Petőfi Irodalmi Múzeum
Kós Károly emlékkiállítás (2003. augusztus) Kós Károly lénye egyszer az életben, egy adott napra, hétre, hónapra mindenkit foglalkoztatni kezd. Ha levetjük a transzilván gondolatot, csak mert látjuk, romjaikban, a még így becsülni való túlélőket, ha látjuk, hogy a transzilvanizmus akkor, amikor megjelent Kós Kiáltványa, még lehetett friss, életadó ügy, mára csak busongás… szóval ha látjuk is mindezt, Kós akkor is, 2003-ban is, pesti szemüvegen nézve is: vakít. Az úgy történt, hogy a teremtésben valaki összehozta a zseniket. Ismerjük Ady utolsó éveinek verseit: kifejezetten, kínosan rossz versek. De látszik, hogy zseni írta őket. Kós egy eszméje felett eljárt az idő, és? Megnyílik előttünk az író Kós, az építész Kós, a fafaragó Kós, a grafikus Kós, akit olyannyira reménytelen meghatározni, hogy még száz év múltán is fel-feltünedeznek majd a nagy megfejtők. Mert igény van rájuk, igény a lehetetlenre. Kós Károlyról emlékkiállítás nyílt a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Nem most, már tavasszal. Az eredeti kiírás alapján a kiállítás már egy ideje nem is lenne. Nemrég viszont eldőlt: a nagy visszhangra való tekintettel a kiállítás tovább üzemel szeptember végéig. Úgyhogy hajrá. Egy Mándy Iván-kiállítás kapcsán mentem el a múzeumba, és a kifelé vezető úton találkoztam a géniusszal. Katakombaszerű válaszfalak, eredeti kéziratok, grafikák és bútorok, tőle. És hiába a kiállítás népszerűsége, sajnos nem lehet nem tudni, hogy létezik embertípus, amely egyszerűen áthalad a tárlaton. Mert nem érdekli. Mert büdös. Aztán hogy a fent nevezettek között ez trend? Nem is divat: mondjuk így, hogy trend. Jusson eszünkbe Boros Nemistudomki, amúgy kedves bácsi, aki a Bp-tévében olvas fel Ady-verseket, két idétlen magyar nóta között. Mit csinálna, ha meglátná Adyt szemben jönni a járdán? Hát nem átmenne a túloldalra? Szóval: Kós-Emlékkiállítás, Petőfi Irodalmi Múzeum, Károlyi Palota, szeptember 30-ig.
-
|