És még mond­juk, hogy az em­be­re­ket nem ér­dek­li a tör­té­ne­lem. Pe­dig ma­nap­ság a tör­té­ne­lem hű­vös fu­val­la­ta jár­ja be Bu­da­pest ut­cá­it, és időn­ként meg-meg­le­gyin­ti a har­ma­dik köz­tár­sa­ság dol­go­zó né­pét. A Ma­gyar Nem­zet fo­tó­ri­por­te­rét pél­dá­ul Bächer Iván pub­li­cis­ta ké­pé­ben le­gyin­tet­te meg, aki a „tör­tén­tek he­vé­ben” szem­lá­to­mást kép­te­len volt ural­kod­ni az in­du­la­ta­in, és – mond­juk így – tá­ma­dó­lag lé­pett fel az őt or­vul le­fény­ké­pez­ni aka­ró MN-mun­ka­társ­sal szem­ben. Ter­mé­sze­te­sen nem kez­dünk most fo­tós­gyil­kos kom­mu­nis­ták­ról vi­zi­o­nál­ni és a ma­gá­ról meg­fe­led­ke­zett új­ság­író lát­vá­nyos meg­moz­du­lá­sán nyá­la­dza­ni. Úgy­is meg­te­szik majd he­lyet­tünk má­sok. Bächer tet­te ugyan­is nem ön­ma­gá­ban ér­de­kes, ha­nem – ta­lán úgy, mint an­no Medgyessynél a fo­gat­lan em­ber – egy jel­kép. An­nak az in­du­lat­nak a jel­ké­pe, amel­­lyel a har­ma­dik köz­tár­sa­ság szo­ci­a­lis­tái vé­del­me­zik – szó sze­rint fog­gal-kö­röm­mel – újrafelfedezett hő­se­i­ket. A Ságvárikat, Kár­olyi­kat, Já­sza­i­kat. A vé­le­mény­for­má­lók be­lát­ták, hogy ha már Nagy Im­ré­vel nem na­gyon tud­nak mit kez­de­ni, a hő­sö­ket ma­guk­nak kell ipa­ri­lag elő­ál­lí­ta­ni­uk. Egy Kár­olyi pél­dá­ul ki­vá­ló­an al­kal­mas er­re. Elő­kép le­het ő, az el­ső ma­gyar köz­tár­sa­ság ké­tes eré­nyű, el­len­ben úri­em­ber mi­nisz­ter­el­nö­ke pró­fé­tá­ra ta­lál­hat a har­ma­dik ma­gyar köz­tár­sa­ság ké­tes eré­nyű, el­len­ben úri­em­ber­ként tet­szel­gő fe­jé­ben (aki­nek egyéb­ként más mel­lett a ma­gyar köz­tár­sa­ság­ok sor­szám­mal va­ló fran­ci­ás aposzt­ro­fá­lá­sát is kö­szön­he­ti a ma­gyar po­li­ti­kai köz­be­széd). Lesz vég­re egy ün­nep – gon­dol­ják –, ami­kor a leg­főbb szó­nok lel­ki­is­me­ret-fur­da­lás nél­kül áll­hat ki szó­no­kol­ni a pó­di­um­ra. Lesz egy nap, ami­kor nem kell majd ma­gya­ráz­kod­ni, ha­nem egy tisz­ta em­ber vi­tat­ha­tat­lan eré­nye­i­ről szól­hat a be­széd, a fá­kon meg bé­ké­sen ma­da­rak csi­ri­pel­nek majd.
Vi­szont Ma­gyar­or­szág a vi­ta­tott tör­té­nel­mi sze­mé­lyi­sé­gek or­szá­ga, és bo­rí­té­kol­hat­juk, Kár­olyi sem ús­­sza meg tün­te­té­sek nél­kül az el­kö­vet­ke­zen­dő száz év­ben. Az „el­ső köz­tár­sa­ság” ügye­fo­gyott és (az utó­lag tör­tén­tek fé­nyé­ben min­den­kép­pen) ér­de­kes ha­za­fi­úi ér­zel­mek­ről ta­nú­sá­got te­vő mi­nisz­ter­el­nök­ét pél­dá­nak ál­lí­ta­ni hi­ba. Ezt pe­dig va­la­hol a lel­kük mé­lyén ők is ér­zik, ahogy Bächer Iván is érez­te azon az ok­tó­be­ri es­tén.