OFFLINE | polgfilter | Oli bácsi megmongya a frankót
A halálbüntetésről
(2005. szeptember)
Számtalan, hetvenes évekbeli, egyebiránt közepes magyar tévéjáték témája volt az, hogy hat-nyolc-tizenkét embert bezártak egy vonatfülkébe, és elhangzott diskurzusaikból kibomlott a történet kvázi, adódott rejtély is. Néha kiderült, hogy egyik utas elszerette a másikat annak idején, s félbeszakadt nászukból született a harmadik utas, ott az ablak mellett. Zene: Tamássy Zdenkó.

Ez amiatt van, hogy a magyar forgatókönyvíró egyszerűen nem tud elképzelni sok ember összezárására paradigmatikusabb helyzetet, mint egy vonatfülke. Ezeknek a napoknak hamarosan vége, tekintettel arra, hogy az európai ember individualista dög, s egy fülkében mindig azon mesterkedik, hogyan maradhatna egyedül, kiszorítva onnan a többieket. Felvirradt a nap a termeskocsiknak, tehát. Európai magyarok lennénk mi is, s Lelléig egészen ügyesen helyezgettük pulóverünket, ásványvizes palackunkat és a Dejópopó Magazin legfrissebb számát, hogy nyolc embernek látszódjunk, de ez egy határon túl nyilván nem tartható. Addigra ugye kiderült, hogy Szentgyörgyön nem kapcsoltak étkezőkocsit a vonathoz, tehát amikor arra hivatkoztunk, hogy a „többiek” elmentek sörözni, akkor gyorsan lebuktattuk magunkat. Két idősebb úr telepszik be elsőként mellénk. Külön-külön érkeztek, egyiküknél nagy vödör alma, a másiknál vedlett hátizsák. Ők még nem véresszájú egyénieskedők, a tévéjátékokat nyilván nekik találták ki. Azonmód beszélgetni kezdenek. Hamarosan tuti gyomirtók nevei röpködnek, röpke vita alakul ki arról, hogy Veréb vagy szegény Zsiborás volt-e a hetvenes évek nagy kapusreménysége, és milyen is volt Jákó Vera nótaestje hatvanhétben a Margitszigeten. Miután a beszélgetőtársak így egymáshoz csiszolódtak érzelmileg, várható volt, hogy ún. politikai-közéleti témák is előkerülnek. Feldolgozásukhoz láthatóan a Blikk, illetve a Metro adott tényanyagot, ezért az eszmecsere színvonala bámulatosan egyenletes.

A halálbüntetésre ugyanis van egy kézenfekvő, jóllehet igen
doktríner válaszunk:
a Nagy Főnök azt mondá Mózes normakontroll iránti kérelmére, hogy ne ölj. Pont.

Valami baltás gyilkosságról szólva felmerül a halálbüntetés kérdése is. „Az ilyennek én…” – mondja az almás. „Amerikában bezzeg…” – így a hátizsákos. „Fel kéne lógatni, akkor a többi meggondolná”, „Ezeket nem szabad a többi becsületes ember között hagyni”, és így tovább.
Sajnos a kapusvitában némileg feljogosítva éreztük magunkat arra, hogy az Andrusch József és Disztl Péter képességeit lekicsinylő megjegyzéseiket – némi metakommunikatív noszogatásra – bólogatással, Koszta Jánosra vonatkozó dicséretüket szintúgy helyeslőleg nyugtázzuk. Így most is állást kell foglalnunk. Inkább kinézünk az ablakon.
A halálbüntetésre ugyanis van egy kézenfekvő, jóllehet igen doktríner válaszunk: a Nagy Főnök azt mondá Mózes normakontroll iránti kérelmére, hogy ne ölj. Pont. Se egyedül, se közösségben, se bébidollban, se páncélingben, se éjjel, se pitymallatkor. Az ilyen, baromi régen meghatározott normatív igazságokban az a jó, hogy különösebb vitát nem generálnak, ellenben világosan lecövekelik a reakciós világnézetet. Példának okáért a miénket. Se az államnak, se a társadalomnak nincs joga arra, hogy valaki más elpusztításáról döntsön. A kézenfekvő válasz erre persze az, hogy „Majd ha a te gyerekedet kapja el a láncfűrészes, akkor máshogy gondolod!”. Amire természetesen leszögezzük, hogy remélhetőleg erre nem kerül sor, s talán lesz erőnk akkor is, ha közelünkben történik valakivel ilyesmi. Ez azonban az évezredes parancs erején mit sem változtat. Lehet erre azt mondani, hogy az egyházak – mint a hit közvetítői – nem voltak ilyen finnyásak ugyanezen néhány ezredév háborúiban, öldökléseiben, amikor azokat bátorították, de mi se egyszerre nőttünk fel. Először szobatiszták lettünk, majd csak az utcában biciklizhettünk, végül szüleink elengedtek habpartira is. Az egyházak most már azt mondják, hogy ne ölj, és ez jó. A szociológiai vetületről nem is érdemes vitázni: közhely, hogy a halálbüntetésnek visszatartó ereje nincs. Morálisan annyi szólhat mellette, hogy valamiféle ősi, a társadalomban még mindig megbúvó igazságtétel iránti vágyat, persze, kielégít. Az amcsiknál – egyes államokban – a legyilkoltak hozzátartozói végignézhetik a kivégzést, mint a megtorolt igazságtalanság utolsó aktusát. De nem biztos, hogy ez a jó út. Baltás daraboló kémiatanároknál, sorozatgyilkos parkoló- őröknél legyen az életfogytiglan életfogytiglan, hogy csak Yoda mester életkorával szabadulhassanak a sittről.
Visszanézünk az öregurakra. Mi is leszünk telektulajdonosok egyszer, s talán a cigányzenét is megkedveljük. „Bizony-bizony. Nehéz ügy ez” – mondjuk sunyin. „Az ilyen mindent megérdemel” – hatásszünet – „Még az életet is”.



Kapcsolódó letölthető archív fájlok:
UFi 2005. szeptember (1130 kbyte)


Így tetszett a cikk:
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10

Felhasználónév: Jelszó:
Ha hozzá szeretne szólni regisztrált felhasználóként a felsorolt témákhoz,
de még nem regisztrált, kattintson ide!
ÚJ ÜZENET    

A hozzászóló neve
(nem regisztrált felhasználó esetén):    
Az üzenet tárgya:    
Az üzenet szövege:    
  

Szóljon hozzá a fórumban!

  #3: _-Claude- (2006. -0. 6-. 01: 1)  

:) bírom,ahogy Oli bácsi megmongya a frankót:)
a franciákról ill. könnyűdrogokról szóló cikke mellett ez nálam szintén dobogós:)
de a 2. hely megosztott mert a legjobb a budapestes:)

  
  Válaszok struktúrája


  #2: _repanyul (2005. -1. 0-. 26: 1)  

es meg ki szerint?
marmint a cikk mintha ellene lenne. A hermeneutika neveben: Ennyit es ne tobbet! Ellyen Ricoeur!
KR

  
  Válaszok struktúrája


  #1: _Gyurkovics András (2005. -1. 0-. 26: 1)  

Szerintem is vissza kéne hozni a halálbüntetést.

  
  Válaszok struktúrája


Szeptembertől Reakció néven jelenik meg az UFi. Mi a véleménye az új címről?
Az UFi jobb volt
Tetszik, de az UFi is jó volt
A Reakció jobb cím
Egyik sem tetszik
A szavazás állása
   Vadász János
   Népszabadság
   Wass Albertről
   Pörzsölő szeretet
   Lendületben a reakció
   Városba zárva
   
   
    Yann Martel: Pi éle­te
    Más a lelkem
    Érdekvédők
    Éles váltás
    Egy õszinte hang

    Kizökkent az idő
    Wass Albertről
    Pörzsölő szeretet
    Tisza István és az elsõ világháború
    „A két Huszár”