Kis magyar aranyláz
Pályázzatok, pályázatok! (2004. október) Kezdetben volt a sima pályázati adatlap, aminek a kitöltéséhez elég volt egy kávéfőző-kezelői tanfolyam elvégzése is. Feltéve, ha az illető tudta, hogy a „Indokoltság” rubrikába be kellett írni a „Vállalatunk elengedhetetlen modernizációja szempontjából kiemelkedően fontos…” felütésű mondatot. A többi meg a telefonon, a komaságon, meg a közös ivászatokon múlott. „Intézzétek el má’ Pistikém!” És Pistikém általában elintézte. Aztán szép lassan a társadalmi berendezkedéssel együtt ez is megváltozott. A pályázati rendszer EU-komform lett. Logikai hálóval, tendereztetéssel és természetesen senior project managerrel.
A pályázatírók aranykora 1998 táján jelentek meg először Magyarországon azok a pályázatok, amelyek már az EU-s minták alapján írtak ki. Ezekre először csak olyan multicégek jelentkeztek, amelyek rendelkeztek megfelelő belső erőforrásokkal. Akinek nem volt ilyen tapasztalata, az a harmadik vagy negyedik kereszthivatkozás és célcsoport megnevezés után feladta. Nem sokkal később néhány korábban területfejlesztéssel foglalkozó cég, jórészt önkormányzati megkeresésre belevágott a pályázatírásba, ekkor nyíltak meg igazán a komolyabb előcsatlakozási alapok (Phare, Sapard, Ispa) is. A pályázati bőségszarut a 2001-ben elindított Széchenyi Terv is tovább növelte. Ekkorra már több tízmilliárd forint volt abban a képzeletbeli mézes csuporban, amelybe ha valaki ügyesen nyúlt bele, már lehetett telephelyet bővíteni, teleházat építeni, főteret kövezni, szenny- és gyógyvizezni, bicikliutazni, környezetvédni. (Ezekre példákat természeteses inkább vidéki olvasóink tudnak mondani.) Megérkeztek hát az EU-s és költségvetési pénzek, terjedtek a sikersztorik és egyre nagyobb kereslet lett pályázatírókra. Pályázni akartak a gazdasági társaságokon kívül, önkormányzatok, non-profit szervezetek, alapítványok, kht-k, stb-k. „Aranyidők!” – jellemezte a korszakot egy lapunknak nyilatkozó pályázatíró cég vezetője. A pályázatírási díjak mellett a sikerdíjak is az egekben jártak; akár a pályázati összeg 8-10 százalékát is elérték. Aztán az aranyidők aranyifjairól, a pályázatírókról is elterjedtek a sikersztorik, korábbi biciklis egyetemista, aki MX8-as Mazdával csajozik, a zavart tekintetű hivatalnok haver, akinek az Armani öltöny egyenesítette ki a gerincferdülését. Kitört hát az aranyláz. 2002–2003-ban végzős bölcsészek, leépített bürokraták, terhes anyák, álrendőrök nem is akartak mások lenni egy időben csak pályázatírók. Persze ezt a lelkesedést fűtötték olyan hívószavak a médiában, mint „megnyíló brüsszeli alapok”, „növekvő EU-források” vagy „Phare CBC támogatás”. Pénz, hatalom, csillogás, pályázatírás – tartotta a mondás. De a kínálat hamar meghaladta a keresletet, és a tanácsadói jövedelmek a felére, harmadára estek vissza.
Professzionalizálódás A bennfentesek szerint mostanra már túl is vagyunk a tetőzésen, ami az idei év első fele volt. Jelenleg mintegy 2500-3000 cég foglalkozik Magyarországon valamilyen szinten pályázatírással. A nagyobbak, akik 2000–2001-ben kezdték, kapcsolataik és referenciák révén fennmaradtak, és megalakították saját céhüket a PÁTOSZ-t, a Pályázatírók és Tanácsadók Országos Szövetségét. A többiek közül pedig sokan továbbálltak, és egy másik TEÁOR szám alatt próbálnak most szerencsét. A pályázatírás is kibővült. Most már nem elég csak megírni a pályázatot, hanem, igazodva a kiírt pályázatokhoz, szükség van a projekt teljes felügyeletére, a riportok írására és a közbeszerzések lebonyolítására. Ez annál is inkább fontos, mert ha nincs pontos elszámolás Brüsszel felé, akkor a pályázók nem juthatnak az elnyert támogatáshoz, hiszen ezek a pályázatok mind utófinanszírozásúak.
A pályázatok maguk Az idei pályázatok túlnyomó többsége EU-s pályázat. Ezeknek a kiírása, az odaítélése és elbírálása a következőképpen történik. Magyarország a csatlakozás idején öt prioritást fogalmazott meg, amit EU-s pénzekből kíván támogatni. Ezek a következő, úgynevezett operatív programok: agrár- és vidékfejlesztés (AVOP), regionális fejlesztés (ROP), gazdaságfejlesztés (GVOP), humánerőforrás-fejlesztés (HEFOP), környezet- és infrastruktúra-fejlesztés (KIOP). Ezeket a célokat Brüsszelben jóváhagyták, majd ezek után Magyarországon létrehoztak öt Irányító Hatóságot (IH). Brüsszelben ezeket a hatóságokat akkreditálták. Ezt követően kapták meg a jogosítványt arra, hogy kiírják a pályázatokat, elbírálják azokat, és ellenőrizzék a végrehajtásukat. Brüsszel pedig felügyeli a szabályszerű működésüket.
Itthon bírálnak Így ezeknek a programoknak a szabályszerű működése esetén a teljes lebonyolítás magyar kézben van. Magyar nyelven írják ki őket, és magyar nyelven is kell beadni ezeket. Nem igaz tehát, hogy Brüsszelben bírálják el az EU-s pályázatokat. Ezért, ha valamelyik pályázatíró cég azzal reklámozza magát, hogy Brüszszelben is van irodájuk, nyugodtan felvilágosíthatjuk őket, hogy ez részükről felesleges pénzkidobás. Mert itthon írják ki és bírálják el a hazánkra vonatkozó pályázatokat. De ha ennyire magyar az EU-s pályázat, akkor mennyire érvényesül a hungaricumnak számító nepotizmus az elbírálásban? Lapunk megbízható forrásból úgy értesült, hogy naponta akár több tucat telefont is kapnak az IH-ban dolgozó egyes szakemberek politikusoktól, önjelölt lobbistáktól, kóborlovagoktól és jövendőmondóktól. Nem véletlen ez a sürgés-forgás, hiszen várt vagy nem várt siker jelentős tekintélyt adhat a „lobbistának”. Brüsszel azonban szigorúan ellenőrzi a pályáztatási folyamatot, ami jó hír, hiszen így talán van rá esély hogy a bíráló bizottság ellen tudjon állni a teljes politikai nyomásnak. Ezt erősítik azok a név nélkül nyilatkozó pályázatíró cégek vezetői is, akik szerint első a jó és reális áron benyújtott pályázat, és csak ezt követi a személyes lobbi.
Ajtók zárulnak A másik fontos szempont az EU-s pályázatokkal kapcsolatban, hogy a 2004 és 2006 között Magyarország mennyire tudja lehívni a támogatásokat. Ugyancsak a pályázatíróktól származó információk szerint megfelelő számú és kidolgozottságú pályázatot adtak be az elmúlt hónapokban. Vannak olyan kiírt pályázatok is, ahol le kellett állítani pályázatok beadását, mert a folyamatos elbírálásnak köszönhetően már idő előtt felhasználták a rendelkezésre álló kereteket. A pénzek lehívásával kapcsolatban gond tehát nem lesz, sokkal inkább a bürokráciával és a megfelelő elszámolással. Az intézményrendszer ugyanis nem volt felkészülve a nyertes pályázatok kezelésére. Jó példa erre, hogy a májusban nagy csinnadrattával, miniszterelnöki kézfogással nyertesnek hirdetett első EU-s pályázatok (GVOP) nyerteseivel adminisztrációs hibák miatt csak szeptember végén történt meg a szerződéskötés. A másik komoly feltétel, hogy ezek a pályázatok utófinanszírozásúak, tehát csak akkor kapják meg a támogatást a pályázók, ha az valósult meg, ami a tervekben szerepelt és pontosan, jól elszámolnak a felhasznált pénzekkel. A brüsszeli mézescsupor tehát az asztalunkra kerülhet. Rajtunk múlik, hogy kanállal vagy villával eszünk belőle. A források 2006-ig állnak a rendelkezésünkre, ezt követően elveszik a bödönt, bármennyi méz is marad benne.
|