A lesajnáló megközelítés sajnos jól jellemzi Magyarország megítélését. Nem múlik el hét, hogy ne érkezzék figyelmeztetés Budapest címére nemzetközi szervezetek és neves hitelminősítők részéről a gazdaságpolitikát illetően. Önmagáért beszél, hogy hazánkon kívül csak azon Görögország ellen indult túlzottdeficit-eljárás az EU-ban. Athén pedig csatlakozása óta minden szempontból az Unió fekete bárányának számít. S bár a „dák tigris” fenyegetése egyelőre tényleg nem jelent akut problémát, a sikeres szlovák államháztartási reform tükrében Mikulás Dzurinda nem teljesen alaptalanul pózol a térség éllovasának szerepében – helyettünk.
Hol vannak már azok az idők, amikor Kovács László aggódó tekintettel magyarázta, hogy a Fidesz ámokfutása után Magyarország tekintélyét Európa és Amerika szemében már csak a szocialisták szerezhetik vissza? Nem, nem csak arról van szó, hogy információink szerint az EU-országok hazánkba akkreditált diplomatái körében megrökönyödést váltott ki a brókerügy lehallgatási jegyzőkönyveinek megsemmisítése. Még csak arról sem, hogy az egyik nagy nyugati lap tudósítója nemrég tréfásan megjegyezte: „A kormány teljesítményét nézve a Fidesz legjobb fegyvere maga Gyurcsány”. Az már sokkal súlyosabban érinti érdekeinket, hogy ma ott tartunk: a magyar kormányt sehol sem veszik komolyan – akkor sem, ha valamely kérdésben véletlenül véleményt nyilvánít. Az ukrajnai fordulatban Litvánia is aktívabb szerepet vállalt nálunk, mi viszont egyetlen EU-tagállamként Janukovics mellett tettük le a voksot. Az MSZP-atlantizmus legfeljebb Aczél Endre aggódós-washingtonos-zorbánozós Népszabadság-vezércikkeiben fullad ki, miközben a kínai Politbüróban ott pihen Medgyessy Péter személyes ígérete, hogy Magyarország támogatja majd az EU-ban a Kína elleni fegyverembargó feloldását – az amerikai reláció nagy örömére.
Az Orbán-kormány nemzetpolitikai megfontolásból valóban felvállalt konfliktusokat, de azt kiszámíthatóan és következetesen tette. Rájöttek erre szomszédaink is, pedig az elmúlt ötven évben nemigen voltak hozzászokva az érzéshez. A diplomácia olyan műfaj, ahol csak a kitartó ellenfél számíthat respektre. Márpedig annál alázóbbat nem mondhatunk szoclib „szakértőinkről”, minthogy a Fidesz még ellenzékben is több respektet élvez Pozsonyban és Bukarestben, mint ők kormányon. Pedig ez a helyzet. S 2006-hoz közeledve még inkább így lesz.