OFFLINE | múltidéző |
Hatvan éve magyar civilek százezreit deportálták
Ártatlan bűnösök
(2005. augusztus)
Emlékezni… Az emberi lét kiváltságai közé tartozik, hogy képesek vagyunk tudatunkban megőrizni a múltat, a már megtörtént eseményeket, és képesek vagyunk tanulságot levonni mindabból, amit mi, vagy őseink átéltek. Veszélyes képesség ez mindazok szemében, akik a múlt bűneit eltitkolnák, vagy épp végleg eltörölnék. Emlékezzünk: idén hatvan éve, a háború befejezésével párhuzamosan kezdték meg a magyar civilek elhurcolását a Szovjetunió munkatáboraiba.

Különbséget kell tennünk a „szimpla” hadifogolytáborok és a gulagok között. Előbbiek főleg az Uralig terjedtek, utóbbiak viszont távoli szibériai szigeteken is működtek, elképesztő körülmények között. GULAG: Glavnoje Upravlenyije Lagerej, vagyis lágerirányító hatóság, ezt jelenti az orosz mozaikszó. Ide főleg a politikai okokból elítéltek kerültek. Az anyagi zsákmányon és a jogszerű jóvátételen túl a Szovjetunió munkaerőhiányát is a legyőzött országok polgáraiból igyekezett feltölteni, de a pacifikálás és a megtorlás is tömeges elhurcolásba torkollott. Stark Tamás történész szerint a szovjet hatóságok tervszámokkal érkeztek hazánkba, de dokumentumok alapján arra következtethetünk, hogy az elhurcolások hátterében a munkaerő-szükséglet kielégítésén túl, bizony ott volt a kollektív büntetés szándéka is. Ősi szokása ez a birodalmaknak, elég csak a babiloniak, a törökök tevékenységére utalnunk. A felvilágosult huszadik században folytatódott a gonosz hagyomány, a diktatúrákban még inkább tömegesítették a deportálásokat. Magyarországon az elhurcolások két hullámban történtek. Az elsőre közvetlenül a hadműveletek után került sor. Egy-egy település elfoglalása után két-három nappal a szovjetek rendszerint romeltakarítás ürügyén gyűjtötték össze és vitték el az embereket. A második, szervezettebb hullám egy-két hónappal ezután kezdődött. A kollaboráns magyar kommunisták egyszerűen hadifoglyoknak nevezték az elhurcoltakat, nem téve különbséget civil és katona között. És hogy mi volt a deportálások magyarázata? „A vájná az vájná” azaz a háború az háború, mondta Rákosi elvtárs 1947-ben a debreceni hadifogolytábor megtekintése előtt. Tehát a kommunista logika szerint ártatlan emberek munkatáborba vitele a háború természetes következményének számít. Az áldozatokon és a túlélőkön mindmáig rajta maradt a „hadifogoly” címke.

Úton
Jack Kerouac épp ezekben az években írta meg Úton című regényét az Egyesült Államokban kóborló korai hippikről, akik céltalan bolyongásaik során, két füvezés között néha marxista vitákat folytatnak. Létük elviselhető könnyűsége szöges-drótos ellentétben állt azzal, hogy ugyanekkor, egy másik kontinensen hasonló eszmék nevében szállították a foglyok tömegeit az orosz sztyeppékre. Érdemes a viszszaemlékezésekből idézni: Szekeres Imre Gyula a háború után került vissza otthonába. Hálát adva a sorsnak újra elkezdett dolgozni. Hosszú hónapok után rendelték be kivizsgálásra a szovjet hatóságok, azt ígérvén, hogy két nap után visszamehet dolgozni. A katonai hatóság végül kihirdette az ítéletet: „Nem hittem a fülemnek. Tizenöt év javító-nevelő munkatábor.

A Gulagban a hadifoglyokat összeeresztették a köztörvényes bűnözőkkel, akik kiváltságos helyzetben voltak

Magyarázatképpen hozzáfűzték, hogy a plusz öt évet azért kellett hozzáadni, mert bebizonyosodott, hogy hazatérésem után aktívan hozzákezdtem a szervezkedéshez. Ez a »szervezkedés« abból állt, hogy egy ismerősöm szüleinek nyílt postai lapot küldtem azzal az értesítéssel, hogy fiuk él, egészséges és úton van hazafelé” – írja Szekeres. A tehervagon Románián keresztül vitte őt a gulag felé. Fábián Margit vagyonosabb polgárcsalád leánya volt. Abaújszántói otthonából azért kellett fogságba mennie, mert egy, korábban a nácikkal, majd utána a szovjetekkel kollaboráló magyar megfenyegette apját, hogy kivégzik őt, ha nem adja át lányait a katonáknak. Az ígért háromnapi malenkij robotból két és fél év kényszermunkatábor lett. A nőket is marhavagonban szállították a téli fagyban: „Be volt szerelve egy kis dobkályha, azzal fűtöttünk, és azon is tudtunk főzni. Nagyon nehéz volt, mert ahányszor zökkent egyet a vonat, kilöttyent az étel a tányérból. Ilyenkor élelem nélkül maradtunk egy időre. Illemhely persze nem volt: csak egy kerek lyukat vágtak a padlóba, amíg az egyikünk a dolgát végezte, a többiek, ahogy tudtak, elfordultak” – emlékezik vissza Fábián Margit. A szovjeteknek csak a létszám megléte volt a fontos, így megtörténhetett, hogy utcán bámészkodó suhancokat, vagy dolgukat végző román vasúti munkásokat csaptak hozzá a transzportokhoz. Egy szemtanú így mondta el egy vonatról megszökő fogoly pótlásának történetét: „Ott állt egy ember a kisfiával, várakoztak egy szekéren. Az orosz katona odaszaladt, lerántotta őket a kocsiról, mindkettőjüket bevágta egy vagonba. Az ember úgy ordított, hogy rossz volt hallgatni: – Vigyenek akárhová, nem bánom, de a gyereket engedjék el, hadd hajthassa haza a fogatot. A feleségem soha nem fogja megtudni, hová lettünk! – Nem hallgattak rá. Vitték.” Ez persze csak három kiragadott példa a több százezernyi elvitt ember sorsa közül, de jelzik a fogságba esés véletlenszerűségét, a szovjetek malenkij robotos hitegetését és a marhavagonban történő utazás kegyetlenségét, amelyek általánosan jellemezték a „hadifoglyok” helyzetét.

Élet és halál a táborokban
A beérkező foglyok orvosi vizsgálaton és fertőtlenítésen estek át. Karjukat, combjukat megtapogatva döntötték el, hogy elég erős-e a bányamunkára, vagy csak konyhai-mezei munkára képes. Fabarakkok, deszkapriccsek váltak a száműzöttek otthonává és ágyává, ahol rendre járványok (pl.: tífusz) törtek ki. Bár voltak tábori kórházak, az orvosi ellátás minimális eredményeket tudott csak elérni. Fábián Margit azt mondja, orvost nem is látott, ehelyett rabtársa, egy rakamazi állatorvos állt be gyógyítani. A foglyok erőnlétét rendszeresen ellenőrizték, ha állapotuk változott, akkor nehezebb vagy könnyebb munkára irányították át őket. Szekeres Imre Gyula leírásából kiderül, milyen lehetett a sarkköri lágerek „hangulata”: „A távolból látszottak már a szénbányák aknatornyai, a tornyok felső végében egy hatalmas kerék balra-jobbra forgott sebesen. Sok hatalmas épület is kirajzolódott a hórengetegből. A magas drótkerítések mellett fatornyok voltak, ahol őrök álltak bundában. A dermesztő csendbe itt-ott gőzsíp hasított bele. Talán műszakváltás van éppen, vagy csak időt jelez. Távol az úttól gőz száll fel a magasba az épületekből. Ez is jelzi, milyen hideg lehet. A hó befed mindent, még az egyszintes épületeket is. Ezért nem láttam eleinte semmit a városból.” A messzi északi gulágok lakóinak életét igencsak megkeserítette az időjárás: a hőmérséklet télen nemegyszer megközelítette a mínusz 40 fokot, de még ennél is rosszabb volt az állandó szél, a purga, melynek viharos lökései az extrém hideggel párosulva jéggé fagyasztották a szabadban rekedő embereket. A napi 10-14 órányi megfeszített munka, az ócska, egyhangú koszt, az embertelen életkörülmények sorra tizedelték a lágerek lakóit, a valóban megtörtént rémtörténetek leírásai könyveket tehetnének ki. Sőt, a Gulagban a hadifoglyokat összeeresztették a köztörvényes bűnözőkkel, akik kiváltságos helyzetben voltak, őket bízták meg a „nép ellenségeinek”, vagyis a politikai foglyoknak a megsemmisítésével, megkínzásával. A többszörösen elítélt gyilkosok, rablók általában nem dolgoztak, a piti tolvajok, a „lakájok” a szolgálatukban álltak. A délebbi orosz területeken élők kicsit szerencsésebben jártak. A nyári hónapokban, mezei munkát végezve a fogság legenyhébb változata jutott nekik osztályrészül. „Szorgalmasan dolgoztunk a földeken, aztán Bauerné, egy szántói asszony mondta: bolondok leszünk ezt csinálni, inkább ássunk egy gödröt, abba rakjuk bele az összes palántát! Így is tettünk. Amikor a felügyelő messze járt, akkor meg leheveredtünk a szántóföldre, pihentünk” – emlékezik Fábián Margit. Érdekes, hogy a különböző visszaemlékezések egybehangzóan azt állítják, a helybeli oroszok és a lágerlakók életszínvonala között szinte nem is volt különbség. Volt, hogy a lágerlakók kenyéradagjaikat a falusiak gyümölcseire cserélték, mivel az utóbbiaknak kenyér sem jutott. Az orosz néppel azt is elhitették, azért vannak itt a foglyok, hogy elegyék előlük az ételt, mert ők otthon éheznek. Máshol az történt, hogy amikor az Európában elszocializált szalongarnitúrát kirakták a vagonból, odavonult az egész környékről a nép, hogy megnézhesse. Tülekedtek, hogy mindenki ülhessen benne pár percet. „Látszott az arcukon, hogy először láttak olyat, először ülnek fotelben. Aztán rájöttek, hogy ruganyos, elkezdtek rajta ugrálni. Végül már mindenki ugrált rajta”. Panem et circensem, szovjet módra.

Felelős magyar minisztérium
A magyar pártok 1945-től központi politikai kérdéssé tették a hadifoglyok ügyét, amit még a kommunisták is megpróbáltak meglovagolni. A Szövetséges Ellenőrző Bizottság a Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetségének szervezését erőltette – nem nagy sikerrel. Ugyanis a szövetség vezetőinek célkitűzése „…a szovjet nép ismerete és megbecsülése alapján a közös élmény egybekapcsolásával ők (ti. a volt foglyok) legyenek az élén annak a törekvésnek, hogy a hatalmas Szovjetunióval… a jó viszonyt még szorosabbra fűzzük” – érthetően kevés embert vonzott, írja tanulmányában Stark Tamás. A párizsi békeszerződés szerint „1. A magyar hadifoglyok, mihelyt lehetséges, hazaszállítandók a hadifoglyokat visszatartó egyes hatalmak és Magyarország között erre vonatkozólag kötött megállapodások szerint. 2. Mindennemű költséget, beleértve a hazaszállításban lévő magyar hadifoglyok fenntartási költségeit…, amelyeket az érdekelt szövetséges… állapít meg…, a magyar kormány képvisel.” Tehát a magyar kormány és a Szovjetunió között kellett volna egy hadifogoly-egyezményt kötni, ami azonban a kommunisták teljes hazai hatalomátvétele után lekerült a napirendről. Csak egy tervezet készült el, amit soha nem fogadtak el. 1948 novemberében a kormányzat a hadifogolykérdést hivatalosan megoldottnak tekintette, mondván, akkorra már csak a szovjet hatóságok által elítélt háborús bűnösök maradtak kint. Azok, akik valamilyen módon túlélték a Gulagot, életre szóló bélyeget viseltek magukon, mind fizikai, mind lelki értelemben. Évtizedekig nem beszélhettek kisiklott sorsukról, még családi körben is csak elfojtott félmondatokból rakhatták össze a fiatalabbak, mi történt szüleikkel, nagyszüleikkel. Testükön viselték az éhezések, betegségek, kínzások nyomait, miközben lelkükben kellett feldolgozniuk a velük megesett végtelen igazságtalanságot.
(Az adatközlésekért köszönet illeti a gulag.hu-t szerkesztő Tóth Istvánt!)


Sorsok - számokban

Már 1944-től elkezdődtek, de főleg 1945-46-ban váltak tömegessé a deportálások. A KSH 1946-os jelentésében összesen 600 ezerre becsülte a szovjet fogságba esett magyarok számát. Ebből kimaradtak az elhurcolt erdélyi magyarok és magyarországi németek, így a valós adatok 50-100 ezer fővel meghaladhatják a KSH-ét. Fomin és Galickij orosz kutatók szerint a háború idején a Szovjetunió területén 513 767 hadifogoly volt, és e foglyokhoz hozzászámítandó 136 ezer olyan személy, aki még nyilvántartásba vétele előtt meghalt.
A Külügyminisztérium 1945 végi listája alapján az összes fogoly közül
94 783 személy volt civil, de ebből is hiányozhatnak az erdélyiek és a németek, valamint a később elvitt személyek is. A civilek összlétszáma így 200 ezerre tehető, ami az összes elhurcolt mintegy egyharmada.
Szovjet előírások szerint a foglyok napi fejadagja 600-700 gr kenyér-kétszersült, 90 gr árpakása, 600 gr burgonya és zöldség, 40 gr hús, 120 gr hal, 20 gr cukor volt. Magyar foglyok visszaemlékezései ennél lényegesen kisebb, 200-300 grammos adagokról is szólnak.
A hazaszállított foglyokat 1946 júniusától regisztrálták hitelt érdemlő módon. Az addig érkezettek számát a források 100-150 ezer közé teszik. 1946-48 között 202 ezren, 1949-51 között mintegy 20-25 ezren tértek vissza. Az 1951 után hazaszállítottak pontos száma nem ismert. 1953-55 novembere között mintegy háromezer magyar rabot szállítottak haza. Magyar források alapján a visszatérők összlétszáma mintegy 330-380 ezer főre tehető. A foglyok és a visszatérők száma közötti 270-370 ezres hiány tükrözi hitelesen a szovjet táborvilágban, illetve az oda vezető úton elpusztult magyarok számát, figyelembe véve azt a tényt, hogy az átmenőtáborokban és a kiszállítás közben elhunytakat nem regisztrálták.
Ötvennyolc – ez volt a szovjet BTK hírhedt paragrafusa, amely a diktatúra jogi alapját jelentette. Érdemes idézni belőle: 1. ellenforradalmi minden olyan cselekvés (vagy nem cselekvés (tétlenség), amely a hatalom gyengítésére irányul. A 4. bekezdés a nemzetközi burzsoázia segítéséért büntetett, a hatodik bekezdés a kémkedésért (ebbe bármi belefért, még egy rosszul feltett kérdés is). Hetedik bekezdés: az ipar, közlekedés, kereskedelem, pénzforgalom és szövetkezetek tevékenységének aláásása (ezt a bekezdést a 30-as években szélesen alkalmazták és a „kártékonyság” bélyeggel egyszerűsítettek le). 10. „Propaganda vagy agitáció, amely felhívást tartalmaz magában a szovjet hatalom megdöntésére, aláásására, gyöngítésére... ezzel egyenlő ilyesfajta irodalom terjesztése, előállítása, vagy tárolása.” Ennek a büntetésnek békeidőben csak az alsó határa volt megszabva, a felsőt nem korlátozták (!). A tizenkettedik bekezdés leginkább az állampolgárok lelkiismeretét érintette: ez a fentebb felsorolt cselekmények nem bejelentéséről szólt. A tizennegyedik bekezdés megtorolt bármilyen, „bizonyos kötelezettségek mulasztását, vagy ezeknek felületes végrehajtását” – és akár kivégzéssel is büntethető volt.



Kapcsolódó letölthető archív fájlok:
UFi 2005. augusztus (1239 kbyte)


Így tetszett a cikk:
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10

Felhasználónév: Jelszó:
Ha hozzá szeretne szólni regisztrált felhasználóként a felsorolt témákhoz,
de még nem regisztrált, kattintson ide!
ÚJ ÜZENET    

A hozzászóló neve
(nem regisztrált felhasználó esetén):    
Az üzenet tárgya:    
Az üzenet szövege:    
  

Szóljon hozzá a fórumban!

  #3: mmami (2007. -0. 6-. 25: 1)  

Keresem Paunoch(katonakönyvében elírás alapján Baunoch)Pált szül 1818 Bp,1944 okt 01 -én vezényelték el az országból gyalogos katonaként Tolnáról,Felesége még ma is várja haza.Ha valaki bármi infót tud róla hálával köszönjűk.

  
  Válaszok struktúrája


  #2: _Rajcsányi Gellért (2005. -0. 8-. 30: 1)  

Tisztelt Marek! Valószínűleg kihalásos úton teheti túl magát az ország "ezek elvtársain", mert nem "teccettek forradalmat csinálni", szerencsére -vagy- sajnos.

R.G., a cikk szerzője

  
  Válaszok struktúrája


  #1: Marek (2005. -0. 8-. 24: 1)  

Ezek Eltársait 1990 után már másodszor jutatták kormányra! Mitcsináljanak még, hogy örökre eltünjenek a színről?!!??

  
  Válaszok struktúrája


Szeptembertől Reakció néven jelenik meg az UFi. Mi a véleménye az új címről?
Az UFi jobb volt
Tetszik, de az UFi is jó volt
A Reakció jobb cím
Egyik sem tetszik
A szavazás állása
   Vadász János
   Népszabadság
   Wass Albertről
   Pörzsölő szeretet
   Lendületben a reakció
   Városba zárva
   
   
    Yann Martel: Pi éle­te
    Más a lelkem
    Érdekvédők
    Éles váltás
    Egy õszinte hang

    Kizökkent az idő
    Wass Albertről
    Pörzsölő szeretet
    Tisza István és az elsõ világháború
    „A két Huszár”