Ma­gyar­or­szág a kor­lát­lan le­he­tő­sé­gek ha­zá­ja, ahol min­den csu­pa vi­dám­ság és ka­ca­gás: még ma­gyar ál­lam­pol­gár­nak sem kell len­ni éle­tünk nagy ál­má­nak meg­va­ló­sí­tá­sá­hoz, csak egy jó erős rek­lám­sza­tyor­ra van szük­ség (na jó, leg­alább száz nej­lon­sza­tyor­ra), és mán vi­het­jük is a hat­mil­li­árd­nyi pénzikét a tisz­te­let­re­mél­tó­nak ál­cá­zott pénz­in­té­zet­ből. Még ar­ra is le­het időnk, hogy be­kö­szön­jünk Ma­ri­ká­nak, csak pszt!, az el­nök urat ne za­var­juk, amúgy sem tud­ná meg­szá­mol­ni azt a ren­ge­teg pénzt, ő mes­­szebb­re te­kint, erős, mo­dern, eu­ró­pai vil­lany­kap­cso­lós gye­re­ke­ket lát ma­ga előtt, akik két ingyenebéd kö­zött a föld­hi­va­tal­ban pe­len­káz­tat­ják ma­gu­kat, és nem for­dul fel a gyom­ruk ak­kor, ami­kor volt bank­ja pénz­mo­sá­si ügye­i­ben vizsgálódó köz­tiszt­vi­se­lőt – amúgy jó ke­reszt­apá­san – ki­rú­gás­sal fe­nye­ge­ti a mi­nisz­ter­el­nök.