Némely városi legenda története során olyan erős gyökeret ereszt, hogy idővel a vidék is magáévá teszi. Talán nem is idő kell: inkább csak hogy tartósan hasznos ferdítés legyen. Hogy minél többen és többször hivatkozhassák – hogy ha bármi van, legyen rá valami. Magyarázat.

Áprilisban horgászbotot kapott ez a kiváló gyermek születésnapjára. Kihúzva 4 méter, amire egyfelől lehet azt mondani persze, hogy nézd kisfiam mekkora ajándékot kaptál, miközben folyamatosan arra gondolunk, hogy – ha már egy hozzávaló külterületi halastó megvásárlásához spúr volt a rokon – hogyan lehet majd a készséget kipróbálni a fürdőszobai kádban. Nyilván sehogy, úgyhogy botot összecsuk, lezsíroz és eltesz, várva, hogy beköszöntsön a balatoni horgászszezon.

Alig fél év alatt 1956 mítoszának klasszikusává vált Csics Gyula forradalmi naplója. A gyönyörű kiállítású könyv önmagában is bejárta volna ezt az utat – ám a napvilágra kerülés története külön érdekes. Érdekes? Lenyűgöző.

A tomboló nyárban az első útba eső vízpart ideális arra, hogy flegma beachfaktornak álcázva magunkat hetekre elegendő vizuális élménnyel töltsük fel a képtárunkat. Ennek módszertana azonban nem olyan egyszerű. Pontosabban tanulni kell ezt is.

Valami illetlen van abban, hogy szinte pucérra vetkőzve hentergünk vadidegenek mellett, fél szemmel lessük, hogy miként tekeredik egymásra velünk szemben egy pár, vagy egy vastagabb hölgy széttárt lába közé bámulunk a könyvünk peremén túl. Ennek ellenére szeretek strandolni – lehet, hogy szemérmetlen vagyok, a birkanép tagja, de élvezem az emberek halk morajlását, a palacsintát, a sört, a vizet és a lustálkodást.

Aznap este lefekvés előtt Mikulás Dzurinda a szokásosnál is idegesebben döfködte a szinte teljesen szétrojtosodott orbánviktoros vudubábut, amelyet négy évvel korábban Nastase román miniszterelnöktől kapott. Neki bejött – gondolta –, hiszen Orbán 2002-ben megbukott. Igaz, azóta Adrian már vádemeléssel a nyakában várja a román nép ítéletét, amiért balga módon kilencvenéves nagynénijét használta strómanként ingatlanügyeihez. Nem, én nem végezhetem így – mormogott magában minden szlovákok kormányfője.

Az pedig úgy van, kedves Olvasó, hogy olyan helyen lehet igazán élni, amelynek szíve van. Mert az a szív odavonzza a tekintetet, a gondolatot, és az embert magát. Ilyen szív például a városok főtere, a fórum, az agóra, és tudjátok, hogy ezzel mit akarok mondani.

Valamelyik reggeli tévéműsor alatt a mindig kéznél lévő köztársaságmérőm hirtelen az egészségügyi határérték tíz-szeresét is meghaladó köztársaság-egyenértéket jelzett Gyurcsány Ferenc szájában. Elhatároztam: egyszer s mindenkorra megfejtem e fogalomnak a baloldal által mostanában kötőszóként történő használatának rejtélyét.

Ahogy a mondás tartja, akinek van szíve, az fiatalon baloldali, hisz az osztó igazságosságban, meg a jóléti rendszerváltásban. Sőt a bátrabbak piros dzsekibe bújnak, aláírást gyűjtenek és kampányolnak is, ha kell. Így voltak ezzel a alább következő barátaink is. Sőt, nekik még olyan szerencséjük is volt, hogy tapasztalataikat, tudásukat ka-matoztatni is tudják. Sokukról méltatlan pletykák keringenek. Ezeket is szeretnénk cáfolni. Lássunk csodát.

A legtöbbünknek semmit nem mond ez a szó: manele. Aki azonban akár csak egyszer is hallotta, egy életre elfelejti Kaczor Ferit, Bunyós Pityut és a Fásy-mulató többi sztárját.