­té­sé­ről és ha­za­u­ta­zott.
A mai ma­gyar va­ló­ság­ban élő po­li­ti­ka­i­lag ak­tív né­pes­sé­get per­sze in­kább az fog­lal­koz­tat­ja, hogy az orwelli pró­fé­cia vi­lág­kép­ét va­jon mi­kép­pen le­het­ne a mai köz­éle­ti hely­zet­re al­kal­maz­ni, ak­kép­pen meg­fe­lel­tet­ve egy­más­nak az egyes mo­tí­vu­mo­kat, hogy az a po­li­ti­kai el­len­fél­nek le­he­tő­leg mi­nél kel­le­met­le­nebb le­gyen. Egy Ki­rály Gá­bor ne­vű va­la­ki (nem azo­nos a vá­lo­ga­tott fo­ci­csa­pat ki­vá­ló ka­pu­sá­val) már ipar­ként űzi e tech­ni­kát, ő ugyan­is az Orwell ál­tal oly nagy­sze­rű­en ki­ta­lált és le­írt újbeszél nyel­vet és ter­mé­sze­te­sen ma­gát Nagy Test­vért pró­bál­ja va­la­mi­fé­le za­va­ros, akut gyű­lö­let­hul­lám­ról ta­nús­ko­dó be­teg lo­gi­ká­val Or­bán Vik­tor­ral kap­cso­lat­ba hoz­ni. A má­so­dik, ha­son­ló rög­esz­me­fut­ta­tá­so­kat tar­tal­ma­zó kö­te­te mi­na­pi meg­je­le­né­sé­ből pe­dig – Veér And­rás után sza­ba­don – már Ki­rály Gá­bor ál­la­po­tá­nak ko­moly rosszab­bo­dá­sá­ra kö­vet­kez­tet­he­tünk.
Nos, er­ről itt en­­nyi elég is lesz. Mi is meg­te­het­nénk most la­punk ha­sáb­ja­in, hogy vo­nunk egy jó kis Medgyessy-kormány – Nagy Test­vér pár­hu­za­mot, aki ugyan­is na­gyon akar, bár­mi­ből bár­mi­re tud as­­szo­ci­ál­ni. De nem ez a leg­fon­to­sabb. Orwell mű­ve­it nem po­li­ti­kai esz­köz­nek szán­ta, ha­nem örök­ér­vé­nyű fel­ki­ál­tó­jel­nek, el­ret­ten­tés­nek a jö­vő szá­má­ra, hogy ilyen „so­ha töb­bé ne tör­tén­hes­sen”. Az pe­dig még ér­de­ke­sebb lett vol­na, ha Orwell ír egy „1989”-et is, amely­ben a rend­szer­vál­tá­sok tör­té­ne­tét dol­goz­ta vol­na fel. Ha ma él­ne, biz­to­san nem hagy­na ki egy ilyen témagazdag ese­mény­sort. Ér­de­kes len­ne be­le­gon­dol­ni: mi len­ne most va­jon a bel­ső párt tag­ja­i­val? Mond­juk Ma­gyar­or­szá­gon. És a pro­lik­kal? (Lám, Orwell még nem tud­ta, hogy pro­liz­ni bi­zony nem po­li­ti­ka­i­lag kor­rekt do­log, a vég­ső re­mény­sé­get még­is ben­nük lát­ta.) Mi­vé len­né­nek az ál­lat­farm la­kói? A vá­la­szo­kat csak sejt­het­jük, de az egé­szen biz­tos, hogy egy ilyen re­gény sok­kal hát­bor­zon­ga­tóbb len­ne, mint ami­lyen az ere­de­ti volt.
Akit pe­dig a té­ma kö­ze­lebb­ről is ér­de­kel, me­le­gen ajánl­hat­juk a Ter­ror Há­za Mú­ze­um „Ki volt Ge­or­ge Orwell?” cí­mű idő­sza­ki ki­ál­lí­tá­sát, ahol az írót több ol­da­lá­ról is rész­le­te­sen meg­is­mer­het­jük: bő­sé­ges anya­got ta­lál­ha­tunk az író, a ha­di­tu­dó­sí­tó Orwell éle­té­ről, do­ku­men­tu­mok so­ka­sá­ga áll ren­del­ke­zés­re az egyéb­ként egye­te­met sem vég­zett és min­dig sze­gény sor­sú al­ko­tó mun­kás­sá­gá­ról.
Egy ilyen ki­ál­lí­tás so­ha­sem fe­les­le­ges. Orwell mű­ve­it ge­ne­rá­ci­ók so­ka­sá­ga kell, hogy meg­őriz­ze és to­vább­ad­ja, hogy az új nem­ze­dé­ke­ket meg­ta­nít­sa oko­san él­ni a sza­bad­sá­guk­kal, hogy min­dig ér­té­kel­jük és meg­őriz­zük azt, ami egy­elő­re a mi­énk, és hogy so­ha töb­bé ne szü­les­se­nek er­re a vi­lág­ra az egyen­lőb­bek­nél is egyen­lőb­bek.