Van ugye az a pedagógusok körében igencsak népszerű, óvatoskodó vélekedés, hogy óvodáskori zenei élményt a Kaláka zenekar, Bojtorján, Halász Judit kijelölte háromszögbe kell koncentrálni. A helikoffer, meg a fakatona biztosan nem árt. Igaz. A muzikálisabb kísérleti alany nálunk fejből ismeri Bőrönd Ödöntől Jonatán kapitányig az összes szöveget, de csak kérésre prezentálja. Némileg érthető az apátia, ha az óvodában érkezéskor, a reggeli alatt és a délutáni hejcsi előtt is ez megy. Kábé olyan, mint nekünk tavaly a Dragostea Din Tei. Ezért finom bővítésbe kezdtünk. Első lépésben a Makámmal próbálkoztunk. Kicsit lendületesebb, valamivel egzotikusabb. Aztán jött a nagy áttörés. Kettős siker. Elsőként egy számomra szponzorációs céllal átadott Eszterlövészek nevű, méltán elfeledett formáció nótája lett siker a gyerekeknél. A tojásos nokedli című slágert harsogják a játszótéren, tojásos nokedlit főznek homokból, és ha a nóta bármely kulcs-szavát (saláta, pizza, kínai, stb.) meghallják, azonnal elindul bennük a wurlitzer. A slágerlistájuk második helyezettje a Kistehén Tánczenekar Szájbergyerek című alkotása. Itt a nosztalgikus kötődés (már ha beszélhetünk öt éves kor táján ilyesmiről) tapintható, tekintettel arra, hogy G. gyereknek két és öt éves kora között volt egy kacsája, melyet nem szívesen mutogatott, inkább dédelgetett. A Kistehén alakuló kultuszát akkor kellett leállítani, amikor a „ne piszkálj azzal a hülye bottal, úgysem leszek karácsonyi dísz a fán” féle szövegek is rögzülni kezdtek. Bár a kellően gyermekded nótákkal sikerült a porontyoknak némi respektet kiváltani a haveri körben, azért a fültanú szülői kör kicsit furcsán kezdett nézni. És mondd, apukád is ismeri? – Ismeri. Égtem.
Jobban átgondolva a dolgot nem is annyira ciki. Belekukkantva a gyermektársadalom tarisznyájába, azért kiderül, mit hoz a többség otthonról. Például ügyesen lenyomoztam G. gyerek segítségével: a verekedős kisfiútól tanulta, hogy „én vagyok itt a numera király". Rövid, ám annál mélyebb interjúm nyomán kiderült, hogy hírhozóm szerint a numera, az pont olyan, mint a Mátyás király csak itt épp más a neve.
További kereső kifejezéseket bedobva egy másik területre is átkalandoztunk. Rádió, tévé, hírek. Gyermekeink tulajdonképpen – ha lehet ezt mondani – a Kulcsár Attila fémjelezte K&H-sztorin nőttek fel. Húzódik egy ideje. Nem kis munkámba került míg elmagyaráztam, hogy mi a szabad láb (szabadlábon védekezhet) és mi a szabadrúgás, illetve, hogy a kettőnek semmi köze egymáshoz. Amikor nekik szegeztem a kérdést, hogy ki is valójában a nevezett álbróker, G. gyerek perfekt választ adott: aki „lopkodta a pénz, vissza a börtönbe”. Amióta egyszer összetévesztették Gyurcsányt Orbánnal (ugye mind a kettőről nap mint nap hallottak, ki tudja megjegyezni, melyik melyik) – politikáról nem nagyon beszélünk. Medgyessyről is csak annyit tudtak, hogy egy miniszterelnök, aki nem nagyon okos és csak most tanul jól beszélni. A politika világába azért nem merülünk mélyebbre, mert számukra meglehetősen idegesítő lehet, hogy amikor öltönyös bácsik jönnek, mennek és jattolnak, akkor a papa lekussoltatja őket. Amikor meg jönnének az érdekes helikopterek, tankok, és egyéb „szuper műszerek”, akkor meg elkapcsol. Azért az igyekezetük egészen megható, ahogyan a 101 kiskutyán edződött, 3.0-ás világlátásukkal találgatják a képernyőn parádézó öltönyösről, hogy akkor ő most jó vagy rossz.
Egyébként marha nehéz bemérni, hogy milyen tudás lakozik egy-egy kis koponyában. A gombok, kapcsolók és mutatók iránti vonzalom hamar megmagyarázta A. gyerek dilemmáját, hogy akkor űrhajós legyen vagy buszvezető. Lévén, hogy buszvezető szakirodalomnak híján vagyunk, Farkas Berci viszont szerepelt valami XX. századdal foglalkozó képes díszkiadványunkban, az előbbi irányába kezd kilendülni a mérleg nyelve. Az 1980-as évet taglaló oldalon el is szakadt a papír, mindegy. Minekutána a Közlekedési Múzeumban már többször megnéztük azt az űrkapszulát, amiben a magyar kozmonauta visszatért, és hoszszú kihagyás után nemrég ismét fellőtték a Columbia űrrepülőt, viszont a legutóbbi buszozásunk alkalmával beszólt a pilóta, hogy vigyem onnan a gyereket, mert nem lát ki jobbra, titkon én is az űrhajózását kezdtem ambicionálni.
Azt azonban nem gondoltam, hogy egyik barkóbázásunk alkalmával a győzelem kapujában feladni kényszerülök a játékot. Gondoltam én már mindenre, Frakkra, Perditára, még Marcipán fiamra is a Pityke őrmesterből, de valahogy fel sem merült annak a négylábú emlősnek a neve, akit az oroszok elsőként lőttek ki az űrbe (Lajka – a szerk.).