Talán nem túl nagy bá­tor­ság ki­mon­da­ni, hogy mind­ezek a je­len­sé­gek az egy­há­zak kap­zsi­sá­gá­nak su­gal­ma­zá­sát szol­gál­ják. Az egy­há­zak vi­szont nem vol­tak ké­pe­sek eb­ben a vi­tá­ban ért­he­tő mó­don kom­mu­ni­kál­ni, va­ló­já­ban mi­ről is szól ez a tör­té­net. Így hát: mi­ről is.
A szol­gál­ta­tá­sok alap­ve­tő­en ma­gán­jel­le­gű­ek (private services) vagy köz­szol­gál­ta­tás­ok (public services). A köz­szol­gál­ta­tás olyan szol­gál­ta­tás, amely­ről a kor­mány­zat úgy gon­dol­ja, hogy amen­­nyi­ben nem tá­mo­gat­ja rész­ben vagy egész­ben elő­ál­lí­tá­sát, ak­kor nem, vagy nem ki­elé­gí­tő mér­ték­ben/mi­nő­ség­ben va­ló­sít­ják meg a ma­gán­szol­gál­ta­tók. Eb­ből több fon­tos kö­vet­kez­te­tés adó­dik. Az el­ső, hogy a köz­szol­gál­ta­tás fo­gal­má­nak nem ré­sze az, hogy ál­la­mi, ön­kor­mány­za­ti vagy köz­tu­laj­don­ban ál­ló in­téz­mény vé­gez­ze: köz­szol­gál­ta­tást nyújt­hat köz­pon­ti kor­mány­zat (pl. igaz­ság­szol­gál­ta­tás, hon­vé­de­lem) és nyújt­hat az ön­kor­mány­zat (pl. alap­fo­kú ok­ta­tás). Eze­ket együt­te­sen ál­la­mi szol­gál­ta­tók­nak ne­vez­zük, de nem azért, mert köz­fel­ada­tot lát­nak el vagy mert köz­pénz­ből fi­nan­szí­roz­zák őket, ha­nem azért mert állami-kormányzati-önkormányzati vagy rö­vi­den: köz­tu­laj­don­ban lé­vő in­gat­lan­ban va­ló­sít­ják meg a szol­gál­ta­tást (ön­kor­mány­za­ti is­ko­la, ál­la­mi bör­tön), állami-kormányzati-önkormányzati vagy rö­vi­den: köz­al­kal­ma­zot­tak nyújt­ják a szol­gál­ta­tást. (A köz­al­kal­ma­zot­tak rend­kí­vül he­te­ro­gén cso­port: ott ta­lál­juk a köz­tiszt­vi­se­lő­ket, akik a mi­nisz­té­ri­u­mok­ban és az ön­kor­mány­za­ti hi­va­ta­lok­ban dol­goz­nak, a ren­dé­sze­ti szer­vek tag­ja­it, a bí­ró­kat, az ügyé­sze­ket, és ter­mé­sze­te­sen leg­né­pe­sebb ré­te­gü­ket: a jo­gi ter­mi­nus sze­rint is köz­al­kal­ma­zot­ta­kat, a kór­há­zi ápo­ló­tól az is­ko­lai ta­ná­ron át a könyv­tá­ro­sig.)
Azon­ban nem csak az ál­la­mi in­téz­mé­nyek lát­hat­nak el köz­fel­ada­tot, ha­nem töb­bek kö­zött a pi­a­con ver­seny­ző vál­la­la­tok is. Pél­dá­ul a csa­tor­ná­zá­si vál­la­lat vagy a köz­par­ko­kat rend­ben tar­tó ker­té­sze­ti cég. A köz­fel­ada­tok pi­a­ci vál­lal­ko­zá­so­kon ke­resz­tü­li meg­va­ló­sí­tá­sa el­len az a leg­főbb ki­fo­gás, hogy a meg­ter­melt nye­re­sé­gük egy ré­szét osz­ta­lék for­má­já­ban ki­ve­he­tik a vál­lal­ko­zás­ból. Más­részt, amen­­nyi­ben nem ér­vé­nye­sül szi­go­rú kont­roll, a köz­szol­gál­ta­tás­ok ára­it ext­ra­pro­fi­tot biz­to­sí­tó ma­gas­ság­ba emel­he­tik, s ez nem köz­ér­dek.
A köz­fel­ada­tok el­lá­tá­sá­ban to­váb­bá részt vál­lal­nak a non-pro­fit szol­gál­ta­tók is. Saj­nos, ezen a te­rü­le­ten ural­ko­dik a leg­na­gyobb fo­gal­mi ká­osz: ma­nap­ság ci­vi­lek­nek ne­ve­zik őket; nem tud­ni, hogy az egy­há­za­kat vagy a se­gély­szer­ve­ze­te­ket ho­va so­rol­juk; mi a hely­zet a köz­hasz­nú tár­sa­sá­gok­kal, stb. A nonprofit szol­gál­ta­tó ar­ról is­mer­szik meg, hogy nye­re­sé­gét visz­­sza­for­gat­ja a szol­gál­ta­tás fej­lesz­té­sé­re.
De mi­ért is bíz­zunk köz­fel­ada­tot nonprofit szol­gál­ta­tó­ra? A szak­iro­da­lom több ér­vet is em­lít a ke­res­let­hez va­ló ru­gal­ma­sabb al­kal­maz­ko­dás­tól az uni­for­mi­zált ál­la­mi-ön­kor­mány­za­ti el­lá­tás ki­egé­szí­té­sé­ig. Ezért ke­rült elő a bű­vös „szek­tor­sem­le­ges­ség” ki­fe­je­zés, amely any­­nyit je­lent, hogy azok­nak a köz­szol­gál­ta­tás­ok­nak az ese­té­ben, ahol az ál­lam meg­en­ge­di, nonprofit szol­gál­ta­tók is ver­seny­be száll­hat­nak, és ek­kor ugyan­olyan szin­tű tá­mo­ga­tás il­le­ti meg őket, mint ál­la­mi-ön­kor­mány­za­ti tu­laj­do­nú tár­sa­i­kat.
Az eb sír­hant­ját ott kell ke­res­ni, hogy bár lát­szó­lag az ága­za­ti (szo­ci­á­lis, ok­ta­tá­si stb.) ke­ret­tör­vé­nyek mind­egyi­ke rög­zí­ti a szektorsemleges fi­nan­szí­ro­zás el­vét, a költ­ség­ve­té­si fi­nan­szí­ro­zá­si szint nem fe­de­zi a köz­szol­gál­ta­tás­ok mű­köd­te­té­sé­nek költ­sé­ge­it egyet­len köz­szol­gál­ta­tás ese­té­ben sem. A böl­cső­dék fenn­tar­tá­sá­hoz az ál­lam a költ­sé­gek ne­gye­dét, ál­ta­lá­nos is­ko­lák fenn­tar­tá­sá­hoz a költ­sé­gek fe­lét, idős­ott­ho­nok fenn­tar­tá­sá­hoz a költ­sé­gek két­har­ma­dát ad­ja át a fenn­tar­tók­nak, le­gyen szó ön­kor­mány­za­ti, egy­há­zi vagy más nonprofit fenn­tar­tó­ról. Ezt a min­den fenn­tar­tó­nak ugyan­ak­ko­ra ös­­szeg­ben já­ró, de a va­lós költ­sé­ge­ket mes­­sze nem fe­de­ző jut­ta­tást ne­vez­zük nor­ma­tí­vá­nak.
Ak­kor ho­gyan le­het­sé­ges, hogy áll­nak még is­ko­lák, böl­cső­dék, idős­ott­ho­nok? Úgy, hogy a fenn­tar­tók a zse­bük­be nyúl­nak és ki­fi­ze­tik a költ­sé­gek­nek az ál­lam ál­tal nem fi­nan­szí­ro­zott ré­szét, vagy amen­­nyi­ben a jog­sza­bály meg­en­ge­di (pl. idős­ott­ho­nok ese­té­ben) a fel­hasz­ná­ló­tól (gon­do­zot­tól, di­ák­tól, kis­gyer­mek szü­le­i­től) té­rí­té­si dí­jat kér­nek. Nyil­ván­va­ló­an, hogy azo­kon a te­rü­le­te­ken, ahol a nor­ma­tí­va a költ­sé­gek ala­csony há­nya­dát fe­de­zik és nem kér­he­tő té­rí­té­si díj (ti­pi­ku­san ilyen a böl­cső­dei el­lá­tás), a fenn­tar­tó­nak je­len­tős ös­­sze­ge­ket kell sa­ját zse­bé­ből a szol­gál­ta­tás mű­köd­te­té­sé­re for­dí­ta­nia. Így az is ért­he­tő, hogy az ilyen köz­szol­gál­ta­tá­so­kat nem sze­re­tik a fenn­tar­tók, és igye­kez­nek azo­kat le­épí­te­ni. Alig­ha ma­gya­ráz­ha­tó a gyer­mek­szám csök­ke­né­sé­vel, hogy az el­múlt más­fél év­ti­zed­ben a böl­cső­dei fé­rő­he­lyek szá­ma 65 ezer­ről 25 ezer­re csök­kent. A nonprofit szek­tor egy-két magánbölcsivel kép­vi­sel­te­ti ma­gát. És ezt a hely­ze­tet jel­lem­zi, hogy lé­te­zik olyan me­gye­szék­hely (!) Nóg­rád­ban, amely egy­ál­ta­lán nem tart fönn böl­cső­dét.
A kulcs­kér­dés azon­ban az, hogy mi­ből is fi­ze­tik a fenn­tar­tók a költ­sé­gek­nek a nor­ma­tí­va ál­tal nem fe­de­zett ré­szét. Ter­mé­sze­te­sen sa­ját for­rá­sa­ik­ból. Az ön­kor­mány­zat sa­ját for­rá­sa a he­lyi adó­ból, a sze­mé­lyi jö­ve­de­lem­adó vis­­sza­osz­tá­sá­ból és más ha­son­ló köz­pénz­ből szár­ma­zik. Az egy­há­zé és más nonprofit szol­gál­ta­tó sa­ját for­rá­sa ado­má­nyok­ból. Azt hi­szem, ta­pint­ha­tó a kü­lönb­ség: az ön­kor­mány­zat­ok köz­pénzt használ(hat)nak fel a mű­kö­dés hi­á­nya­i­nak fe­de­zé­sé­re, a nem ál­la­mi szol­gál­ta­tók­nak azon­ban nem áll ren­del­ke­zé­sé­re ilyen for­rás. Mi­lyen esély­egyen­lő­ség meg szektorsemleges fi­nan­szí­ro­zás az, ahol az egyik fenn­tar­tó­nak tel­jes egé­szé­ben fe­dez­zük a mű­kö­dé­sét, a má­si­kat pe­dig ma­gá­ra hagy­juk?
Az igaz­ság­hoz hoz­zá­tar­to­zik, hogy az ön­kor­mány­zat­ok ren­del­ke­zé­sé­re ál­ló em­lí­tett ki­egé­szí­tő for­rá­sok is apad­nak év­ről év­re, ezért ők is egy­re ne­he­zeb­ben tud­ják fi­nan­szí­roz­ni szol­gál­ta­tá­sa­i­kat. De ez még min­dig jobb hely­zet, mint a ma­gá­ra ha­gyott egy­há­zi és ci­vil szol­gál­ta­tóké.
Ért­he­tő te­hát, hogy az egy­há­zak mi­ért küz­döt­tek a nor­ma­tí­va ki­egé­szí­té­sé­ért. Szektorsem-leges fi­nan­szí­ro­zást, tény­le­ges ver­seny­hely­ze­tet és esély­egyen­lő­sé­get sze­ret­tek vol­na. És a ki­egé­szí­tő nor­ma­tí­va be­ve­ze­té­sé­vel el is ér­ték cél­ju­kat. Egy fe­le­lős kor­mány­zat­nak te­hát nem le­het cél­ja en­nek a vív­mány­nak a cson­kí­tá­sa, el­len­ke­ző­leg: meg kel­le­ne fon­tol­ni más nonprofit szol­gál­ta­tók szá­má­ra va­ló ki­ter­jesz­té­sét is.