Na­gyon el­ke­se­red­tünk, ami­kor az elő­ző kan­cel­lá­ria­mi­nisz­ter, Kiss Elem­ér tel­jes­ség­gel tör­vé­nyes mu­tyi­zá­sát iga­zo­ló do­ku­men­tu­mot jut­ta­tott el szer­kesz­tő­sé­günk­be egy ugyan­csak szo­mo­rú és csa­ló­dott ál­lam­pol­gár. Pad­ló­ra ke­rül­tünk na, fel­tá­pász­ko­dás­hoz erőt a mi­nisz­ter­el­nök ak­kor el­hang­zott sza­va­i­ból me­rí­tet­tünk: „A po­li­ti­ku­sok­nak a ha­tá­lyos jo­got és az er­köl­csi kö­ve­tel­mé­nye­ket is fi­gye­lem­be kell ven­ni­ük te­vé­keny­sé­gük so­rán. A po­li­ti­ku­sok fel­ada­ta, hogy a jog és az er­kölcs időn­ként egy­mást nem fe­dő kö­ve­tel­mé­nyei kö­zül min­dig a szi­go­rúbb­hoz iga­zod­ja­nak. Csak így le­het meg­erő­sí­te­ni a po­li­ti­kai élet tisz­tes­sé­gé­be, a köz­tár­sa­ság esz­mé­jé­be ve­tett hi­tet.” – mond­ta feb­ru­ár 20-án. A mi­nisz­ter­el­nök te­hát le­von­ta a sze­mé­lyi kon­zek­ven­ci­át, Kiss Elem­ér men­ni kény­sze­rült.
Az ügyet kom­men­tál­va egy hét­tel ko­ráb­ban ek­képp ágya­zott meg tüll ru­há­ban lib­be­nő er­köl­cse­i­nek, be­széd a köz­társa­ság­ról cí­met vi­se­lő nagyívűjében megnyugtatólag: „Hal­lom a tü­rel­met­le­nek hang­ját, még­sem va­gyok haj­lan­dó egyet­len lé­pés­sel sem le­tér­ni a tör­vé­nyek út­já­ról. Er­köl­csi íté­le­tet vi­szont, bí­ró­ság nél­kül is al­kot­ha­tunk. Az én er­köl­csi mér­cém­nek a Kor­mány­za­ti El­len­őr­zé­si Hi­va­tal ál­tal fel­tárt ügyek - szó­val a 70 mil­li­árd - nem fe­lel­nek meg. Ugyan­így nem fe­lel meg az er­köl­csi mér­cém­nek, ha ma hi­va­tal­ban lé­vő po­li­ti­kus, köz­tiszt­vi­se­lő, vagy más ve­ze­tő az ál­la­mi va­gyon­nal er­köl­csi­leg meg­kér­dő­je­lez­he­tő­en bá­nik, mégha az a tör­vény be­tű­jé­nek meg is fe­lel. Ez a kor­mány tisz­ta lap­pal in­dult. Nem fo­gom en­ged­ni, hogy be­pisz­ko­lód­jon.” S bár a Nem­ze­ti Au­tó­pá­lya Rt. el­nö­ke is men­ni kény­sze­rült, a pisz­ko­ló­dás fel­tar­tóz­tat­ha­tat­la­nul meg­in­dult.
Iga­zi jó ba­rát azon­ban so­ha­sem kény­sze­rül men­ni. In­kább jön. Ré­gi har­cos­társ, még az el­len­ál­lás idő­sza­ká­ból. Medgyessy lát­ha­tó­an Gyurcsány Fe­renc hű ke­nye­re­se. Ki­tart, még ha ez­zel a köz­tár­sa­ság la­kos­sá­ga igaz­ság­ér­zet­ét sér­ti (nem mel­les­leg pe­dig sa­ját szá­já­ból csi­nál, mit is?). Mi­nisz­te­re balatonöszödi in­gat­lan­szer­zé­se kap­csán már nem nyo­ma­té­ko­sít­ja, hogy a jog­nál szi­go­rúbb-, az er­kölcs kö­ve­tel­mé­nye alap­ján íté­li meg kol­lé­gá­it.

­Nem le­he­tünk el­né­ző­ek az­zal a mil­li­ár­dos ban­kár­ral szem­ben, akit a vak­sze­ren­cse a mi­nisz­ter­el­nö­ki szék­be re­pí­tett.

Meg­szó­la­lá­si le­he­tő­sé­get kér­ve a köz­szol­gá­la­ti rá­di­ó­tól imí­gyen szóla a pór­nép­hez: „…én azt vizs­gá­lom, hogy Gyurcsány kö­ve­tett-e el bár­mi­faj­ta jog­el­le­nes te­vé­keny­sé­get ko­ráb­ban. Ami­ó­ta mi­nisz­ter, azt né­zem, hogy mo­rá­li­san és jo­gi­lag rend­ben van-e az, amit csi­nál. Gyurcsány Fe­renc­nek el­ső­sor­ban sa­ját ma­gá­val kell az elő­ző kér­dés­ben el­szá­mol­nia. Úgy gon­do­lom, és ezt hadd erő­sít­sem itt is meg, mert más he­lyen is mond­tam, hogy a 90-es évek egy fur­csa idő­szak volt a ma­gyar tör­té­ne­lem­ben. A 90-es évek az ere­de­ti tő­ke­fel­hal­mo­zás idő­sza­ka volt. Ere­de­ti tő­ke­fel­hal­mo­zás­nak hív­juk azt, ami­kor hir­te­len­jé­ben meg­je­le­nik vagy új­ra meg­je­le­nik a tő­ké­sí­té­se egy gaz­da­ság­nak, a ka­pi­ta­liz­mus, ha úgy tet­szik, és eb­ben az idő­szak­ban ter­mé­sze­te­sen min­den­ki meg­pró­bál va­la­mi­lyen tu­laj­don­hoz jut­ni. Min­den­ki meg­pró­bál­ta a sa­ját ügyes­sé­gét ér­vé­nye­sí­te­ni. Ha a tör­vé­nyes­ség ke­re­tei kö­zött tör­tént, ak­kor le­het és kell is ró­la vi­tat­koz­ni, hogy ez a ma­ga vagy az én íz­lé­sem sze­rint jó vagy nem jó.” Ko­mo­lyan ér­de­kelt vol­na, hogy a fran­cia be­csü­let­rend lo­va­gi fo­ko­za­tá­val ki­tün­te­tett ál­lam­fér­fi­nak mit en­ged meg ki­fi­no­mult íz­lé­se. Ezt azon­ban nem tud­tuk meg. Ami vi­szont tény, hogy er­köl­csi ér­zé­keny­sé­ge Gyurcsány mi­nisz­te­ri ki­ne­ve­zé­sé­vel egy idő­ben ala­kult csak ki. Sú­lyos csa­ló­dás ez is.
Ezen a pon­ton cso­da-e, ha el­sza­kadt a tö­ké­le­te­sen ös­­sze­ku­szá­ló­dott fo­nál, vég­leg el­szállt a köz­tár­sa­ság mi­nisz­ter­el­nö­ké­be és csa­pa­tá­ba be­le­he­lye­zett bi­zal­munk. Hi­á­ba hal­lot­tuk a Petykától (copy right by MSZP nő­ta­go­zat) az MSZP kong­resszu­sán, hogy: „So­ra­ink kö­zött nem tűr­jük meg a gya­nú ár­nyé­kát sem. Eh­hez ra­gasz­ko­dom. Le­gye­tek eb­ben tár­sak!” mi már úgy dön­töt­tünk, hogy nem le­szünk! Mert úgy lát­juk, még­is el­tű­ri a Gyurcsányra ve­tü­lő gya­nú ár­nyé­kát. Mert in­nen­től kezd­ve a Medgyessy Pé­ter-fé­le er­kölcs a rég­ről is­mert szo­ci­a­lis­ta er­kölcs. S a szo­ci­a­lis­ta szó itt már ré­gen nem mi­nő­ség­jel­ző ha­nem fosz­tó­kép­ző. Mert er­kölcs­te­len, ha az Inter-Európa Bank el­nö­ke­ként sem­mi­fé­le er­köl­csi fe­le­lős­sé­get nem érez, nem vál­lal azért, hogy min­den idők leg­na­gyobb pénz­mo­sá­si ak­ci­ó­ja ép­pen az őál­ta­la-, a cég­bí­ró­ság ada­tai sze­rint 2002. áp­ri­lis 29-ig el­nö­költ pénz­in­té­zet­nél meg­tör­tén­he­tett. Nem le­he­tünk el­né­ző­ek az­zal a mil­li­ár­dos ban­kár­ral szem­ben, akit a vak­sze­ren­cse a mi­nisz­ter­el­nö­ki szék­be re­pí­tett. Azért nem, mert ha­ta­lom­mal a ke­zé­ben, ve­szé­lyes el­kép­ze­lé­sek­kel a fe­jé­ben fe­le­lőt­le­nül fo­gal­maz mind­an­­nyi­unk kö­zös ha­zá­já­ról. Nem ke­ve­seb­bet ál­lí­tott ugyan­is az ATV 2001. jú­ni­us 12-i adá­sá­ban, mint hogy „az or­szág úgy mű­kö­dik mint egy bank”. Mi vi­szont azt sze­ret­nénk, ha nem úgy mű­köd­ne. Mert tá­vol áll tő­lünk, az olyan szem­te­len vic­ce­lő­dés, mint amit a bró­ker bot­rány egyik pénz­mo­só off shore cé­gé­nek név­vá­lasz­tá­sa üzen. A Nevadában be­jegy­zett Balmoral Group Llc. ugyan­is Rej­tő Je­nő: Az el­ve­szett cir­ká­ló cí­mű köny­vé­ben Balmoralról, a cím­adó cir­ká­ló­já­ról kap­ta ne­vét. Az pe­dig – mint tud­juk min­de­nes­tül el­ve­szett. Mert nem sze­ret­nénk, ha a par­la­men­ti vizs­gá­ló­bi­zott­sá­got Pisz­kos Fred ve­zet­né. Mert at­tól tar­tunk, amit az éles eszű szo­ci­a­lis­ta nők már dal­ba fog­lal­tak ko­ráb­ban, s az­óta szír pénz­ügye­sek ír­tak zász­la­ik­ra: „Nem kell fél­ni, lesz majd ló­vé / Ak­kor, ha a Medgyessy ma­rad a gó­ré!”