A ma­gyar bal­ol­dal le­gen­da­kö­ré­nek egyik ál­lan­dó ele­me az „eu­ró­pai stí­lus” irán­ti só­vár­gás, amely­nek – a ha­zug­ság­gyá­ras rek­lám­so­ro­zat bi­zo­nyít­hat­ja – ter­mé­sze­te­sen a szocialisták a ki­zá­ró­la­gos ha­zai le­té­te­mé­nye­sei. Nos, ha a ma­gyar szo­ci­a­lis­ták a ras­­szis­ta, belgiumi Fla­mand Tömb­re, az „in­gyen meg­él­he­tést min­den­ki­nek!” tí­pu­sú ígé­re­tek­kel ope­rá­ló len­gyel Lepper-féle Ön­vé­de­lem­re, vagy a bot­rány­hős Kilroy-Silk ve­zet­te brit füg­get­len­sé­gi moz­ga­lom­ra (UKIP) gon­dol­tak – e po­pu­lis­ta pár­tok igen je­len­tős si­ke­re­ket arat­tak a mos­ta­ni vá­lasz­tá­so­kon –, örül­he­tünk, hogy az „eu­ró­pai stí­lus” egy­elő­re nem ér­ke­zett meg hoz­zánk. Az EP-választásokon a tö­meg­de­mok­rá­cia kon­ti­nensszer­te rend­re a leg­rosszabb ar­cát szok­ta mu­tat­ni: ex­hi­bi­ci­o­nis­ta sztár­ri­por­te­rek, ki­öre­ge­dett por­nó­szí­né­szek és szél­ső­sé­ges protesztpártok ide­je ez, ami nem is cso­da, hi­szen e vá­lasz­tá­sok­nak a mai na­pig sincs iga­zán al­kot­má­nyos tét­jük. Az eu­ró­pai jog­al­ko­tást a Bi­zott­ság kez­de­mé­nye­zi, a leg­főbb dön­té­sek – igaz, né­ha par­la­men­ti jó­vá­ha­gyás­sal – a Ta­nács­ban szü­let­nek, az em­be­rek azon­ban a mai na­pig sem iga­zán tud­ják, mit csi­nál az eu­ró­pai in­téz­mé­nyek leg­költ­sé­ge­seb­bi­ke, a Par­la­ment. A rész­vé­tel az
1979-es el­ső köz­vet­len vá­lasz­tás óta fo­lya­ma­to­san zu­han, s az idén épphogy negy­ven szá­za­lék fö­lé kú­szott. A po­li­ti­kai elit pe­dig akar­va-aka­rat­la­nul ma­ga is min­dent meg­tesz az EP le­já­ra­tá­sa ér­de­ké­ben, ami­kor a lis­ták­ra hokibajnokokat és szép­ség­ki­rály­nő­ket de­le­gál­nak.
Ma­gyar­or­szág a ma­ga 38%-ával alig ma­radt le az át­lag­tól (né­hány or­szág­ban kö­te­le­ző a meg­je­le­nés az ur­nák­nál), az új tag­ál­lam­ok kö­zött pe­dig ki­fe­je­zet­ten ak­tív­nak mi­nő­sül­tünk. Nem ér­de­mes te­hát ezen a vo­na­lon meg­kér­dő­je­lez­ni a pol­gá­ri ol­dal jú­ni­us 13-i győ­zel­mét. Rá­adá­sul könnyen be­lát­ha­tó, hogy egy ma­ga­sabb rész­vé­tel va­ló­szí­nű­leg még na­gyobb ará­nyú el­len­zé­ki győ­zel­met ho­zott vol­na: a tradicionálisan job­bos és most át­ü­tő Fi­desz-si­kert fel­mu­ta­tó vi­dé­ki vá­lasz­tó­ke­rü­le­tek­ben jó­val ala­cso­nyabb volt a rész­vé­tel, mint a szo­ci­a­lis­ták fel­leg­vá­ra­i­ban, kü­lö­nö­sen Bu­da­pes­ten. Ez ugyan­ak­kor azt is je­len­ti, hogy a pol­gá­ri erők to­vább­ra is adó­sak a vi­dé­ki Ma­gyar­or­szág erő­tel­je­sebb moz­gó­sí­tá­sá­val.
Vé­gül, e vá­lasz­tás né­hány bal­ol­da­li mí­toszt is ki­kez­dett. Le­ko­pott az Eu­ró­pa-el­le­nes Fi­desz fal­ra fes­tett dé­mo­na, a pe­hely­sú­lyú kül­ügyi tit­ká­ro­kat és szám­űzen­dő ká­de­re­ket fel­vo­nul­ta­tó MSZP-lis­ta pe­dig de­monst­rál­ta a „szo­ci­a­lis­ta eu­ró­pa­i­ság” tal­mi csil­lo­gá­sát. Nem be­szél­ve a bal­ol­dal má­sik slá­ger­té­má­já­ról, az esély­egyen­lő­ség­ről: míg a Fi­desz a 732 ta­gú Eu­ró­pai Par­la­ment egyet­len ci­gány szár­ma­zá­sú tag­ját de­le­gál­ta, ad­dig szocialistáéknál csak egy bu­kott mi­nisz­ter­re futotta…