Az Attila című játékot mégsem Hunor fivérének leszármazottai alkották meg, hanem a neves germán játéktervező, Karl-Heinz Schniel. Még ha Attila örökösei vélhetően némiképp sérelmeznék is „A germánok előretörése” játék-alcímet, az többé-kevésbé fedi a valóságot, mivel a hunok mellett a frankok, a gótok, a szászok, a teutonok és a vandálok kapnak szerepet a küzdelemben.
A játék tervezői bölcsen elébe mentek a nagy veszekedéseknek, hogy ki legyen a hunokkal: a játékosok egyik törzset sem irányítják közvetlenül. A céljuk az, hogy minél nagyobb befolyásra tegyenek szert az egyes népeknél, lehetőség szerint közülük is azoknál, akik a legtöbb területtel és a legnagyobb népességgel bírnak.
Kezdetben a Római Birodalom még nagy és erős, a provinciák római uralom alatt állnak. Aztán északról és keletről megindul a barbárok előretörése, ami előbb-utóbb elsöpri a birodalmat… A játékosok kezdetben véletlenszerűen kapnak 6-6 kártyát, amelyek a különféle törzseket szimbolizálják. Amikor rájuk kerül a sor, kiválasztanak egy kártyát és letehetnek egy, a kártyához tartozó törzset szimbolizáló egységet az északi határ melletti provinciák egyikébe. Ezt követően választhatnak: vagy növelik befolyásukat a törzsek valamelyikénél, vagy még egyet elhelyezhetnek az iménti népcsoportból a táblán. Az események előrehaladtával már nem csak a határ mentén tehetnek le törzseket, hanem olyan provinciákban is, amelyeknek szomszédságában már jelen van az adott nép. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy minden versenyzőnek lehetősége van játékonként 1-1 alkalommal a következőkre is: duplakört kérni, azaz kétszer jönni egymás után; kereskedni, azaz a kezében lévők közül kiválasztott kártyák helyett újakat húzni; befolyást növelni egy népnél 2 vagy két népnél 1-1 ponttal.
A békés terjeszkedésnek és egymás mellett élésnek akkor szakad vége, ha egy provinciában több mint négy egységnyi, a népeket jelölő figura gyűlik össze. Ekkor egymásnak feszülnek a különféle törzsek, a játékosok pedig, érdekeiknek megfelelően, kártyáikkal erősíthetik egyiket-másikat – a küzdelem végén a leggyengébb nép(ek) írmagját is kiirtják a provinciában. Ekkor a területre egy jelző kerül és már nem lehet újabb csapatokat helyezni oda – stabilizálódnak az etnikai viszonyok. Bizonyos számú lezárt konfliktus után a történelem fogaskereke is fordul egyet, az egyes korszakok (IV., V., VI., VII. század) végén kerül sor a pontok kiosztására. Ahány egységgel rendelkezik egy nép a játékmezőn, annyi pontot kap a nála legnagyobb befolyással bíró versenyző. A második legnagyobb befolyásért járó pontszám megegyezik azon provinciák számával, ahol jelen van a törzs. Miután a VII. század is lezárult, a játék véget ér és a legtöbb pontot összegyűjtő játékosé a győzelem.
Az Attila játékmenete több szempontból is eltér az olyan klasszikus játékokétól, mint a Monopoly vagy a Rizikó. Egyrészt kisebb a szerencse szerepe, hiszen csak a kártyahúzásnál jön képbe a véletlen, másrészt nincsenek olyan direkt konfliktusok, mint például egy Európáért vívott csata esetén a Rizikóban. Kell néhány játszma, amíg az ember valamelyest kiigazodik a játék logikáján, de utána kifejezetten sokáig élvezetes, mivel nehéz minden helyzetben nyerő stratégiát kialakítani és nem áll elő olyan helyzet, mint a Monopolyban, ahol az erőviszonyok kialakulása után a továbbiak sokszor már csak formaságok. Ugyan elvileg már ketten is játszható, de a kevés kombinációs lehetőség miatt így nem nyújt túl sok izgalmat. Legalább 3, de inkább 4-5 játékosra van szükség az igazán élménydús germánok előretöréshez. Az Attila ára a nagyobb társasjátékboltokban (már ahol kapható) 6 és 8 ezer forint között változik.