OFFLINE | interjú |
Kisded, pingpong, hegedű
Más a lelkem
(2004. január)
Van, akiknél a világ a gyermek és a hegedű körül forog. Ketten forgatják a napi ringlispílt: mit ad Isten, van álompárja a hazai hegedűvilágnak! Kokas Katalin mint valami olimpikon, úgy telenyerte már magát neves versenyeken, csillagszemének csillaga egyre feljebb jut a koncertéletben is. Ikercsillaga férje, az ugyancsak hegedűművész Kelemen Barnabás, és a csillagképbe háromszögelt bő féléve a kis Hanna. Miért ne kezdhetném ünnep utáni kötekedésem Katival épp a születésről?

– Al­ko­tó­mű­vé­szek­nél a gyer­mek ér­ke­zé­se be­lül­ről is meg­vál­toz­tat­hat­ja a pra­xist. Éne­kes­nők­nél a hor­mo­ná­lis fej­le­mé­nyek a han­got is át­for­mál­ják. De mit érez a he­ge­dű­mű­vész?
– Ná­lunk nincs vál­to­zás. Habár… mi­vel min­den meg­vál­to­zott Han­na ér­ke­zé­sé­vel, az időt előt­te és utá­na szá­mít­juk, te­hát az­óta nyil­ván más­képp is he­ge­dü­lök. A he­ge­dű­hang mint olyan a tel­jes test­ből szól, de leg­in­kább a lé­lek for­mál­ja. És mi­vel más a lel­kem, más a han­gom is.
– Szó­val még­is van vál­to­zás, pe­dig az uj­jad, a csuk­lód ugyan­az.
– Per­sze. De tu­dod, mi az ér­de­kes? Hogy az én he­ge­dű­han­gom a leg­szebb ál­la­po­tos ko­rom­ban volt.
– Ki hal­lot­ta így? Nincs ez kis­sé túlmisz­ti­fi­kál­va?
– Misz­ti­kus, az biz­tos, hisz nem vol­na egy­sze­rű meg­ma­gya­ráz­ni, de Bar­na­bás is hal­lot­ta, má­sok is szó­vá tet­ték, te­hát nem én ta­lál­tam ki. Kü­lön­ben ar­ra gon­do­lok, hát­ha at­tól szólt úgy a hang­sze­rem, a tes­tem és a lel­kem, hogy Bar­na­bás gén­je­it is ma­gam­ban hord­tam ek­kor.
– Lám, lám, men­­nyi­re más is a he­ge­dű­mű­vész, ha nő… De a Rád vá­ró iro­da­lom­ban van­nak-e sze­rin­ted ki­mon­dot­tan nő­i­es da­ra­bok?
– Ha­tá­ro­zot­tan ál­lí­tom, hogy nin­cse­nek. A mű­vek 99 szá­za­lé­kát amúgy is fér­fi­kom­po­nis­ták ír­ták. Vi­szont ami­re fel­kér­nek, azt a da­ra­bot mint nő ját­szom el.
– Na de a kantilénásabb, ének­lőbb mű­vek, a haj­lé­ko­nyabb, pu­hább tételek…
– Té­ve­dés fel­té­te­lez­ni, hogy azok nő­i­e­sek vol­ná­nak. Egyéb­ként sok­szor a nők he­ge­dül­nek ke­mé­nyeb­ben, erő­tel­jes­eb­ben.
– Biz­tos kompenzáltok…
– Nem. Épp, hogy ke­mé­nyeb­bek va­gyunk ná­la­tok, hisz a szü­lés is ben­nün­ket erő­sít. Ne­hogy azt hidd, hogy fe­mi­nis­ta vol­nék, de tény­leg nem lá­tok ef­fé­le kü­lönb­sé­ge­ket. Füg­göny mö­gött se mon­da­nám meg, me­lyik nem­ből va­ló húz­za ép­pen. Ha pe­dig még­is az el­té­ré­sek­re kér­de­zel, ak­kor in­kább a gya­kor­lá­si tech­no­ló­gi­át em­lí­te­ném.
– Ke­vés­be van­nak kö­tél­ből az ide­ge­i­tek?
– Tény, hogy a fér­fi­ak a stra­pás gya­kor­lá­so­kat va­la­hogy job­ban bír­ják. Mi­ó­ta Bar­na­bás pró­ba­me­tó­du­sát el­ta­nul­tam, már kön­­nyebb túl­jut­nom egy-egy mo­no­ton is­mét­lő fá­zi­son.
– És az so­sem ide­ge­sí­tő, hogy ös­­sze­kö­tött éle­te­tek, kö­zös hang­sze­re­tek, iker­pá­lyá­tok nyo­mán eset­leg vesz­te­tek az egyé­ni­sé­ge­tek­ből? Tes­sék, már úgy ta­nulsz, ahogy ő…
– De­hogy! Et­től csak töb­bek le­szünk! Pél­dá­ul ha Bar­na­bás ké­szül egy kon­cert­re, és azt a da­ra­bot én még so­se ját­szot­tam, mennyi­vel kön­­nyebb lesz ne­kem, ami­kor rám ke­rül a sor: min­den hang­ját be­té­ve tu­dom! A kis­ba­ba mi­att most úgy­sem a ré­gi be­osz­tá­som sze­rint ké­szü­lök, hisz nem tu­dok rend­sze­re­sen, min­den­nap ugyan­úgy gya­ko­rol­ni. Ha vi­szont kö­ze­leg a kon­cert, min­dent be­le­adok megint, és ilyen­kor jön­nek iga­zán jól ezek az ön­fe­led­ten me­mo­ri­zált nye­re­sé­gek.
– Jó, jó. Há­zas­pár vagy­tok, te­hát ál­lan­dó in­ter­ak­ci­ó­ban él­tek. Nyil­ván min­dent meg­vi­tat­tok, ki­ele­mez­tek. Hogy vi­se­led el, ha ő még­sem úgy játssza, ahogy Te ten­néd?
– Mi­ért kel­le­ne úgy ját­sza­nia? Az előb­bi pél­dá­nál ma­rad­va: én sem úgy fo­gok mu­zsi­kál­ni, ahogy ko­ráb­ban, eset­leg ép­pen a fü­lem hal­la­tá­ra Bar­na­bás a ma­ga ver­zi­ó­ját el­ké­szí­tet­te. Pusz­tán az anya­got tud­juk egy­for­mán, a kot­ta­fe­je­ket; ahogy a pi­ros színt is mind­ket­ten pi­ros­nak lát­juk, egé­szen biz­tos vi­szont, hogy még­sem ugyan­olyan­nak. Ha már a pó­di­u­mon ál­lok, csak­is a ma­gam ol­va­sa­ta le­het, ami on­nan­tól meg­szó­lal.
– Van ná­la­tok szak­ma­men­tes nap? Ami­kor ki­je­len­ti­tek: ma nem he­ge­dü­lünk, szó­ba se hoz­zuk?
– Nincs! Unal­mas is len­ne!
– A hang­sze­redet ba­bus­ga­tod? Ki­tün­te­tett bá­nás­mó­dot kap, mint egy ko­mo­lyan vett ka­ba­la­lény, plüss­ál­lat, bár­mi, vagy in­kább óvott mun­ka­esz­köz csak­, mint egy ko­csi vagy toll?
– Mi­ó­ta Han­na köz­tünk él, leg­in­kább ve­le ba­bá­zom, per­sze, de nem kér­dés, hogy a he­ge­dűm is a gyer­me­kem. Brá­csám is van, őt is na­gyon sze­re­tem, mos­ta­ná­ban so­kat fog­lal­koz­tam ve­le a Mozart Concertante kap­csán.
– Is­te­nem, so­sincs la­zí­tás? Hát mi­lyen ze­ne szólt szil­vesz­ter­kor?
– Az óévet ven­dég­ség­ben bú­csúz­tat­tuk, pinpongoztunk, te­hát a ze­nét se mi ha­tá­roz­zuk meg. De ma pél­dá­ul egész nap a Bach-Magnificat ment… Bar­na, me­lyik fel­vé­tel is? Igen, a Savall-féle, de Gardinerét is sze­ret­jük.
– Van olyan mű, amel­­lyel annyi­ra nem ro­kon­szen­ve­zel, hogy ha kér­né­nek, se vállalnád?
A klas­­szi­kus ze­né­ben se le­het min­dent szeretni…
– Nem… nem tu­dok an­­nyi­ra ellenszenves da­ra­bot mon­da­ni. Elő­for­dult, hogy egy ver­seny­re a kor­társ kö­te­le­zőt nem vol­tam ké­pes meg­ked­vel­ni. Gya­ko­rol­gat­tam, mert mu­száj volt, de nem ke­rült kö­zel a szí­vem­hez. És a szín­pad­ra lé­pés előtt ne­gyed­órá­val le­esett a tan­tusz, ott rög­tön meg­sze­ret­tem. Szó­lí­tot­tak, he­ge­dül­ni kezd­tem – és kü­lön­dí­jat ad­tak érte… mit sem sejt­ve az előz­mé­nyek­ből!
(Han­na vacsizna már, és jó éjt-pu­szi­ra vár­nak a hang­sze­rek is. Itt a vé­ge. Aki pe­dig iga­zi, be­fe­je­zett in­ter­jút akar Kokas Ka­ti­tól, ve­zé­nyel­je ki ma­gát a kon­cer­tek­re, pél­dá­ul ja­nu­ár 13-án az MTA és más­nap a Ze­ne­aka­dé­mia ter­me­i­be, ahol Sibelius he­ge­dű­ver­se­nye szó­lal meg a ba­bus­ga­tott hang­sze­ren.)



Így tetszett a cikk:
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10

Felhasználónév: Jelszó:
Ha hozzá szeretne szólni regisztrált felhasználóként a felsorolt témákhoz,
de még nem regisztrált, kattintson ide!
ÚJ ÜZENET    

A hozzászóló neve
(nem regisztrált felhasználó esetén):    
Az üzenet tárgya:    
Az üzenet szövege:    
  

Szóljon hozzá a fórumban!

Szeptembertől Reakció néven jelenik meg az UFi. Mi a véleménye az új címről?
Az UFi jobb volt
Tetszik, de az UFi is jó volt
A Reakció jobb cím
Egyik sem tetszik
A szavazás állása
   Vadász János
   Népszabadság
   Wass Albertről
   Pörzsölő szeretet
   Lendületben a reakció
   Városba zárva
   
   
    Yann Martel: Pi éle­te
    Más a lelkem
    Érdekvédők
    Éles váltás
    Egy õszinte hang

    Kizökkent az idő
    Tisza István és az elsõ világháború
    Wass Albertről
    Pörzsölő szeretet
    „A két Huszár”