1700 éves falak között
Split (2005. szeptember) Dalmácia fővárosában a római építészet és a Sztálin-barokk rajongói egyaránt megtalálják számításaikat. A strandokon a bennszülöttek az árnyékból figyelik a bőrrákért komoly áldozatokat hozó külföldieket, a sikátorok barátságos kávézókat rejtenek, és mindenhonnan a Hajduk Split emblémája köszön vissza ránk. Horvátország második legnagyobb települése Budapestről autóval (menetidő: 9-11 óra), repülővel (1 óra + bohóckodás a reptereken + transzfer) és vonattal (16 óra) is megközelíthető. A vonatozást jó szívvel ajánljuk, nem mindenhol ejtenek az emberre fémvázas hátizsákot hét nyelven beszélő orosz világutazók. A vasútállomás egyben a sínpár végét is jelenti – a városból tulajdonképpen csak Zágráb irányába indulnak vonatok. Az állomástól mintegy kétpercnyire található a város legszigorúbban vett központja, a Világörökséghez tartozó Diocletianus-palota, ami tulajdonképpen egy magas falakkal körülvett, nagyjából négyzet alaprajzú erődítmény. A közelben született császár öreg napjaira építtette a monumentális építményt, tíz évig folytak a munkálatok, mire 304-re elkészült a nagy mű (erre emlékeztetnek a városszerte kiaggatott “Split 1700” fényfüzérek is). A falakon belül szűk sikátorok hálózzák be a palotát, amelyek csak néhol szélesednek terekké és utcákká. Itt nem merül fel a kérdés, hogy beengedjék-e az autóforgalmat a történelmi belvárosba, mivel még egy Smart számára sem lenne elegendő élettér.
Szfinxek és templomok Az Arany-, Ezüst-, Bronz- és Vaskapuk a palota északi, keleti, déli és nyugati bejáratai. Eredeti anyaguk már a múlté, csak a nevük maradt. Az évszázadok során a város újabb és újabb lakói (a római uralkodók és udvartartásuk után először egy közeli település barbárok elől menekülő lakosai találtak menedéket itt) sok mindent hozzáadtak a palotához – és vettek is el belőle bőven. Számos épület teljesen átalakult, az Ezüstkaput például sokáig egy pékség torlaszolta el, csak a XX. század során rekonstruálták az eredeti bejáratot. A különféle korszakok érdekes építészeti egyveleget hoztak létre, a főtéren jól megférnek egymás mellett a két kisebbfajta szfinx, a római vízvezeték, a korinthoszi oszlopfők és a Jézus életéről mesélő, XIII. századi faragványok. A zegzugos utcácskákat ma is lakják, az udvarok és erkélyek fölé kifeszített köteleken ruhák száradnak. Split története nem szerénykedik ironikus fordulatokban sem: a legnagyobb keresztényüldöző császár mauzóleumát a középkorban katedrálissá alakították, egyik lakosztályából Szent András temploma lett, a dalmát uralkodók keresztelő-kápolnája pedig egykor Jupiter-szentély volt. A múzeumokat bordó zászlók jelzik, közülük több is a palotán belül található. Érdemes ellátogatni például a Városi Múzeumba, ahol a szomszédos országokban kevés helyen tapasztalható meleg szavakkal emlékeznek meg a dalmáciai magyar uralom évszázadairól. A kis néprajzi múzeum modern építészeti megoldásai jól harmonizálnak az évezredes falakkal, a tárlatot végigjárva megismerhetjük a dalmát öltözködés történetét.
Az éjszaka Diocletianus palotájának déli fala mentén húzódik a város tengerpartos-pálmafás sétánya, a Riva. Az aszfaltra ráférne ugyan némi felújítás, de ez nem zavarja az esténként erre áramló tömegeket – az egymást érő kávéházak, éttermek és szállodák teljes kihasználtsággal pörögnek. Az idő előrehaladtával elcsendesedik a sétány és beindul az élet a zenés, rendszerint tengerparti szórakozóhelyeken. A legnagyobb szórakoztató-központ, a Bacvice a városközponttól keletre található, kellemes séta-távolságban. Három szinten tíz-tizenkét kávézó, bár és diszkó várja a fiatalokat. A Stellon fonott-bútoros kávézója éjjel egyig nyújtja holdfénynézős szolgáltatását, a Fibrában élő szintizenés dalmát dallamokra mulatnak a lokálpatrióták, a Hawaii az elektronikus zenék és a permanens stroboszkóp otthona, a teljes komplexumhoz hasonló nevet viselő klub szigorúan csak külföldi slágerekkel operál, a helyi aranyifjak törzshelyének tűnő Tropic Club Equador lokális és internacionális muzsikát egyaránt játszik. A Hajduk-stadion környékén egy nagyobb (Tribu) és egy kisebb klub (Vanilla) működik, és a palotán belül is akadnak kisebb zenés bárok. Az Aranykaputól északra elterülő park és a közeli bazársor éjszaka a helyi bérhölgyek bevetési területe (csak szociológiai érdekességként jegyezzük fel, hogy informátoraink jelentése szerint egy, a lehető legteljesebb mértékben leharcolt vállalkozónő hétezer forintnak megfelelő kunáért kínálta szerelmét egy nappal cipőpultként szolgáló alkalmatosságon). Szivárványos szórakozóhelyet hiába is keresne az érdeklődő, Dalmácia nem a pezsgő meleg-életéről híres, házigazdánk szerint Horvátországban csak Zágrábban találni efféle műintézményt.
Napfény Splithez sokkilométernyi tengerpart tartozik, strandok és vitorláskikötők sorával. A város nyugati félszigetét elfoglaló Marjan parkerdő északi és déli részén sziklás a part, a már említett Bacvice partszakasza részben homokos, részben köves. Közvetlenül a vízparton, a tűző napon egymást érik a külföldiek, a dalmátok dél és délután 5 között ritkán hagyják el az árnyékot, leginkább valamelyik bár székeiben olvasgatják a helyi lapokat. Ami az ismerkedési lehetőségeket illeti, a dalmáciai lányok magasak és szépek, ugyanakkor meglehetősen konzervatívok. Előbb meg kell ismerni a baráti körüket, a testvéreiket, a szüleiket és a nagyszüleiket, s csak aztán lehet szó bármiféle közelebbi kapcsolatról (a helyi fiatalemberek jóval rugalmasabban viszonyulnak a kérdéshez). Így a strandok és szórakozóhelyek fiataljai közül inkább a külföldiek (a magyaroktól a japánokig bezárólag) és a Horvátország más részeiről (különösen a horvát viszonyok között kozmopolitának mondható Zágrábból) érkező nők nyitottak a futó nyári ismeretségekre. A kulturálódás és a strandolás mellett vásárlással is elüthetjük a nappali órákat. A központban egymást érik az utcai árusok, az Ezüstkapunál egész bazársor települt a városfalhoz. A legnépszerűbb, majd’ minden árusnál fellelhető termékek a kétes eredetű Gucci, Armani napszemüvegek, valamint a Hajduk és a horvát válogatott mezeinek, sáljainak, sapkáinak és napszemüvegeinek széles arzenálja. A palotában számos kis divat- és szuvenírüzlet található, utóbbiak közül a főtértől északra eső Nautical Gift lopta be magát szívünkbe a maga reprint velencei térképeivel, levendula-készítményeivel és tengerész-cuccaival.
A környék A közelben több olyan kisváros is található, ami megéri a legfeljebb egyórányi autóutat. A legközelebbi Solin, római nevén Salona. Római kori romjain kívül érdemes végigsétálni a zöldellő parkon, amit a Split édesvíz-ellátását már 1700 éves is biztosító folyó keresztez. A parkban álló templom plébánosa a horvát miniszterelnök testvére. Ugyanebben az irányban fekszik Trogir, szigetszerű óvárosával és a kikötőjében álló impozáns jachtokkal. A trogiri strand tele van fiatalokkal, de ha valaki fürdeni szeretne, a durván sziklás part komoly kihívást állít elé. Splittől délre, mintegy 60 kilométernyire található Makarska. Az odavezető kacskaringós úton hol a szépségtől, hol a félelemtől áll el a lélegzete a mélyben elterülő tengert bámulva. A kis Makarska éjjel legalább annyira pezseg, mint a nagyvárosok, tengerparti bárok sorából lehet válogatni – a leghangulatosabb ezek közül az öböl melletti félsziget végében található.
|
Helyek
Fast Food Cvarak: A Rokova úton, a piac közelében található intézmény azoknak, akik szeretik a gyorséttermi ételeket, de utálnak rohanni. Az átlagos elkészítési idő ugyan 40-50 perc, viszont az étel finom, és a fésületlen fogsorú személyzet is rendkívül barátságos.
Stellon: A Bacvice tengerparti komplexumban található étterem és kávézó teraszáról a közeli strandra és a kikötőbe érkező, nagy hajókra látni. Dalmácia specialitása, a füstölt sonkával egybesütött hússzelet nem hagyott mély nyomokat bennünk, a tengergyümölcsei-pizzájuk ellenben fenséges. Rossz pont, hogy elfelejtettek étvágygerjesztő falatkákat felszolgálni.
Tropic Club Equador: Szintén a Bacvice része ez a napközben üldögélős, este táncolós bár, félkör alakú terasszal és trópusi hangulatot csak módjával árasztó műpálmafákkal. A bejáratnál a portások nem egészen transzparens szempontok alapján szűrik a környék legnépszerűbb szórakozóhelyének közönségét. A bár rendszerint zsúfolt, horvát és nemzetközi sláger-blokkok váltják egymást.
Teak Caffe: Kávézó a Diocle-tianus-palota északi fala mentén, nem messze az Aranykaputól. A helyi legendárium szerint már a római időkben is taverna állt ezen a helyen. A rendkívül hangulatos kis kávézó nevét a berendezést domináló fáról kapta, a kiszolgálás kifogástalan, s a környezethez illeszkedő képkeretbe rejtették még a plazma-tévét is.
Club Tribu: Vízparti szórakozóhely a Hajduk-stadion mellett. Terjedelmes fedett rész, tekintélyes méretű terasz (elsősorban látvány-elemként szolgáló) pezsgőfürdővel és kikötési lehetőséggel. A zene nemzetközi és jónak mondható. Kedvencünk az őrült pultos: mutogat, a szájában szállítja a számlát és kiakad, mert szóvá tesszük, hogy egy pohárral kevesebb helyi lórúgást kaptunk.
Stari mornar: Az öreg tengerészről elnevezett tengerparti étterem a spinuti városrészben. Az álnépies berendezés és a fülbevalós szintetizátor-művészek a Balaton legrosszabb arcát idezik, a konyha azonban nagyon jó. Különösen ízletes a Scampi Cardinale, lehetőség szerint fehér Graševina Krauthakerrel kísérve. A hallevesben viszont nyoma sincs a becsületes magyar halászlében megszokott haldaraboknak, a halat teljesen szétfőzik.
Stella: Szórakozóhely Split egyik külvárosának határában. Ha vasárnap este sehol sincs buli, itt akkor is zajlik az élet, elsősorban helyi arcok látogatják, turisták csak elvétve tévednek be. Ízléses berendezés, dalmát zene.
|