OFFLINE | múltidéző |
Gratz Gusztáv 1875–1946
Gazdaság, etika, politika
(2005. szeptember)
1945 májusának elején Parragi György öklével egy német hadifogoly arcába vágott. Ez alkalmasint nem vet jó fényt a Magyar Nemzet egykori munkatársára; enyhítő körülménynek számíthat talán, hogy saját, tizennégy hónapi szenvedéseinek emléke tüzelte, s hogy egyik sorstársa megalázásáért kívánt elégtételt venni.

Az ütés után ennyit mondott a fogolynak, aki nem sokkal korábban még Rapportführer volt: „Ezt Gratz Gusztávnak, a volt magyar külügyminiszternek adott pofonért kaptad.”
Az első pofon története ez: „Nyolcórás utazás után megállt a vonat Mauthausenben. Hogy hová kerültünk, azt azonnal megtudtuk az állomáson. Csoportunk vezetésére Gratz Gusztávot kértük fel. Amikor a vonatból kicihelődtünk, Gratz Gusztáv tisztességtudóan, hetvenéves ősz fejének minden emberi méltóságával odaállt élünkön a reánk várakozó mauthauseni SS-ek parancsnoka, egy fiatal, kihívó, pökhendi arcú SS-tiszt elé, és illő hangon megkérdezte tőle, hol sorakozzunk fel. Válasz helyett a nyurga, halálfejes fiatalember fekete kesztyűjét vágta bele teljes erővel Gratz Gusztáv arcába. Soha embert ennyire magasrendűen nem láttam embernek, mint Gratz Gusztávot e brutális pillanatban. Nyugodt mozdulattal igazította meg félrecsúszott szemüvegét, és mintha semmi sem történt volna, elvezetett bennünket oda, ahol a legtöbb SS gyülekezett. Nekem viszont a sok pofon közül, amelyet Mauthausenben kaptam, és amelyek közül nem egy vérbeborította az arcomat és feltépte az ajkamat, egy sem fájt és sajgott úgy, mint az, amit Gratz Gusztáv kapott helyettünk és a mi nevünkben.”

Bársonyszék és priccs
Gratz a gazdaság, a jogtudomány és – Pulszky Ágost tanítványaként – a jogbölcselet felől érkezett a politikába. A német eredetű evangélikus család sarja – édesapja lelkész volt a szepességi Gölnicbányán – a kolozsvári, majd a fővárosi egyetemen tanult; Budapesten lett államtudományi doktor. Praktikus és érzelmi okokból egyaránt kárhoztatta a korszak gazdasági berendezkedését, s az általános választójog gondolatát népszerűsítette. A századfordulón a Társadalomtudományi Társaság alapítói között találjuk, a szociológiát Magyarországon meghonosító Huszadik Századnak pedig az első főszerkesztője lett. E folyóirathoz ma inkább a Jászi Oszkár nevét szokás társítani, s talán a Társaságról is kevesen asszociálnak Gratzra, 1905–1906-ban, a darabontkormány alkotmányellenes kinevezése és a nemzeti ellenállás idején ugyanis szakadás következett be a tagságban és a folyóirat munkatársi körében. Amely a szerkesztői posztjáról már korábban lemondott Gratznak és elvbarátainak távozásával végződött. 1989 előtt szokás volt rajtuk elverni a port – mint a korábban Jászival közösen vállalt eszmék árulóin. Újabban azt fejtegetik, hogy Gratz eredendő konzervativizmusa miatt fordult szembe a radikális és szocialista maggal, s lett a nemzeti ellenzékből mégiscsak kinevezett kormány támogatójává. A döntő szempont azonban az lehetett, hogy Gratz a magyar alkotmányosságot akarta védeni – a gazdasági szabadság kiteljesítéséért csak egy, a függetlenségének minden elemét őrző államban kívánt dolgozni.
Tény viszont, amit utóbb egykori barátai fölróttak neki: a kilépés után pályája fölívelt. 1906-től parlamenti képviselő, 1912-től a Gyáriparosok Országos Szövetsége elnöke, 1917-ben osztályfőnök a közös külügyminisztériumban, s nemzetközi tárgyalások – Breszt-Litovszk, Bukarest – fontos résztvevője. Kétszer vállalt miniszterséget; előbb pénzügyminisztere volt az uralkodó által a választójog kiterjesztésének feladatával 1917-ben kinevezett Esterházy-kormánynak, majd Teleki Pál első korszakában lett külügyminiszter, illetve – tárca nélküli miniszterként – hozzá tartoztak a nemzeti kisebbségek ügyei is. Posztjairól IV. Károly első visszatérési kísérlete idején mondott le. A második kísérlet során a király mellé állt – bár nem sok sikert jósolt az akciónak –, ezért utóbb a legitimista vezérférfiakkal együtt egy ideig őt is fogságban tartották. Csak évek múlva tért vissza a politikai életbe. Újra képviselő lett, a kormányt – Bethlen Istvánt – támogatta. A húszas–harmincas években a Külügyi Szemle szerkesztőbizottsági elnökeként, a Magyarországi Német Népművelődési Egylet vezetőjeként, tekintélyes gazdasági szakembereként és közíróként is jelentős közéleti szereplőnek bizonyult.

Elvek, művek
Azzal, hogy 1921-ben önként mondott le a miniszterségről, talán már meg is dől Vámbéry Rusztem Gratz-kritikájának egyik fő érve: Vámbéry, egykori barátjának a radikálisoktól való elszakadását karriervággyal és erkölcsi nihillel magyarázta. Ezt az ítéletet cáfolja az, amit Gratz jóval később, egyik volt minisztertársáról, Vass Józsefről megemlékezve írt a helyzetről, amelybe a király hazajövetele idején került: „Én abban a nézetben voltam, hogy erkölcsi kötelessége ellen vét az, aki a kormányban marad, amikor arról van meggyőződve, hogy egy, az ország jövője szempontjából döntő jelentőségűnek ítélt kérdésben ellentét áll fenn közötte és a kormány többi tagja között. A kormányban lenni nem kell – mondtam –, becsületes embernek megmaradni azonban igen is kell, én tehát félreállok, amivel senkiben kárt nem teszek.” Vass az ezzel ellentétes álláspontot képviselte: „…az ország szolgálatában megmaradni a legfőbb erkölcsi kötelesség”, az „erkölcsi hiúság” pedig az egyéni önzés egy neme.
Gratz a politikai és gazdasági liberalizmus híve volt. Nem tagadta, hogy az eszme népszerűségvesztéséhez magukat liberálisnak valló politikusok és pártok működése is hozzájárult, valamint hogy bizonyos rendszerek azt a tévhitet kelthetik, mely szerint a liberalizmus azonos volna egy-egy osztály – a középosztály, a nagytőke – érdekeivel. Valójában a liberalizmus a tőke és a munka szabadságára épül, és nem tűri el az állam vagy a politikai csoportok beavatkozását, továbbá ellentétes a hatalmon lévők különérdekeinek érvényesítésével; mindig az összességet kell szolgálnia. Gratz már olyan mértékű beavatkozást is tűrhetetlennek tartott, amilyen az 1918. októberi forradalom nyomán bekövetkezett. 1919-ben tagja lett a bécsi Antibolsevista Komiténak, utóbb ő szerkesztette az 1921-ben megjelent, A bolsevizmus Magyarországon című reprezentatív kiadványt. Történettudósi szemléletében lényeges elem a diktatúrák elutasítása. Két terjedelmesebb, még életében megjelent monográfiájában a dualizmus és a forradalmak korát tekintette át, nem egy helyütt aprólékos adatgyűjtés után; munkái középpontjába, ahol lehetett, a gazdasági kérdéseket állította. Az eseményeket, folyamatokat nemegyszer a történelmi személyiségek alkatából magyarázta. Ez furcsa kettőséget ad műveinek: remek politikai portrékat is olvashatunk bennük, de például 1918–1919 kapcsán olykor a közvélekedésben élő „ismereteket” próbálta tudományos alapokra helyezni. A maga korában még jelentősebbnek bizonyult a szintén az ő szerkesztésében megjelent Ungarisches Wirtschafts-Jahrbuch című gazdasági évkönyv, amelyben Nyugat-Európát igyekezett tájékoztatni az itthoni állapotokról.

Erkölcs és érdek
Figyelme a gazdaság mellett kitüntetetten a külpolitikára, illetve e két terület összefüggéseire irányult. Meggyőződése szerint a Monarchia korszakából a magyar elit külpolitikai tájékozatlanságot örökölt. Ügyelni kell arra, hogy a politika a nemzet érdekeit képviselje, mert ez az érdek sokszor a nemzet puszta léte. „A háborúk rendszerint nem abból keletkeznek, hogy az egyik fél megtámad, a másik pedig megvéd valami kétségbevonhatatlan igazságot. Történeti fejlemények jogosultságát vagy jogosulatlanságát nem annak a pár eseménynek szemszögéből lehet megítélni, amely a háborút közvetlenül megelőzte. A robbanásokat végeredményben nem a gyújtózsinór okozza, hanem a valahol felhalmozott robbanóanyag.” Bizonyára vannak, akik ezt túlságosan pragmatikus álláspontnak tartják. A Gratz emlegette nemzeti érdek viszont levezethető az erkölcsi elvekből – a nemzetnek számára normatív jelentése van. Nyilván ez az egyik oka annak, hogy a Gömbös-korszaktól kezdve sokan a konzervatívok közé sorolták őt; bírálatainak célpontja ekkor a radikális demagógia volt. A Népművelődési Egylet elnökeként két tűz közé került, majd lemondott. Ő az államhű, de kisebbségi jogait érvényesítő német közösség koncepcióját képviselte, így szembekerült a tagság radikalizálódó hányadával, a magyar kormánytól pedig nem kapott igazi támogatást. 1939-től a Rassay-párt képviselőjeként illette kritikával a német orientációt s magának Németországnak a politikáját. A Pesti Naplóban – amelynek egy ideig a főszerkesztője volt – írt egyik cikkében pedig arra hívta föl a figyelmet, hogy az antiszemitizmus nem szolgálja a nemzet érdekét, soha nem is képezte részét a magyar politikai gondolkodásnak, míg a XIX. század végén be nem gyűrűzött Ausztriából. Ott viszont eredetileg nemcsak a zsidó-, hanem a magyarellenes csoportok ideológiája volt, amelyek a – nem kis részben a zsidók érdeméből – fejlődő magyarországi ipar konkurenciáját akarták letörni általa.
Így aztán Gratz szinte „önként” iratkozott föl a német biztonsági szerveknek a Magyarországon letartóztatandók nevét tartalmazó listájára. A fogságból való hazatérése után részt vett a békeelőkészítő bizottság munkájában. Erejéből arra futotta még, hogy nagyjából befejezze harmadik történelmi monográfiáját. A Magyarország a két háború között – a cím megtévesztő, hiszen a munka a háborús éveket is tárgyalja Szálasi hatalomátvételéig – azonban több mint fél évszázadra kéziratban maradt. Néhány évvel ezelőtt Paál Vince rendezte sajtó alá, s 2001-ben jelent meg az Osiris Kiadó Millenniumi Magyar Történelem-sorozatában.



Kapcsolódó letölthető archív fájlok:
UFi 2005. szeptember (1130 kbyte)


Így tetszett a cikk:
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10

Felhasználónév: Jelszó:
Ha hozzá szeretne szólni regisztrált felhasználóként a felsorolt témákhoz,
de még nem regisztrált, kattintson ide!
ÚJ ÜZENET    

A hozzászóló neve
(nem regisztrált felhasználó esetén):    
Az üzenet tárgya:    
Az üzenet szövege:    
  

Szóljon hozzá a fórumban!

  #1: _ (2005. -0. 9-. 14: 1)  

Igazából csak a főcím miatt,írom eme oldalra.
Magyar Nemzet-et olvasva ,két igen tapasztalt
mert,ezek azok ha ilyen jó hasonlatot hoznak
fel példaképpen ,mármint Veres és Kóka páros,hogy Orbán Viktor ex Min.urat Sztálin-elvtárshoz hasonlítják.Ha ilyen jól ismerték,mert biztosan jól ismerték, mert bal az bal,szoc.-ék azért, elvtársak magjából nőttek ki.
Tehát igen jól ismerik őt, mármint Sztálin elvt.-at és Viktor ex.Min.urat,éppen ezért talán elkellene küldeni Viktor ex.Min..úr-nak őket
mármint Verest és Kókát egy kis "málenki-robotra"Kamcsatkára ,hogy belekostóljanak
abba az időszakba,és akkor méltán tudnák értékelni Magyarországot pénzügyileg és gazdaságilag ,nem pedig kótyom-fitty.Mert jelen esetben hadászatilag létfontosságú létesítményeket árusítanak ki.Zonderangeboth
módon.Üdv :Krajnyák Anna
2005 szept.14.negysoros@freemail.hu

  
  Válaszok struktúrája


Szeptembertől Reakció néven jelenik meg az UFi. Mi a véleménye az új címről?
Az UFi jobb volt
Tetszik, de az UFi is jó volt
A Reakció jobb cím
Egyik sem tetszik
A szavazás állása
   Vadász János
   Népszabadság
   Wass Albertről
   Pörzsölő szeretet
   Lendületben a reakció
   Városba zárva
   
   
    Yann Martel: Pi éle­te
    Más a lelkem
    Érdekvédők
    Éles váltás
    Egy õszinte hang

    Kizökkent az idő
    Wass Albertről
    Pörzsölő szeretet
    Tisza István és az elsõ világháború
    „A két Huszár”