Két­sze­res egyé­ni vi­lág­baj­nok (1999, 2001), ezüst­ér­mes (2000), és négy év­vel ez­előtt Syd­ney­ben, pá­lya­fu­tá­sa el­ső olim­pi­á­ján csak ke­vés­sel ma­rad le a do­bo­gó leg­fel­ső fo­ká­ról. A ta­va­lyi éve ke­vés­bé si­ke­rült, idén azon­ban már na­gyon meg­győ­ző. Szen­zá­ci­ós tel­je­sít­mén­­nyel nyer­te a pe­kin­gi Vi­lág­ku­pa-vi­a­dalt, amel­­lyel már az olim­pi­á­ra is kva­li­fi­kál­ta ma­gát. Idei ered­mé­nyei mel­lett lé­lek­ta­ni adott­sá­gai is meg­­győ­ző­ek. Ezek­ről is meg­kér­dez­tük a Hon­véd Dó­zsa György úti at­lé­ti­kai pá­lyá­ján.
– Az olim­pia évé­ben a sport­ágak ál­ta­lá­ban csak a nyá­ri já­té­kok­ra kon­cent­rál­nak, min­dent en­nek ren­del­nek alá. A te fel­ké­szü­lé­sed hogy áll?
– Jól si­ke­rült az ala­po­zás és jól ha­lad a fel­ké­szü­lés is, kö­szö­nöm. Ta­valy ok­tó­ber óta foly­nak rend­sze­re­sen az edzé­sek. A fel­ké­szü­lés az­óta fo­lya­ma­tos, csak a kü­lön­bö­ző ver­se­nyek sza­kít­ják meg. Most ép­pen vi­lág­baj­nok­ság kö­vet­ke­zik Moszk­vá­ban. Ha ezen túl va­gyok, ak­kor a rá­ké­szü­lés utol­só idő­sza­ka kez­dő­dik el. Sze­ren­csé­re már az év ele­jén a pe­kin­gi vi­lág­ku­pa-el­ső­ség­gel kva­li­fi­kál­tam ma­gam, bár a rész­vé­te­li le­he­tő­ség­gel így sem lett vol­na gond, mi­vel ve­ze­tem a vi­lág­rang­lis­tát.
– Me­lyik az a szám az öt kö­zül, ahol ja­vul­ni sze­ret­tél vol­na? Si­ke­rült-e ez?
– Az én elő­nyöm a ver­seny­tár­sa­im­hoz ké­pest az, hogy nincs gyen­gém. Nincs olyan szám, amely­ben eset­leg le­ront­ha­tom az egész tel­je­sít­mé­nyem. Ez per­sze nem je­len­ti azt, hogy nincs hol ja­vul­nom. Az a fon­tos, hogy az ered­mé­nye­im az egyes szá­mok­ban ki­egyen­sú­lyo­zot­tan jók le­gye­nek. Idén lö­vé­szet­ben si­ke­rült az elő­ző év­hez ké­pest jobb át­la­gos ered­ményt el­ér­ni, és ví­vás­ban is hat­van-nyolc­van pon­tot tu­dok hoz­zá­ten­ni az ed­di­gi ered­mé­nye­im­hez.
– Sze­rin­ted mi­től függ az, hogy mi­lyen szín­ben csil­log egy olim­pi­ai érem?
– Az olim­pia sem­mi­lyen más ver­sen­­nyel nem ha­son­lít­ha­tó össze. Az egész vi­lág ar­ra fi­gyel és ezt a spor­to­lók is ér­zik. Ezért ne­héz még csak meg­kö­ze­lí­tő­leg is meg­tip­pel­ni a vég­ered­ményt. Kü­lö­nö­sen igaz ez az öt­tu­sá­ra, hol öt ver­seny­szám­ban kell ki­emel­ke­dő tel­je­sít­ményt nyúj­ta­ni. Úgy­hogy sze­rin­tem fej­ben dől el a ver­seny. Az győz, aki ép­pen az­nap a ma­xi­mu­mot ké­pes hoz­ni ma­gá­ból.
– El­ső olim­pi­á­don, Syd­ney­ben ezüs­töt sze­rez­tél. Rö­vid­del a di­a­dal után be­je­len­tet­ted igé­nye­det az athé­ni arany­érem­re. Az­óta is ter­mé­sze­tes ön­bi­za­lom­mal nyi­lat­ko­zol a tel­je­sít­mé­nye­id­del kap­cso­lat­ban. Ezt sok ma­gyar spor­to­ló­tól hi­á­nyol­juk.
– Én ilyen va­gyok, ki­mon­dom, amit sze­ret­nék. Négy év­vel ez­előtt még "ilye­nebb" vol­tam. Min­dig úgy ké­szül­tem, hogy nagy ver­se­nye­ket fo­gok nyer­ni. Az­óta éret­tebb let­tem, de nyer­ni ugyan­úgy sze­ret­nék, mint ko­ráb­ban. An­­nyi­ban azon­ban vál­toz­tam, hogy nem a kül­ső, ha­nem a bel­ső el­vá­rá­sa­im­nak sze­ret­nék meg­fe­lel­ni. Min­den sport él­me­ző­nye, az öt­tu­sáé is na­gyon erős. Egy él­spor­to­ló ak­kor le­het elé­ge­dett, ha ön­ma­gá­hoz ké­pest a ma­xi­mu­mot tud­ja nyúj­ta­ni. Ha Athén­ban ké­pes le­szek er­re, meg is nye­rem az olim­pi­át.