OFFLINE | múltidéző |
Két merénylet között • A magyar miniszterelnök ellenezte a háborút
Tisza István és az elsõ világháború
(2004. június)
Ki­lenc­ven év­vel ez­előtt, 1914. jú­ni­us 28-án dél­előtt 11 óra után pár perc­cel a sza­ra­je­vói Appel-rakpart és a Fe­renc Jó­zsef ut­ca sar­kán Gavrilo Princip több­ször egy­más után meg­húz­ta re­vol­ve­re ra­va­szát. A lö­vé­sek ha­lá­lo­san meg­se­be­sí­tet­ték Fe­renc Fer­di­nánd fő­her­ce­get, az Oszt­rák-Ma­gyar Mo­nar­chia trón­örö­kös­ét és fe­le­sé­gét.

A bosz­ni­ai pisz­toly­lö­vé­sek után bő egy hó­nap­pal meg­in­dult a há­bo­rú, mely min­den ko­ráb­bi­nál vé­re­sebb és na­gyobb vi­lág­há­bo­rú­vá szé­le­se­dett. A ren­ge­teg szen­ve­dést oko­zó vér­on­tás­ért a fe­le­lőst mil­li­ók ke­res­ték, és so­kan Ti­sza Ist­ván gróf­ban vél­ték meg­ta­lál­ni, mond­ván: a há­bo­rút ki­rob­ban­tó Mo­nar­chi­án be­lül a ve­ze­tő sze­rep Ma­gyar­or­szá­gé volt, és a Mo­nar­chia leg­be­fo­lyá­so­sabb po­li­ti­ku­sa a ma­gyar mi­nisz­ter­el­nök volt. E né­ze­tek Seton-Watson és Beneš írá­sai mel­lett egy­re gyak­rab­ban vol­tak meg­ta­lál­ha­tók brit vagy fran­cia la­pok ha­sáb­ja­in is, és a há­bo­rú vé­gé­re Ludendorff mel­lett Ti­szát tar­tot­ták a leg­ke­mé­nyebb el­len­fél­nek, a leg­gyű­lö­le­te­sebb el­len­ség­nek.

Gyűlö­let itt­hon
Az an­tant pro­pa­gan­dá­já­tól rész­ben füg­get­le­nül a Mo­nar­chia la­kos­sá­ga is Ti­szát te­kin­tet­te a há­bo­rús po­li­ti­ka fő kép­vi­se­lő­jé­nek. A ma­gyar kor­mány­főt kü­lö­nö­sen Auszt­ri­á­ban gyű­löl­ték so­kan, mert – ki­hasz­nál­va a du­a­liz­mus nyúj­tot­ta le­he­tő­sé­ge­ket – a ma­gyar ér­de­ke­ket kö­vet­ke­ze­te­sen ér­vé­nye­sí­tet­te pl. az élel­mi­szer­el­lá­tás kér­dé­sé­ben. A há­bo­rú vég­ső­kig va­ló foly­ta­tá­sa azon­ban Ma­gyar­or­szá­gon is egy­re nép­sze­rűt­le­neb­bé, sőt: gyű­lölt­té tet­te. 1918. ok­tó­ber 16-án dél­után 3/4 3-kor az Or­szág­ház épü­le­té­ből ki­lé­pő Ti­sza Ist­ván el­len a Ga­li­lei Kör 23 éves tag­ja, Lékai Já­nos si­ker­te­len me­rény­le­tet kö­ve­tett el. Tet­tét az­zal in­do­kol­ta, hogy meg akar­ta öl­ni „azt az em­bert, és ve­le azt a gon­do­la­tot, amely a vi­lág láng­ba bo­ru­lá­sá­nak egyik fő­oko­zó­ja”.
A kö­vet­ke­ző me­rény­let már si­ker­rel járt. 1918. ok­tó­ber 31-én es­te hat óra fe­lé a Kár­olyi-for­ra­da­lom ál­ta­lá­nos fel­bom­lá­sá­ban fegy­ve­res egyen­ru­hás­ok tör­tek be a Her­mi­na úti Róheim-villába, Ti­sza ak­ko­ri bu­da­pes­ti la­kó­he­lyé­re. Egyi­kük így ki­ál­tott az el­len­ál­lást nem ta­nú­sí­tó po­li­ti­kus­ra: „Ma­ga okoz­ta a há­bo­rút, ma­ga mi­att halt meg sok mil­lió em­ber!” Ti­sza Ist­ván azt fe­lel­te: „Tu­dom, hogy sok mil­lió em­ber pusz­tult el, ezt én is fáj­la­lom, de en­nek nem én va­gyok az oka...” A ka­to­nák­ra azon­ban nem volt ha­tás­sal a volt mi­nisz­ter­el­nök vé­de­ke­zé­se. Ha­ma­ro­san lö­vé­sek dör­dül­tek el, és Ti­sza hol­tan fe­küdt a pad­lón.
Az a meg­győ­ző­dés, hogy Ti­sza kényszerítette ki a Mo­nar­chia had­ba lé­pé­sét Szer­bia el­len, vi­szony­lag so­ká­ig tar­tot­ta ma­gát. Csak a Habs­bur­gok és a Hohenzollernek bu­ká­sá­val meg­nyí­ló le­vél­tá­rak tár­ták a köz­vé­le­mény elé az 1914. jú­li­u­si ese­mé­nyek fő for­rá­sa­it. Csak 1919 őszén vál­ha­tott is­mert­té a szé­le­sebb köz­vé­le­mény szá­má­ra, hogy mi tör­tént a sza­ra­je­vói me­rény­let és a had­üze­net kö­zött, mi­ről tár­gyal­tak Bécs­ben és Ber­lin­ben.

El­len­vé­le­mény
Az oszt­rák po­li­ti­kai és ka­to­nai ve­ze­tők és né­met szö­vet­sé­ge­se­ik egy­ön­te­tű­en a Szer­bia el­le­ni ke­mény fel­lé­pést ja­va­sol­ták, akár egy eu­ró­pai há­bo­rú vál­la­lá­sá­nak árán is. (Igaz, min­den­ki ar­ra szá­mí­tott, hogy „mi­re a fa­le­ve­lek le­hul­la­nak”, a ka­to­nák vis­­sza­tér­het­nek.) Egye­dül Ti­sza Ist­ván el­le­nez­te a há­bo­rút, és csak két­he­tes vo­na­ko­dás után, fon­tos en­ged­mé­nyek után volt haj­lan­dó en­ged­ni. El­len­vé­le­mény­ét nem pa­ci­fiz­mus­ból, ha­nem a ma­gyar nem­ze­ti ér­dek vé­del­me­zé­sé­ből ere­dez­tet­het­jük. Úgy gon­dol­ta, hogy az adott pil­la­nat nem al­kal­mas a há­bo­rú si­ke­res meg­ví­vá­sá­ra. A bal­ká­ni há­bo­rúk után a Mo­nar­chia szá­má­ra hát­rá­nyo­san ala­kul­tak az erő­vi­szony­ok, és a ket­tős ál­lam va­ló­di szö­vet­sé­ges nél­kül néz szem­be a szláv tö­rek­vé­sek­kel, mi­köz­ben Ro­má­nia is mind nyíl­tab­ban kö­ze­le­dett az oro­szok­hoz. Ti­sza sze­rint egy Bul­gá­ri­á­val ki­épí­ten­dő kap­cso­lat – mely Ro­má­ni­át is jobb be­lá­tás­ra té­rít­he­ti – ked­ve­zőbb fel­té­te­le­ket te­remt­het, és így a Mo­nar­chia vis­­sza­nyer­he­ti te­kin­té­lyét a fél­szi­ge­ten.
A Habs­burg-bi­ro­da­lom nagy­ha­tal­mi ál­lá­sa Ti­sza po­li­ti­kai cél­jai kö­zött el­ső­ren­dű­en fon­tos volt. Tu­laj­don­kép­pen őt te­kint­het­jük De­ák Fe­renc po­li­ti­kai ha­gya­té­ka leg­hí­vebb kö­ve­tő­jé­nek. Az 1865-ös Hús­vé­ti cikk­ből ki­ol­vas­ha­tó gon­do­lat­me­net sze­rint Ma­gyar­or­szág in­teg­ri­tá­sát, a ma­gyar­ság nem­ze­ti cél­ja­i­nak biz­to­sí­tá­sát füg­get­len ál­lam­ban nem ké­pes biz­to­sí­ta­ni, mert a tér­ség erő­vi­szo­nyai kö­zött eh­hez egy­ma­gá­ban nem len­ne ere­je. Ezért szük­ség van erős szö­vet­sé­ges­re, ami­re a több év­szá­za­dos, sok vi­hart és vál­sá­got meg­ért, de be­já­ra­tott Habs­burg-di­nasz­ti­kus kap­cso­la­tot lát­ták leg­al­kal­ma­sabb­nak. Ahogy Ti­sza Ist­ván már 1876-ban, 15 éve­sen fo­gal­ma­zott: „A je­len nem­zet­kö­zi vi­szo­nyok kö­zött... a ma­gyar nem­zet a szláv­iz­mus­sal szem­ben csak mint az oszt­rák ma­gyar mo­nar­chia egyik fe­le tart­hat­ja fenn ma­gát, s így be­le kell ab­ba egyez­ni, hogy e mo­nar­chia fenn­áll­jon.”

Előnyös hely­zet
A ki­egye­zés­sel a ma­gyar­ság szá­má­ra igen elő­nyös konst­ruk­ció jött lét­re: a ma­gya­rok egyen­jo­gú tag­jai le­het­nek egy el­ső­ren­dű eu­ró­pai nagy­ha­ta­lom­nak, mely tisz­te­let­ben tart­ja Ma­gyar­or­szág önál­ló­sá­gát, sőt: a fon­to­sabb dön­té­sek­ben nem le­het Ma­gyar­or­szág nél­kül cse­le­ked­ni. Ezért Ti­sza az Oszt­rák-Ma­gyar Mo­nar­chia nagy­ha­tal­mi ál­lá­sát, mint Ma­gyar­or­szág nem­ze­ti cél­ja­i­nak fő esz­kö­zét, fel­tét­le­nül meg kí­ván­ta vé­de­ni.

Egyedül Tisza István ellenezte a háborút, és csak kéthetes vonakodás után, fontos engedmények után volt hajlandó engedni (...) Úgy gondolta, hogy az adott pillanat nem alkalmas a háború sikeres megvívására

Ezért volt a né­met szö­vet­ség hí­ve is, mert et­től re­mél­te a Mo­nar­chia meg­erő­sí­té­sét, nem­zet­kö­zi hely­ze­té­nek sta­bi­li­zá­lá­sát. Az­az Ti­sza a ma­gya­rok szem­pont­já­ból elő­nyös sta­tus quo hí­ve volt, és csak azért en­ge­dett, mert be kel­lett lát­nia, hogy a Mo­nar­chia nagyhatalmiságát a szerb tö­rek­vé­sek vé­sze­sen meg­in­gat­ták, így an­nak nem meg­óvá­sá­ról, ha­nem vis­­sza­ál­lí­tá­sá­ról van már szó, en­nek ér­de­ké­ben pe­dig akár a há­bo­rú­ig is el kell men­ni. Ti­sza azon­ban ki­kö­töt­te, hogy a há­bo­rú nem ered­mé­nyez­he­ti Szer­bia an­nek­tá­lá­sát, hi­szen ez­zel a Mo­nar­chia újabb szláv la­kos­ság­gal gya­ra­pod­na, fel­bo­rít­va a ma­gya­rok­nak ked­ve­ző egyen­sú­lyi hely­ze­tet. Csak mi­u­tán ezt az ígé­re­tet meg­kap­ta, ad­ta be­le­egye­zé­sét a há­bo­rús po­li­ti­ká­hoz: „Ne­he­zen ha­tá­roz­tam el ma­gam ar­ra, hogy a há­bo­rút ajánl­jam, de most szi­lár­dan meg va­gyok győ­ződ­ve szük­sé­ges­sé­gé­ről és a Mo­nar­chia nagy­sá­gát min­den erő­vel vé­del­mez­ni fo­gom” – mond­ta jú­li­us 14-én a bé­csi né­met nagy­kö­vet­nek.
In­nen­től kezd­ve min­den te­het­sé­gét, em­ber­fe­let­ti mun­ka­bí­rá­sát a nem kí­vánt há­bo­rú győ­zel­mes meg­ví­vá­sá­ra kon­cent­rál­ta. Ezért hall­gat­ta el 1914. jú­li­u­si el­len­vé­le­mény­ét is, és mint a nem­zet há­bo­rús ve­zé­re igye­ke­zett a győ­ze­le­mért küz­de­ni. A ke­mény és el­tö­kélt po­li­ti­kust azon­ban nem ra­gad­ta ma­gá­val a há­bo­rús lel­ke­se­dés. Nyil­vá­nos­ság­ra csak jó­val Ti­sza ha­lá­la után ke­rült, uno­ka­hú­gá­nak írt le­ve­lé­ben így fo­gal­ma­zott: „Azért bor­zasz­tó a győz­tes há­bo­rú is. Az én lel­kem­ben nyo­mort, szen­ve­dést, pusz­tu­lást je­lent min­den há­bo­rú, ár­tat­lan vér ki­ön­té­sét, ár­tat­lan as­­szo­nyok és gyer­me­kek szen­ve­dé­sét. El­ke­se­rít, hogy egy ilyen nagy há­bo­rú in­té­zé­sé­ben van ré­szem, bán­ta­nak az ová­ci­ók, ame­lyek en­gem ér­nek, aki még csak részt sem ve­he­tek a küz­de­lem­ben. Lel­ki­is­me­re­tem nyu­godt, már nya­kun­kon volt a hu­rok, amel­­lyel, ha most el nem vág­juk, al­kal­ma­sabb idő­ben foj­tot­tak vol­na meg ben­nün­ket. Nem te­het­tünk egye­bet, de még­is fáj, hogy így kel­lett len­nie.”

Ma­gyar­or­szág vé­ge
Sok kor­tár­sá­val el­len­tét­ben Ti­sza vi­lá­go­san lát­ta, hogy nem, vagy nem el­ső­sor­ban „a mes­­sze vá­ros” van baj­ban, ha­nem a ha­za. Pon­to­san és min­den­ki más­nál ko­ráb­ban ér­zé­kel­te, hogy ez a há­bo­rú élet­ha­lál-harc lesz. Tud­ta, hogy ha a Mo­nar­chia ve­re­sé­get szen­ved, ak­kor az Ma­gyar­or­szág vé­gét is hoz­hat­ja. Ezért küz­dött ere­je meg­fe­szí­té­sé­vel a vég­ső­kig, vál­lal­va az ez­zel já­ró fo­ko­zó­dó nép­sze­rűt­len­sé­get és gyű­lö­le­tet. Tra­gi­kus pá­lyá­já­nak vé­gén hő­si­e­sen a fő­vá­ros­ban ma­radt az el­le­ne el­kö­ve­tett me­rény­let után is. Szem­be­né­zett sor­sá­val, majd a Kár­olyi Mi­hályt a ha­ta­lom­ba jut­ta­tó zűr­za­va­ros na­pon szem­be­né­zett gyil­ko­sai pus­ka­csö­vé­vel is. Az ál­ta­la ele­in­te el­len­zett vi­lág­há­bo­rú­nak ő volt az utol­só ma­gyar ál­do­za­ta.



Így tetszett a cikk:
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10

Felhasználónév: Jelszó:
Ha hozzá szeretne szólni regisztrált felhasználóként a felsorolt témákhoz,
de még nem regisztrált, kattintson ide!
ÚJ ÜZENET    

A hozzászóló neve
(nem regisztrált felhasználó esetén):    
Az üzenet tárgya:    
Az üzenet szövege:    
  

Szóljon hozzá a fórumban!

  #1: andras (2007. -1. 2-. 02: 1)  

Akik megolettek Tisza Istvant , azoknak az elvbaratai kormanyoznak ma Magyarorszagon! Tisza Istvan halalaval, minket hataron kivulieket, fogsagba kuldtek, es a mai napig pusztitnak ,megtagadnak,kiszolgaltatnak az ellensegnek amelyiknek ugyanaz a celja,mint 1918-ban. Az Ur fizessen meg nekik cselekedeteik es igazsaguk szerint!!!!

  
  Válaszok struktúrája


Szeptembertől Reakció néven jelenik meg az UFi. Mi a véleménye az új címről?
Az UFi jobb volt
Tetszik, de az UFi is jó volt
A Reakció jobb cím
Egyik sem tetszik
A szavazás állása
   Vadász János
   Népszabadság
   Wass Albertről
   Pörzsölő szeretet
   Lendületben a reakció
   Városba zárva
   
   
    Yann Martel: Pi éle­te
    Más a lelkem
    Érdekvédők
    Éles váltás
    Egy õszinte hang

    Kizökkent az idő
    Tisza István és az elsõ világháború
    Wass Albertről
    Pörzsölő szeretet
    „A két Huszár”