Bár a curlinget már az 1998-as naganói té­li olim­pi­án meg­is­mer­het­te a vi­lág köz­vé­le­mé­nye, en­nek el­le­né­re még min­dig vic­ces­nek hat­nak a te­ás­kan­na for­má­jú ko­rong előtt el­mé­lyül­ten ser­te­per­té­lő fi­gu­rák. A nagy ha­gyo­má­nyú, sport­tá ne­me­se­dett té­li já­ték ős­ha­zá­ja Skó­cia, ahol a le­gen­da sze­rint a be­fa­gyott ta­va­kon csúsz­ká­ló vad­ma­da­ra­kat ijeszt­get­ték a jé­gen meg­csúsz­ta­tott kö­vek­kel a mó­kás ked­vű va­dá­szok.
A já­ték szín­he­lye egy kes­keny, hos­­szú jég­pá­lya, vé­gén egy cél­táb­la jel­le­gű raj­zo­lat­tal. Egy já­ték tíz endből, va­gyis já­ték­rész­ből, „ti­zed­idő­ből” áll. A csa­pa­tok cél­ja min­den end vé­gé­re az, hogy le­he­tő­leg mi­nél több kö­vük he­lyez­ked­jen el a ház kö­zép­pont­já­hoz kö­ze­lebb, mint az el­len­fé­lé. En­nek ér­de­ké­ben ki­üt­he­tik az el­len­sé­ges kö­vet is, ha az túl jó he­lyen áll.
A kö­vek út­jai a jég sű­rű söp­ré­sé­vel bi­zo­nyos ha­tá­ro­kon be­lül be­fo­lyá­sol­ha­tók. Ez, a já­ték­ra leg­in­kább jel­lem­ző moz­za­nat cél­ja a kő út­já­ban ál­ló tör­me­lé­kek le­tisz­tí­tá­sa, ám leg­alább ilyen fon­tos adott eset­ben a kő út­já­nak meg­vál­toz­ta­tá­sa is. A söp­rés ugyan­is fel­me­le­gí­ti a je­get, és az így kép­ző­dött víz­ré­te­gen a csú­szó kő mes­­szebb­re jut­hat vagy irá­nya is meg­vál­toz­hat. Fon­tos meg­em­lí­te­ni, hogy a kö­vet el­in­dí­tó já­té­kos igyek­szik ívet ad­ni a kő csú­szá­sá­nak, amit leg­in­kább an­nak las­sú pör­ge­té­sé­vel ér el. In­nen ered a já­ték ne­ve is (curling – csa­va­ro­dás). Az ív na­gyobb le­he­tő­sé­get biz­to­sít a kő irá­nyá­nak ké­sőb­bi be­fo­lyá­so­lá­sá­hoz, mi­vel a söp­rö­ge­tők a gör­bü­le­tet egye­ne­sít­he­tik vagy fo­koz­hat­ják.
A já­té­kot stra­té­gi­ai jel­le­ge te­szi iga­zán él­ve­ze­tes­sé. Nem mind­egy, hogy kié az utol­só do­bás le­he­tő­sé­ge, „épít­he­tünk” nye­rő ko­rong­ja­ink kö­ré a töb­bi­ből „vé­dő­ket”, de ezek csak az alap­ve­tő for­má­ci­ók.
A pon­to­zás­nál az endek vé­gén ház­ban ma­radt kö­vek hely­ze­tét ve­szik fi­gye­lem­be, a meccs győz­te­sét a pon­tok ös­­sze­ge ha­tá­roz­za meg. Fon­tos sza­bály, hogy akár­hány kő van a ház­ban, csak az ér pon­tot, ame­lyik a leg­bel­jebb állt meg. Ha a „má­so­dik leg­sze­ren­csé­sebb” kő is azo­nos szí­nű, az két pon­tot ér a csa­pat­nak és így to­vább. Amen­­nyi­ben a so­ron kö­vet­ke­ző kő el­len­sé­ges, a fel­pon­to­zás meg­sza­kad. Min­dig csak az egyik csa­pat kap­hat pon­tot, a má­sik ne­vé­hez nul­lát ír­nak.
A já­ték az el­ső pil­la­nat­ban könnyű szó­ra­ko­zás­nak tű­nik, va­ló­já­ban azon­ban na­gyon ko­moly in­tel­lek­tu­á­lis erő­fe­szí­tést, mil­li­mé­te­res pon­tos­sá­got és jó erőn­lé­tet igé­nyel. Han­gu­la­tá­ban igen ha­son­la­tos a bowlinghoz, mi­vel a vi­dám tár­sa­sá­gok igen jól el­szó­ra­koz­hat­nak a jé­gen csú­szó kö­vek lök­dö­sé­se köz­ben plá­ne, ha akad né­mi „ka­ta­li­zá­tor”, mond­juk for­ralt bor for­má­já­ban. Ma­gyar­or­szá­gon egy­re töb­bet le­het hal­la­ni-ol­vas­ni a já­ték­ról, el­ter­je­dé­sét azon­ban kés­lel­te­tik meg­le­he­tő­sen ma­gas költ­sé­gei. A ki­zá­ró­lag Ailsa Craigen, egy skó­ci­ai szi­ge­ten bá­nyá­szott 19,1 kg-os kő ára negy­ven és száz­ezer fo­rint kö­zött van, a spé­ci ci­pő vi­szont már meg­úsz­ha­tó húsz­ezer­ből. Az át­tö­rés aka­dá­lyát azon­ban nem az esz­kö­zök ára, ha­nem a já­ték­hoz szük­sé­ges pá­lya meg­épí­té­se és fenn­tar­tá­sa je­len­ti. Ah­hoz ugyan­is vegy­tisz­ta jég­ből ké­szü­lő tü­kör­si­ma, más­fél-két cen­ti vas­tag, mí­nusz négy fo­kos jég kell, a csar­nok jég­te­ré­ben pe­dig köz­vet­le­nül a jég fö­lött fagy­pont kö­rü­li, mell­ma­gas­ság­ban pe­dig hat fo­kos „időt” kell biz­to­sí­ta­ni. A ha­gyo­má­nyos „hokijég” te­hát nem al­kal­mas a já­ték­ra, mi­vel egye­net­len­sé­gei a si­má­ra csi­szolt ko­ron­got kön­­nyen el­té­rít­he­tik. Egy­elő­re te­hát csak a sport­té­vék köz­ve­tí­té­sei je­lent­he­tik a kap­cso­la­tot e já­ték­kal.