OFFLINE | intro | vezér
Ő és mi
(2005. augusztus)
Fesztiválok időszaka. A ragyogó napsütésben már az sem zaklat fel igazán, hogy dr. Devánszkiné Molnár Katalin nem indul el a XVII.-ben.

Augusztus a koktélok, egyben Medgyessy Péter országgyűlési képviselő hónapja. Amikor lazuló jómunkásemberként csak az érdekel, hogy mondjuk holnap van-e elég pénzem, hogy elmenjek bulizni, és mondjuk meg tudjam venni azt a kólát, vagy azt a pohár bort, vagy azt a whiskyt, amit szeretnék. Fiatal vagyok, egészséges és szép. Nagyjából olyan, mint Tornóczky Anita, csak fiúban.
Tegyük fel, hogy elmentem idén az EFOTT-ra. És akkor mit kapok a rajnai olaszrizlingem mellé? Na mit? Az MSZP szóróanyagaként egy nagy Szekeres Imrét az arcomba. Nini, az ember, aki nem látott még olyant az elmúlt 15 évben, hogy valaki a közügyekért dolgozik. Akkor nyilván magánemberként van jelen. De miért beszél közügyekről? Ő akar az első lenni, aki tesz? Meg egyébként is kilóg a közönség soraiból, egy kissé már öregecskedő, öregeskedő, olyan, aki látta közelről Kádár Jánost. Már majdnem kicsúszott a számon, hogy megérdemelnénk egy fiatalabbat, amikor látom, hogy Gyurcsány is itt van. Így már rendben.
Szóval az ismert elvárások szerint elengednénk magunkat, erre idejönnek ingujjban és elmondják… Úgy látszik, a Sziget hasonlóan megkerülhetetlen helyszín potentátjaink számára. Különösen, ha az ember sportminiszter. Vagy miniszterelnök. Vagy épp ebben a sorrendben. A szigetelő törzsközönség a felső középréteget reprezentáló fiatalokra épül (napijegy öt, hetijegy húszezer). Túlnyomó többségük pedig – ha már választaniuk kell – Fidesz-szimpatizáns. Erre ez a „felelős hazafi” idén három napon keresztül szórakoztatna minket a Hajógyárin. Haknizik: Sport Sziget, Wan2, Hegyalja Fesztivál. A derék vezető mindenhova elmegy, ahová nem hívják.
Tavaly novemberben történt. A Magyar Narancs születésnapi partiján az A38 hajón a lap törzsgárdája, a holdudvar plusz Gerendai Károly (a kapcsolat) azt hitték, hogy maguk lesznek. Jól érezték magukat, ettek, ittak, ittak, csocsóztak. Mígnem váratlanul felbukkant a rongylábkirály. Úgy érezte, érzi a pályát. Karon fogta Györgyit, letegezte, majd bemutatkozott: Gyurcsány Ferenc. Az áldozat így emlékszik vissza: „Aztán mintegy megérdemelt büntetésként magával cibált, mentem nyilván magamtól is, mentem hát, mit tehettem volna? Nem táncolok, hajtogattam rendületlen, nem táncolok. …”
Mi sem táncolnánk miniszterelnök úr, ne velünk tessék szórakozni!



Kapcsolódó letölthető archív fájlok:
UFi 2005. augusztus (1239 kbyte)


Így tetszett a cikk:
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10

Felhasználónév: Jelszó:
Ha hozzá szeretne szólni regisztrált felhasználóként a felsorolt témákhoz,
de még nem regisztrált, kattintson ide!
ÚJ ÜZENET    

A hozzászóló neve
(nem regisztrált felhasználó esetén):    
Az üzenet tárgya:    
Az üzenet szövege:    
  

Szóljon hozzá a fórumban!

Szeptembertől Reakció néven jelenik meg az UFi. Mi a véleménye az új címről?
Az UFi jobb volt
Tetszik, de az UFi is jó volt
A Reakció jobb cím
Egyik sem tetszik
A szavazás állása
   Vadász János
   Népszabadság
   Wass Albertről
   Pörzsölő szeretet
   Lendületben a reakció
   Városba zárva
   
   
    Yann Martel: Pi éle­te
    Más a lelkem
    Érdekvédők
    Éles váltás
    Egy õszinte hang

    Kizökkent az idő
    Tisza István és az elsõ világháború
    Wass Albertről
    Pörzsölő szeretet
    „A két Huszár”