– Pro­fes­­szor Úr! Több cik­ké­ben is írt ar­ról, hogy a XXI. szá­zad­ban a há­bo­rú fo­gal­ma át­ér­té­ke­lő­dik. Mit ért ez alatt?
– A há­bo­rú fo­gal­ma vi­szony­la­gos do­log. Ko­ráb­ban kön­­nyeb­ben kö­rül­ír­ha­tó volt. Egy­más­nak esett pél­dá­ul a ma­ce­dón fa­lanksz a per­zsa bi­ro­da­lom­mal, vagy a XIV. szá­za­di an­gol íjá­szok meg­küz­döt­tek a fran­cia lo­va­gok­kal. Ez a há­bo­rús kép rög­zült ben­nünk, ho­lott a há­bo­rú ké­pe fo­lya­ma­to­san vál­to­zik. A XVI–XVII. szá­zad­ban pél­dá­ul alap­ve­tő­en az arisz­tok­rá­cia há­bo­rúi zaj­lot­tak, s az a job­bá­gyot és a zsel­lért nem érin­tet­te. A há­bo­rú tu­laj­don­kép­pen az ural­ko­dó ré­te­gek küz­del­me volt. Az alap­ve­tő vál­to­zás a fran­cia for­ra­da­lom ide­jén tör­tént, ek­kor­tól be­szé­lünk tö­meg­há­bo­rúk­ról. Ám per­sze a tö­me­gek nem­csak a há­bo­rú­ban je­len­nek meg, ha­nem az ipar­ban is, és las­san­ként ki­ala­kul­nak a tö­meg­tár­sa­dal­mak. Ez­zel pár­hu­za­mo­san Spa­nyol­or­szág­ban in­dul el a há­bo­rúk ha­tá­sá­ra egy más­faj­ta harc­mo­dor, a geriellosok küz­del­me. Ez már az arisz­tok­rá­cia há­bo­rú­ja, ez nem tö­meg­há­bo­rú, itt min­den­ki min­den­ki el­len küzd. Ké­sőbb eh­hez ha­son­ló har­cot foly­tat­nak majd Orosz­or­szág­ban a par­ti­zá­nok. És eh­hez jön a mos­ta­ni ter­ro­ris­ta­há­bo­rú. Azt kell, hogy mond­jam, hogy a ge­ril­la, a par­ti­zán és a ter­ro­ris­ta ugyan­az. Mind­ben az a kö­zös, hogy úgy har­col­nak, hogy a fenn­ál­ló sza­bá­lyo­kat át­lé­pik és át­hág­ják.
– Mi áll­ha­tott az Egye­sült Ál­la­mo­kat 2001-ben ért ter­ror­tá­ma­dás­ok hát­te­ré­ben?
– Volt egy arab cso­port, amely­nek tagjai Ame­ri­ka el­len, az ame­ri­kai he­ge­mó­nia el­len lép­tek fel, és ez csat­la­ko­zott egy val­lá­sos, Iz­ra­el-el­le­nes fel­lé­pés­hez. Ezek a cso­por­tok egy­szer­re Ame­ri­ka- és Iz­ra­el-el­le­ne­sek. Az ara­bok had­vi­se­lé­se megint csak egy sa­já­tos do­log, amit mi, nyu­ga­ti­ak ne­he­zen ért­he­tünk. Er­ről leg­job­ban Ibn Khaldun, egy XIV. szá­za­di arab tör­té­net­író „Be­ve­ze­tés a tör­té­ne­lem­be” cí­mű köny­vé­ben ír. A si­va­ta­gi né­pek be­ke­rí­tik a vá­rost, az Urbs-ot, és ez a be­ke­rí­tett vá­ros las­san fel­mond­ja a szol­gá­la­tot. A vá­ros azért kép­te­len har­col­ni a si­va­ta­gi né­pek­kel szem­ben, mert de­ka­dens. Ez a de­ka­den­cia saj­nos igaz a nyu­ga­ti tár­sa­da­lom­ra is. A nyu­ga­ti or­szá­gok­ban egy­re több he­lyen szá­mol­ják fel a had­se­re­ge­ket. Va­ló­já­ban egy­re gyen­géb­bek, de még min­dig meg­pró­bál­ják el­hi­tet­ni az ara­bok­kal, hogy erő­sek.
– A me­rény­let ho­gyan vál­toz­tat­ta meg az ame­ri­kai tár­sa­dal­mat?
– Az ame­ri­kai tár­sa­dal­mat igaz­ából nem le­het meg­vál­toz­tat­ni. Az ame­ri­kai vi­lág na­gyon ha­son­ló az óko­ri ró­mai tár­sa­da­lom­hoz. Az új­don­ság ott azon­nal ru­tin­ná vá­lik, de emel­lett igény is van az új­don­ság­ra. Ilyen volt Ken­nedy, az if­jú ki­rály trón­ra lé­pé­se, aki egy új kul­tú­rát, a Me­di­ci Fi­ren­zét pró­bál­ta új­ra­ál­mod­ni. Ami­kor pe­dig Ronald Re­a­gan ke­rült ha­ta­lom­ra, ak­kor az­zal az új­don­ság­gal ruk­kolt elő, hogy el­hoz­za a jobb­ol­da­li for­ra­dal­mat. Ezen előzmények fényében úgy ér­zem, hogy szep­tem­ber 11-e is egy ilyen ru­tin­ná fog vál­ni.
– Mit gon­dol ar­ról a fel­te­vés­ről, hogy az isz­lám vi­lág fe­nye­get­né a nyu­ga­ti ci­vi­li­zá­ci­ót?
– Egy­ál­ta­lán nem va­gyok ben­ne biz­tos. Lát­vá­nyos ak­ció volt a szep­tem­ber 11., amely­ben az isz­lám ha­dat üzent az amerikanizációnak, de az­óta ezt sem­mi­lyen ko­mo­lyabb tett nem kö­vet­te. Ha tör­té­ne­lem­ben vis­­sza­te­kin­tünk, ak­kor lát­hat­juk, hogy az ara­bok so­ha­sem tud­tak hos­­szú ide­ig egy­sé­ge­sen fel­lép­ni egy kö­zös cél ér­de­ké­ben.
– Men­­nyi­re egyez­tet­he­tők össze az ame­ri­kai sza­bad­ság­esz­mén­­nyel az el­múlt két év­ben be­ve­ze­tett, a szabadságjogokat korlátozó intézkedések?
– Az ame­ri­ka­i­ak sze­rint tel­je­sen. Az Egye­sült Ál­la­mok ugyan­is egy tömb­tár­sa­da­lom. Két­száz éve ugyan­az az al­kot­mány, s eb­ből ve­zet­nek le min­dent. Ame­ri­ká­ban a tár­sa­da­lom­nak más mo­rá­lis meg­győ­ző­dé­se van, mint amely­hez Eu­ró­pá­ban hoz­zá­szok­hat­tunk. Ke­vés­bé ár­nyal­tan lát­ják a vi­lá­got.
– So­kan döly­fös­nek és ar­ro­gáns­nak tart­ják az ame­ri­kai kül­po­li­ti­kát.
– Ve­gyük Ró­mát pél­dá­nak. Ott is azt lát­juk, amit ma­nap­ság, hogy min­dig min­den cse­le­ke­de­tük­re ta­lál­tak meg­fe­le­lő er­köl­csi ala­pot. Ahogy azt Ver­gi­li­us meg is ír­ta, hogy Ró­má­nak van iga­za, Ró­má­nak az a hi­va­tá­sa, hogy iga­za le­gyen. Ugyan­ez a meg­győ­ző­dés él Ame­ri­ká­ban. „Min­ket min­dig meg­bán­tot­tak, Kaiser meg­bán­tott, Hit­ler meg­bán­tott, Szad­dám Hus­­sze­in meg­bán­tott.” Az ame­ri­kai ön­tu­dat­ban a vi­lág min­dig rossz, „mi va­gyunk a jók”. És ezt nem le­het meg­vál­toz­tat­ni.
– Ma­gyar­or­szá­gon gya­kor­la­ti­lag ta­bu­té­ma a nyu­ga­ti ci­vi­li­zá­ció de­ka­den­ci­á­ja. Így van-e ez a ten­ge­ren­tú­lon is?
– Igen, ez ott is ta­bu­kér­dés. So­kan he­do­nis­ta mó­don az utol­só pil­la­na­tig él­vez­ni akar­ják azt a mo­csa­rat, ami­ben tar­tóz­kod­nak. Sok ha­son­ló­ság van a Ró­mai Bi­ro­da­lom vál­sá­ga és nap­ja­ink tör­té­né­sei kö­zött. Ír­tam egy köny­vet er­ről Én, Symmachos cím­mel, amely­ben a fő­hős, egy IV. szá­za­di ró­mai sze­ná­tor ész­re­vet­te, hogy a Bi­ro­da­lom­ban de­ka­den­cia van. Ő azt ja­va­sol­ta, hogy ál­lít­sák vissza a köz­tár­sa­ság ko­rá­nak szob­ra­it, pél­dá­ul Ni­két, a győ­ze­lem is­ten­nő­jé­nek a szob­rát, mert ezek se­gí­te­nek el­len­áll­ni a de­ka­den­ci­á­nak.
– Mi­ért nem beszélünk erről?
– Akkor is, és most is az volt a jel­lem­ző, hogy nem sza­bad ki­mon­da­ni azt, hogy de­ka­den­cia van. Ezt a kér­dést nem le­het föl­ten­ni, mert ak­kor az em­ber meg­kér­dez­he­ti, hogy ak­kor mi­ért nem le­szek ön­gyil­kos. Egy­más után es­nek szét az in­téz­mé­nye­ink. Er­re pél­da a had­se­reg vagy az is­ko­la­rend­szer, de itt van­nak azok az ál­la­mok, ame­lyek le­mon­da­nak a szu­ve­re­ni­tá­suk­ról Brüsszel ja­vá­ra. Így ezek az ál­la­mok le­mon­da­nak ar­ról, hogy meg­véd­jék sa­ját pol­gá­ra­i­kat, és ki­esik a ke­zük­ből a sa­ját jö­vő­jük ala­kí­tá­sá­nak le­he­tő­sé­ge. Emel­lett az egy­ház, a klas­­szi­kus ér­te­lem­ben vett teokrácia is sok te­kin­tet­ben le­tért a mo­rá­lis út­ról. Az ame­ri­kai pedofil pa­pok bot­rá­nya is ugyan­olyan bi­zo­nyí­té­ka az ál­ta­lá­nos de­ka­den­ci­á­nak.
– Ön az egyik cik­ké­ben azt ír­ta, hogy meg­szűnt az ame­ri­kai ol­vasz­tó­té­gely, és a kü­lön­bö­ző nem­ze­tek fi­a­tal­jai, a spa­nyo­lok, ázsi­a­i­ak „ös­­sze­csa­pás­ra ké­szül­nek”. Ez szin­tén nem il­lik az „ame­ri­kai álom” kon­cep­ci­ó­já­ba.
– Az ame­ri­kai ol­vasz­tó­té­gely leg­ki­emel­tebb he­lyei az egye­te­mek vol­tak, mert itt a ta­ní­tás mel­lett egyút­tal ame­ri­ka­ni­zál­ták a hall­ga­tó­kat. Ezek az egye­te­mek most te­le van­nak ázsi­ai di­á­kok­kal. A szá­muk an­­nyi­ra meg­nőtt, hogy ma­gá­ban hord­ja an­nak a le­he­tő­sé­gét, hogy nagy tö­meg­ben egy­más­ra ta­lál­va már nem as­­szi­mi­lá­lód­nak, ha­nem pró­bál­ják meg­őriz­ni a kul­tu­rá­lis iden­ti­tá­su­kat. De ez a ha­tal­mas be­ván­dor­ló tö­meg nem csak az egye­te­me­ken van je­len. És a tör­té­ne­lem­ben ta­pasz­tal­ha­tó az is, hogy ami­kor az em­be­rek ész­re­vet­ték, hogy már nem ki­sebb­ség­ben, ha­nem több­ség­ben van­nak, ak­kor hir­te­len egy­re erő­seb­ben kezd­ték ér­vé­nye­sí­te­ni az ér­de­ke­i­ket. En­nek a je­lei ta­pasz­tal­ha­tók az Egye­sült Ál­la­mok­ban is. Emel­lett ott van a dél-ame­ri­kai be­ván­dor­lás. A frissen érkezettek kö­zü­l so­ka­kat fűt a bos­­szú­vágy, hogy meg­bosszul­ják azt, amit őse­ik­kel tet­tek az ame­ri­kai hó­dí­tók. Ezek a dol­gok te­hát ma­guk­ban hord­ják egy kö­zel­gő bel­ső konf­lik­tus­nak a le­he­tő­sé­gét. Er­re ak­kor van a leg­na­gyobb esély, ha a gaz­da­sá­gi nö­ve­ke­dés in­du­kál­ta egy­ség, az ál­lan­dó fej­lő­dés­be ve­tett hit egy­szer meg­tö­rik.
– S ezt nem ér­zé­ke­li az ame­ri­kai tár­sa­da­lom?
– Azt nem ér­tik, hogy a bos­­szút el le­het na­pol­ni, de el­fe­lej­te­ni nem le­het. Az ame­ri­ka­i­ak­nak nincs idő­ér­zé­kük.
– Vis­­sza­tér­ve a tör­té­nel­mi pár­hu­za­mok­ra: a szét­eső Ró­mai Bi­ro­da­lom­ban a ke­resz­tény­ség volt az új ko­hé­zi­ós erő. Ön sze­rint kör­vo­na­la­zó­dik-e egy ilyen új ös­­sze­tar­tó erő ma a vi­lág leg­erő­sebb ha­tal­má­ban?
– A Ró­mai Bi­ro­da­lom­ban a po­gány­ság­gal va­la­mi na­gyon-na­gyon fon­tos és ér­de­kes do­log ve­szett el. Én jól is­me­rem Alain de Benoist-t, köny­vet is ír­tunk együtt, de én nem ér­tek egyet az ő gon­do­la­ta­i­val, nem fo­ga­dom el az új po­gány­ság fi­lo­zó­fi­á­ját, nem fo­ga­dom el, mint ér­vé­nyes val­lást. Az óko­ri po­gány­ság et­től füg­get­le­nül egy ér­de­kes té­ma. A po­gá­nyok a fi­lo­zó­fia ere­jé­nél fog­va las­san be­lát­ták a po­gány­ság hely­te­len­sé­gét. A III., IV. szá­zad­ban a ke­resz­tény­ség meg­erő­sö­dé­se­kor az is fon­tos volt, hogy egy­re job­ban szét­esett a Ró­mai Bi­ro­da­lom köz­igaz­ga­tá­sa, és a ke­resz­tény­ség­ben meg­volt az az erő, amely ezt a ko­hé­zi­ót tud­ta pó­tol­ni. Köz­biz­ton­sá­got tud te­rem­te­ni, el tud­ja lát­ni az ad­mi­niszt­rá­ci­ót. Te­hát ami­kor Kons­tan­tin be­vett val­lás­sá tet­te a ke­resz­tény­sé­get, ak­kor meg akar­ta men­te­ni a Bi­ro­dal­mat. Ma nincs egy­ház, amely fel­áll­na a je­len­le­gi ide­o­ló­gi­á­val szem­ben, vagy amel­lett. Úgy gon­do­lom, hogy nincsenek meg a je­len­le­gi ke­resz­tény egy­ház­akban azok az adott­sá­gok, ame­lyek­kel meg tud­nának újul­ni, el­len tudnának áll­ni a deszakralizációnak. Az egy­ház hely­ze­tét gyen­gí­ti az is, hogy az egy­ház és az ál­lam szét­vált egy­más­tól, már­pe­dig ezek egy­más nél­kül a tör­té­ne­lem­ben nem­igen lé­tez­tek. A II. Va­ti­ká­ni Zsi­nat en­nek a szét­vá­lasz­tás­nak a be­is­me­ré­se és jó­vá­ha­gyá­sa. Val­lás és hit nél­kül nem le­het egy or­szá­got kor­má­nyoz­ni, egy kul­tú­rát élet­ben tar­ta­ni. Ha­zu­dik, aki azt mond­ja, hogy most kez­dő­dik egy új hu­ma­niz­mus.
– Ame­ri­ka mos­ta­ná­ban két rész­re oszt­ja Eu­ró­pát, úgy­mint „ré­gi és új Eu­ró­pa”. Mi­lyen alap­ja van en­nek Ön sze­rint?
– Ez egy ösz­tö­nös re­ak­ció volt a ré­szük­ről. Ná­luk Ame­ri­ka szá­mít min­dig az új­nak és akik ve­lük van­nak, azok min­dig a jók, a ha­la­dók, az újak. A ré­gi pe­dig a rossz szi­no­ni­má­ja az ame­ri­kai gon­dol­ko­dás­ban.
– Ön több­ször kör­be­utaz­ta a vi­lá­got, sok or­szág­ban dol­go­zott, konzervatív államférfiak mellett, mint el­nö­ki ta­nács­adó. Lé­tez­nek-e nem­ze­te­ken át­íve­lő kon­zer­va­tív re­cep­tek?
– Ki­ja­ví­ta­nám a szó­hasz­ná­la­tu­kat. Én nem kon­zer­va­tív va­gyok, ha­nem ma­ga­mat jobb­ol­da­li gon­dol­ko­dó­nak tar­tom. A „receptről”: el­ső­sor­ban azt ta­ná­csol­nám, hogy a jobb­ol­dal­nak el kell fo­gad­nia sa­ját ma­gát, el kell fo­gad­nia és büsz­kén vál­lal­nia a jobb­ol­da­li­sá­gát. Emel­lett tel­jes erő­vel azon kell dol­goz­ni, hogy a jobb­ol­dal be­lép­jen a kul­tu­rá­lis vér­ke­rin­gés­be, és ott po­zí­ci­ó­kat sze­rez­zen. Ál­lan­dó­an táp­lál­ni kell a kö­zé­le­tet olyan dol­gok­kal, ame­lyek ér­té­ke­sek a tár­sa­da­lom szá­má­ra. Emel­lett per­sze el kell uta­sí­ta­ni a szél­ső­jobb­ol­dalt, nem sza­bad, hogy a ket­tőt azo­no­sít­sák, összemossák, mert így veszélybe kerülhetnek a jobboldal legfontosabb értékei.
– Az el­múlt he­tek egyik nagy bot­rá­nya az volt, hogy a leg­na­gyobb kor­mány­pár­ti na­pi­lap egy ha­mis Teller-levelet kö­zölt. Mi­lyen em­lé­ket őriz a jobb­ol­da­li­sá­gát min­dig büsz­kén vál­la­ló ma­gyar tu­dós­ról?
– Ugyan csak egy­szer be­szél­get­tünk sze­mé­lye­sen, de na­gyon jó be­nyo­mást tett rám. Egy iga­zi pat­ri­ó­ta volt, min­dig ki­állt a ma­gyar­sá­ga mel­lett.
– Több egye­te­men ta­ní­tott Eu­ró­pá­ban és Ame­ri­ká­ban egy­aránt. Ho­gyan lát­ja a fel­ső­ok­ta­tás hely­ze­tét a vi­lág­ban?
– A XIX. szá­za­dig egy egye­nes vo­na­lú fej­lő­dés fi­gyel­he­tő meg az ok­ta­tás­ban. Max Weber után ez a fej­lő­dé­si pá­lya meg­tört. Er­re élő pél­dák az ame­ri­kai egye­te­mek is, ame­lyek ne­he­zen ha­son­lít­ha­tók a klas­­szi­kus egye­te­mek­hez. Ezek­ben hiányzik az a kul­tú­ra, ami nél­kül nincs ta­ní­tás. Jó pél­da er­re, mi­kor nem­ré­gi­ben New Jer­sey­ben be­szél­get­tünk ta­nár kol­lé­gá­im­mal. Meg­kér­dez­tem az egyi­ket, hogy mit ta­nít az egye­te­men. Azt mond­ta, hogy ol­va­sást és írást. Er­re úgy vá­la­szol­tam, hogy ha jól tu­dom, ezt az ál­ta­lá­nos is­ko­lá­ban el­sa­já­tít­ják a di­á­kok. „Nem, nem – vá­la­szol­ta – na­gyon nép­sze­rű­ek az órá­im, és lát­ha­tó­an so­kak­nak szük­sé­ge is van ezek­re a kur­zu­sok­ra.”