Szánt szándékkal nem kezdünk izlandi törpelovazni, meg villázni: hosszú pályafutása alatt először akkor volt nekünk rokonszenves Budapest első embere, amikor a magyar bulvársajtó két cici és három klónozott birka között dzsentrizte Demszky Gábort. Szerintünk azonban amikor dzsentrik igazgatták a közt Magyarországon, még rendben voltak a dolgok.
Valamit Demszky Gábor is érezhetett, mert a támadások után beindította a Podmaniczky-programot. Aminek tartalmáról valószínűleg egy városházi tisztviselő sem tudna részletekkel szolgálni, még akkor sem, ha azzal fenyegetjük, hogy fel kell ülnie a 74-es trolira (nem akármikor, a Király utca bontásakor, hahó!). Az üzenet nekünk például bejön, értjük is, mire gondoltak a jól fizetett piárosok (Podmaniczky=Demszky, dualizmuskori felvirágzás=az elmúlt 15 év), csak annyi a bökkenő: a Fővárosi Közmunkák Tanácsának boldog emlékezetű elnöke akkora magyar nackó volt, hogy a fal adta a másikat. „Inkább járok Bécsbe a némethez, mint Belgrádba a ráchoz” – írta például a Duna-medencei konföderáció tervére utalva. Könny szökik a szemünkbe a levendulaillatú politikai inkorrektségtől, de ha ma élne Podmaniczky Frigyes, főpolgármesterünk valószínűleg az elsők között menetelne egy antirasszista és antipodmaniczkysta tüntetésen. Nem szokatlan egyébként, hogy az eszdéeszes politikusok szorult helyzetükben felfedezik a magyar szabadelvűség hagyományait: 1997-ben kerek három percig Magyar Bálint is körbeugrálta Apponyi Albertet. Aztán nyilván szóltak neki, hogy a jó öreg Albi bácsi jobbról előzte Dzsingisz kánt.
Egyébként lassan ott tartunk: egy rendpárti komcsi is jobb lenne Demszky helyett. Valaki, aki vadászpuskával állna éjszakánként a remízek mellett graffitisekre várva, aki személyesen tördelné le a körút ocsmány üzletcégéreit és hangosan kacagna, ha éjjeliőrállamról meg a szemetelők jogairól dumálnának neki. Nem Gy. Németh Erzsébetre gondolunk.